Ez a poszt a következő Percről percre része:

Katonák, rendőrök, civilek a gátakon

Fontosabb részletek
  • Az átlagosnál jóval csapadékosabb időjárás miatt országszerte óriási károkat okoz az árvíz és a belvíz.
  • A kormány hétezer embert rendelt a Hernád gátjainak mentésére.
  • Borsodban, Jász-Nagykun-Szolnok és Győr-Moson-Sopron megye több településén veszélyhelyzetet rendeltek el.
  • Az árvíz miatt kitelepítettek száma megközelítette a négyezret, főként Borsodban kényszerültek elhagyni otthonukat az emberek.
Ön is látta?

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Hernád áradása miatt módosult a menetrend Miskolc-Tiszai és Szerencs között, az Ipolynál viszont javult a helyzet, így Balassagyarmat-Ipolytarnóc között 14 órától megindulhat a vonatközlekedés, közölte a Mávinform. Indulás előtt érdemes tájékozódni. (MTI)

  • Tizenötezerre csökkent a védekezők száma, a hangsúly a védekezésről egyre inkább az utómunkálatokra helyeződik át, közölte szerda reggel Dobson Tibor. Ahol lehetséges, megkezdik a szivattyúzást és a különösen fontos fertőtlenítést. Akik ezt megelőzően térnek vissza házaikba nagyon nagy kockázatot vállalnak. Ugyancsak fontos lesz mindenütt a szúnyogirtás, de ennek megkezdéséhez még nem adottak a feltételek. (MTI)

  • Borsod valamennyi folyója - a Tisza kivételével - lassan, de apad. A Hernád is apad, kivéve a torkolatánál, mert ott a Sajó visszaduzzasztja. A Tiszán továbbra is jelentős árvízveszély van.  A kitelepítettek száma 4250-re csökkent. Felmérés az összedőlt házakról még mindig nem készült, de az eddig beérkezett adatok szerint mintegy száz ház dőlt össze. Nincs vezetékes víz Alsózsolcán, Sajópálfalván, Sajósenyén, Sajóvámoson, Szikszón. (MTI)

  • Az ár lassú levonulásával többen elkezdtek visszaköltözni, a Borsod megyei Sajóecsegen, Felsőzsolcán a korábban kitelepített emberek közül 17-en már visszatértek otthonukba. Azok, akiknek a háza veszélyessé vagy lakhatatlanná vált, visszamehetnek a szállásra, mondta Dobson Tibor, az árvízi védekezésre kinevezett miniszteri biztos szóvivője. Dobson elmondta, hogy még a visszaköltözők sem tudják, milyen állapotban találják a házukat. Akik azonban úgy döntöttek hogy elmennek a szállásról, azokat nem tarthatják ott. Jelenleg Borsodban több mint 4500-an, országosan pedig több mint ötezren vannak kitelepítve. (MTI)

  • Csökkennek a vízszintek az észak-magyarországi folyókon, a Sajó csaknem teljes hosszán apad, a Bódva vízállása lassan csökken, a Hernád vízmércéje Gesztelynél félméteres apadást mutat. Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) árvízvédelmi osztályvezetője elmondta, hogy a Bodrog Felsőbereckinél hétfőn 10 órán át tetőzött 755 centiméteres vízállással, Sárospatak térségében pedig hétfő estétől 699 centiméteres szinten stagnál a folyó. A Tisza vízállásáról azt mondta, hogy a folyó kedden délelőtt tetőzött Tiszabercelnél 711 centiméteres vízállással, Tokajnál a vízszint a kora délutáni órákban 810 centiméterre emelkedett és további kisebb áradásra kell számítani. (MTI)

  • Elmosták az utóbbi hetek esőzései az utakat a szőlők között a Tokaji Borvidéken, a gazdák nem tudnak eljutni az ültetvényekhez, emiatt nem végezhetik el időben a szükséges permetezéseket. Ha a növényvédelmet nem tudják időben megoldani, a fertőzések elterjedhetnek, ami ronthatja az idei termés minőségét. Az elmúlt hetek esőzései nemcsak a talajeróziót indították el, de tönkretették az ültetvényekhez vezető utakat is. (Független Hírügynökség)

  • Kedden kora estétől ismét használhatják az autósok az M30-as autópálya miskolci északi felhajtóját. A sztrádára ugyanakkor a felsőzsolcai körforgalom előtt a Kassa, illetve Sátoraljaújhely felől érkezők még nem tudnak felhajtani, a csomópont továbbra is járhatatlan vízátfolyás miatt. Igen sok út továbbra is járhatatlan Borsod megyében. Három településre - Hernádszentandrás, Tornabarakony és Tornaszentandrás - autóval még nem lehet bemenni, Bőcs belterületét pedig továbbra is kettévágja a Hernád. (MTI)

