Felmentették az esztergomi polgármestert

2010.06.11. 08:12
A napokban döntött a Központi Nyomozó Ügyészség arról, hogy bűncselekmény hiányában megszünteti a nyomozást Meggyes Tamás országgyűlési képviselő, Esztergom fideszes polgármestere ellen, akit közérdekű adatokkal való visszaélésért jelentettek fel. A feljelentő, aki korábban jogerősen pert nyert az adatszolgáltatás ügyében, panaszt tesz a döntés ellen. Nemrég hasonló ügyben egy volt BKV-s igazgatót egymillió forintos büntetésre ítéltek.

Cserép János, a szeretgom.hu munkatársa 2009 január 12-én kért közérdekű adatokat az esztergomi önkormányzattól. Látni szerette volna többek között az esztergomi önkormányzat tulajdonában vagy résztulajdonában levő cégek vezetőinek munkaszerződését, a cégvezetők bérét, juttatásait, valamint az önkormányzatok által megbízott ügyvédeknek kifizetett megbízási díjak összegét.

Az önkormányzat nem válaszolt a törvény által előírt 15 napon belül, Cserép ezért pert indított a közérdekű adatok kiadásáért.

Meggyes Tamás február 12-i keltezéssel küldött az érdeklődőnek egy levelet, amelyben közölte, hogy a kért adatok tekintetében az önkormányzat vagy a polgármester nem tekinthető adatkezelőnek.

Döntéshozatal III. Richárd módjára

Meggyes a levélben személyes érdeksérelemre vezeti vissza az érdeklődést, majd közli: „III. Richárd módjára döntést hozva elhatároztam: semmilyen körülmények között sem vagyok hajlandó válaszolni Önnek”.

Cserép a közérdekű adatok kiadásáért indított első fokon pert megnyerte, amit az önkormányzat fellebbezett, majd Cserép másodfokon is pert nyert, és a jogerőre emelkedett ítélet birtokában feljelentést tett Meggyes ellen közérdekű adatokkal való visszaélés miatt a Komárom-Esztergom Megyei Rendőrségen.

A rendőrség kihallgatta Cserép Jánost, majd (valószínűleg a politikusi érintettség miatt) áttette az ügyet a Központi Nyomozó Főügyészségre, ami június elején értesítette őt arról, hogy megszüntették a nyomozást bűncselekmény hiánya miatt.

Ügyészség: Meggyes ha késve is, de kiadta az adatokat

Mint azt Keresztes Imre főügyész megállapítja, hogy Meggyes Tamás március 23-án (a jogerős bírósági döntést követően) kiadta a kért adatokat. Álláspontja szerint bűncselekményt csak akkor követett volna el a polgármester, ha az adatokat a bírósági döntés ellenére sem adja ki, ezért szüntette meg a nyomozást.

Csakhogy, mint arról beszámoltunk, a bírói gyakorlat mást mutat: egy volt BKV igazgató ellen kísértetiesen hasonló ügyben vádat emelt a VI. és VII. kerületi ügyészség. Dányi Józsefet, a BKV volt gazdasági vezérigazgató-helyettesét végül május 13-án első fokon egymillió forintos pénzbüntetésre ítélte közérdekű adattal való visszaélés vétsége miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Dányi esete analóg az esztergomi polgármesterével: ellene azért indult eljárás, mert 2006 júniusában, kérés ellenére, megtagadta a cég reklámfelületeinek hasznosítására kötött szerződések, illetve az azokból származó bevételek adatainak kiadását.

Dányi ügyében nem számított az adatkiadás

Mint arról korábban beszámoltunk, az ügy előzménye az volt, hogy Kulcsár Zoltán adatvédelmi szakértő másfél évig várt arra, hogy a BKV kiadja a Peron Kft.-vel kötött reklámszerződését. Miután a kért adatokat nem kapta meg, feljelentette a BKV-t közérdekű adatok eltitkolásáért, és pert is indított a társaság ellen.

A büntetőperben elhangzott: a közlekedési társaság a polgári perben még a másodfokú tárgyalást megelőzően kiadta a kért adatokat, de ennek ellenére Kulcsár Zoltán közérdekű adattal visszaélés miatt feljelentette Dányi József igazgatót. Ennek alapján a rendőrség nyomozást indított, majd a nyomozás eredményeként vádat emeltek a volt igazgató ellen. A büntetőper 2010 március 8.-án kezdődött, május 13-án pedig meg is született az első fokú elmarasztaló ítélet.

Géppisztoly vs hackertámadás

A szeretgom.hu és az esztergomi polgármester között már régebb óta tart a harc. Mint arról beszámoltunk, tavaly októberben mintegy ezerfős tüntetést tartottak Meggyes Tamás szimpatizánsai a városban, a tüntetésen lehetett látni egy olyan táblát is, amire ez volt írva: "Esztergom sírásói. Szeretgom, élt 3 évet". A polgármester többek között arról beszélt, hogy motorról, géppisztollyal elkövetendő merényletet szerveztek ellene.

A tüntetéssel nagyjából egy időben elérhetetlenné vált a Meggyes Tamás városvezetői tevékenységét élénken kritizáló Szeretgom.hu oldal, és egészen szombat délelőttig szünetelt is a portál működése. Az oldal üzemeltetéséért felelős rendszergazda szombaton az Indexnek elmondta, hogy a szervereik ellen valakik DOS-támadást (denial of service, azaz szolgáltatás teljes vagy részleges megbénítása) intéztek az utóbbi órákban, aminek hatására sikerült egy időre kiiktatni az oldalt.