Feljelentett egy szülészt Mikola

Magyar Hírlap
2010.07.05. 09:36 Módosítva: 2010.07.05. 09:37
Feljelentést tesz Mikola István egy szülészorvos ellen, aki a nála szülni akaró kismamának azt tanácsolta: gyűjtsön még a szülésig, mert az eddigi összeg nem lesz elég. Mikola szerint véget kell vetni annak, hogy a közkórházakban dolgozó szülészorvosok egy előre meghatározott díj fejében vállalják csak a gyermek világra segítését.

Törvénytelenül kiszabott orvosi díj kikényszerítése miatt fordul a hatóságokhoz Mikola István, a parlament egészségügyi bizottságának fideszes elnöke - írja a Magyar Hírlap.

A politikus részben Lezsák Sándor országgyűlési alelnök, részben a szakbizottság elnökéhez érkezett levelek jelzései alapján hozta meg döntését. Véleménye szerint véget kell vetni annak, hogy a közkórházakban a szülészorvosok egy része csak előre meghatározott díj fejében vállalja a szülés levezetését.

„Az előre megszabott tarifának semmi köze a hálapénzhez, amelyet saját döntése alapján, utólag adhat az a páciens, aki akar, és olyan mértékben, ahogy a lehetőségei engedik. Ez korrupció és kényszerítés, ami nemcsak a törvényt, hanem az erkölcsöt is sérti” – közölte Mikola.

Lépéséhez hozzájárult az a levél is, melyet egy vidéken élő terhes anya írt, aki arról számolt be, hogy miután több tízezer forintot már összegyűjtött a nemsokára esedékes szülésre, „a doktor úr azt mondta, gyűjtsek még hozzá”.

Mikola István szerint az amúgy is siralmas demográfiai helyzetet tovább rontja, hogy az orvosok pénzt kérnek a szülésért, ezért a kérdéssel a parlament egészségügyi bizottsága előtt is foglalkozni kíván, és az ügyben megkeresi a szociális bizottságot, valamint a szülészeti szakma vezetőit is. A politikus abban bízik, hogy följelentése precedenst teremt, és idővel véget vet a népesedést is veszélyeztető orvosi magatartásnak.