     

  • A folyók apadása ellenére még legalább egy hétig nem használhatják az autósok az árvíz miatt fél-, vagy teljes pályán lezárt útszakaszokat, tájékoztatott Pécsi Norbert, a a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője. A jelenleg érvényben lévő egyéb forgalomkorlátozások, terelések is fennmaradnak. A szóvivő szerint egyrészt azért, mert idő kell a vízelöntések, átfolyások nyomán lerakódott iszap eltávolításához, másrészt azért, mert fel kell mérniük a keletkezett károkat, hogy megtervezhessék az egyes útszakaszokon szükséges beavatkozásokat, javításokat. A kisebb volumenű munkálatok költségeit az üzemmérnökségek állják, a jelentős ráfordítást igénylő beavatkozásokhoz azonban állami segítség szükséges. Felméréseik szerint a 30 ezer kilométeres országos úthálózatukban az első nagy esőzések következtében bruttó 2 milliárd forint körüli kár keletkezett, amely mostanra - az áradások miatt - akár az 5 milliárdot is elérheti, mondta a szóvivő.orbert, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője. (MTI)

  •  

    Lajtos kocsikból látják el ivóvízzel Páprádot, mert elöntötte az ár a település vízművét. Az épületet haladéktalanul áramtalanítani kellett. A polgármester szerint körülbelül egy hét kell ahhoz, hogy helyreállítsák a vízszolgáltatást.  Páprádot a közeli Bükkösdi-árok megemelkedett vízszintje veszélyeztette többször is az elmúlt napokban. (MTI)

     

  • Gyalogoshídon közlekednek a lakók a Borsod megyei Szendrőben, ahol összeomlott egy híd a Bódva áradása miatt. A híd helyreállítása azért lenne fontos, hogy legalább személyautóval át lehessen menni Szendrő egyik részéből a másikba. A városban eddig tizenkét ház dőlt össze, további hat-hét ingatlan életveszélyes. Minden sérült töltésrészt sikerült lezárni, azaz a Bódva árhulláma már sehol nem bukik át a gáton, így megakadályozták a további elöntést. (MTI)

  • Elrendelték a másodfokú árvízvédelmi készültséget kedden Mohácsnál, a magas vízállás miatt leállt a kompforgalom. A csapadék hatására kialakult árhullám magassága a Duna magyarországi alsó szakaszán, Mohács térségében meghaladta a másodfokú készültségi szintet, a 850 centimétert. Az előrejelzések szerint csütörtökre-péntekre várható a tetőzés, 930 centiméter körüli vízállással. (MTI)

  • Kép0064
  • A szakemberek szerint a tavalyinál erősebb, intenzívebb és visszatérő szúnyoginvázióra lehet számítani a Dunakanyar-Pilis kistérségben. Az árvíz miatt jelenleg nem lehet megkezdeni a szúnyogirtást, mert sem a földi, sem a légi művelet nem lenne hatékony. A nagy inváziót - a lárvafejlődés stációi alapján - a jövő hétre várják. (MTI)

  • Szinte teljesen elöntötte a gemenci ártéri erdőt a Duna, a vadállomány védelmében az 55-ös főúton Bátaszék és Baja között 60 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben. (MTI)

  • Még a tavaszi szemeszter végén, külön záróvizsga keretében lesz módja szakdolgozata, diplomaterve megvédésére a Miskolci Egyetem azon hallgatóinak, akik az árvíz sújtotta területeken kerültek nehéz helyzetbe, vagy a gátakon segítenek az árvíz ellen küzdőknek - rendelkezett Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora. (MTI)

  • Komáromnál kedd reggel tetőzött a Duna, a térségben megkezdődött az apadás, ezért délután hat órától másodfokúra mérséklik a készültséget a folyó Komárom és Almásfüzitő közötti szakaszán. Ugyancsak másodfokú készültség váltja fel az eddig harmadfokút a Duna szigetközi szakaszán  Vének és Dunaremete között. A Vének-Dunaszentpál szakaszon már kedd délben másodfokúra mérsékelték a készültséget.
    A helyi vízkárelhárítási készültséget kedden megszüntették Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében. (MTI)

  • Eddig több mint hetven épület dőlt össze Felsőzsolcán az árvíz miatt - derül ki a Miskolci Tűzoltóság közleményéből. A tűzoltók az elmúlt napokban százötven lakót menekítettek ki otthonaikból, és bár a víz szintje folyamatosan csökken, a lakóházakból és a mélyebben fekvő utcarészeken egyelőre nem tudnak szivattyúzni. (FH)

