Árvízkárok enyhítésére fordítanák az augusztus 20-i ünnepség költségeit

2010.06.23. 10:59
A hetek óta tartó esőzések folyamatos áradásokat okoznak az országban, több ezer embert kellett ideiglenesen kitelepíteni. Az árvizek százmilliárdos károkat okoztak a mezőgazdaságban és az ingatlanvagyonban. Civilek egy csoportja azt kezdeményezte, hogy idén ne legyenek tűzijátékok augusztus 20-án, a megtakarított pénzt fordítsák kárenyhítésre. Egy nap alatt hatvanezer támogatót szereztek, és a kormányzatnak is tetszik az ötlet, de a tűzijátékról nem biztos, hogy lemondanak.

"Mondjunk le az aug. 20-i tűzijáték élményéről az árvízkárosultak javára!!!" - hirdeti címében egy kezdeményezés a Facebookon. A csoporthoz egy nap alatt 65 ezren csatlakoztak. A kormány  álláspontja egyelőre képlékeny, hivatalosan csak annyit mondtak, hogy megfontolják.

A kormány kommunikációs stábjában dolgozó forrásaink szerint ugyanakkor a kezdeményezés elnyerte a kormány tetszését is, a közigazgatási és igazságügyi minisztériumban maguk is gondolkodtak rajta, hogy visszafogottabb ünnepet tartsanak és a megtakarított pénzeket az árvízkárok enyhítésére fordítsák.

A döntés azonban a Miniszterelnökségé, melyet értesüléseink szerint még győzködni kell. A miniszterelnök környezetéből származó információink szerint tűzijátékot mindenképpen szeretnének, de az ünnepség költségein spórolnának. Egyes forrásaink szerint az már régen eldőlt, hogy tűzijáték lesz.

A kezdeményezést kormányzati forrásaink szerint egyelőre inkább a baloldali sajtó kapta fel, így most azon dolgoznak, hogy a jobboldali sajtó is számoljon be róla - megnyerve ezzel a Fidesz szavazóinak a támogatását is.

Az augusztus 20-i állami ünnepségek fővárosi rendezvényei tavaly nettó 240 millió forintba kerültek, tavalyelőtt az összköltség meghaladta a 290 millió forintot. 2001-ben, az előző Orbán-kormány utolsó augusztus 20-i tűzijátéka áfa nélkül 247 millió forintba került.

A facebookos csoport a vidéki tűzijátékok elhagyását is kezdeményezte, így az önkormányzatok is megspórolhatnák a költségeket, amiket szintén az árvízi helyreállításra lehetne fordítani.