  • Az elmúlt 24 órában a vízgyűjtő területeken nem esett csapadék, és a következő napokban is viszonylag száraz, egyre melegebb időjárásra lehet számítani. Apadnak az észak-magyarországi folyók. (MTI)

  • Új, biztonságos árvízvédelmi rendszer kiépítését tervezik Visegrádon, a rendszeres dunai áradásoktól a várost jelenleg megvédeni hivatott 11-es főút ugyanis nem felel meg az árvízvédelmi töltéssel szemben támasztott követelményeknek. A beruházás költségeit nagyrészt uniós forrásból fedeznék. (MTI)

  • A Tiszán és mellékfolyóin levonuló árhullámok eddig ismert adatai alapján várhatóan nem lesz szükség az alig egy éve átadott tiszaroffi vésztározó megnyitására. Egyelőre úgy tűnik, a nyáriasra fordult időjárásnak köszönhetően, nincs utánpótlása az áradásoknak, bár a Tisza tetőzését továbbra is tíz méter körüli szintre várják a szakemberek. (MTI)

  • Kedden 18 órakor a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság homokzsákokkal lezárják a mohácsi kompfeljárót, miután a Duna mohácsi szakaszán reggel másodfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el. (FH)

  • Az árvízi védekezés irányítására kinevezett miniszteri biztos politikai indíttatásúnak tartja azokat a kifogásokat, amelyek a katasztrófavédelmi erők szervezetlenségére, az emberek magára hagyottságára utalnak. (MTI)

  • Hétfő óta apadnak a Körösök is. A Kettős-Körös vízállása készültségi szint alá csökkent, a Sebes-Körösön is megkezdődött az apadás, a vízszint óránként egy centimétert csökken. A Berettyó hétfőn délután 365 centiméteren tetőzött, kedd délutánra már 350 centire apadt. (FH)

  •  

    szolnok fólia gát D  MJ20100608005
    A tiszaligeti körgátra terített fóliát sóderrel tömött zsákokkal erősítik meg

     

  • Az esztergomi Duna-szakaszon hétfő délután óta folyamatosan csökken a vízszint. Kedd reggel nyolc órakor 721 centimétert mértek, ez 21 centivel kevesebb a tetőzési szintnél, az apadás egyre gyorsul. (FH)

  • Gyakorlatilag használhatatlanná vált a munkaterület az ongai bányában, miután egyetlen éjszaka alatt elöntötte a környező tavak árvize.  A honvédségtől plusz segítséget kértek, a helikopterek megállás nélkül, folyamatosan szállítják a védekezési anyagokat a Hernádba torkolló Vadász-patakhoz. Az itt lévő gátsérüléshez zúzott követ használnak a töltés elzárásához. Ezzel próbálják megfékezni az átbukó áradatot. (MTI)

     

  • cikkünk a témában:

    A vártnál magasabban tetőzött a Duna

    A Duna Budapestnél 827 centiméteren tetőzött kora reggel, de a 90 kilométernyi fővédvonal ellenáll a víz erejének és az ideiglenes gátak is tartanak. A figyelőszolgálat folyamatosan járőrözik a védvonalakon. (FH)

  • Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 138 településen védekeznek jelenleg is az árvíz ellen, a folyók áradása még több mint 40 ezer embert veszélyeztet - mondta Varga Mihály mérnök ezredes, a megyei védelmi bizottság titkára. Az árvíz miatt összesen 11 460 épület van veszélyben, huszonhat településen 89 ingatlan omlott össze. Összességében 4502 embert kellett kitelepíteni otthonából, van, aki már visszatérhetett. (MTI)

  • A Magyar Iszlám Közösség a Zala Menti Polgármesterek és Polgárok Egyesületének segítségével Edelénynek kb. 6600 adag félkész ételt juttat el pénteken, június 11-én. A két szervezet ruha és pénzadománygyűjtésbe is bele kezdett. Cél, hogy az adományok eljussanak az árvíz sújtotta településekre. (MTI)

  • A hét közepéig gyűjti össze az Erdélyi Református Egyházkerület a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére felajánlott erdélyi adományokat, így az első gyorssegély várhatóan a hét végén eljut Magyarországra.

    Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke azt mondta: az adakozó kedv várhatóan a megszokottnál is nagyobb lesz Erdélyben, miután a magyar parlament kiterjesztette a magyar állampolgárságot a határon túli magyarokra. A püspök egyelőre nem tudja, mekkora összeg gyűlt össze a hét végi istentiszteletek perselypénzéből.

    Az egyházkerület a hét közepéig összegyűjtött adományokat felpótolja, és a Magyar Református Szeretetszolgálat útján mielőbb eljuttatja az első gyorssegélyt a magyarországi árvízkárosultaknak. (Erdélyi Krónika)