Martonyi szerint jobb a magyar-szlovák viszony

2010.07.06. 06:28
Elégedett a magyar diplomácia első hónapjával Martonyi János külügyminiszter, aki szerint a szlovák kormányváltással a magyar-szlovák viszonyban javultak az esélyek - derül ki a Népszabadság keddi számában megjelent interjúból.

Martonyi János úgy fogalmazott: "az elmúlt egy hónap külpolitikai szempontból jobban alakult, mint amire számítottam". A miniszter szerint ez részben a szorosabb közép-európai együttműködésről szóló stratégiának, részben Magyarországtól független körülményeknek köszönhető.

"Még a szlovák viszony javítására is kaptunk egy nagy lehetőséget, miután Pozsonyban jobbközép kormány fog alakulni" - tette hozzá. Szerinte ez teljesen új helyzetet teremt, bár tisztában van azzal, hogy az álláspontok között továbbra is nagy eltérések vannak.

"Egyre inkább meggyőződésem, hogy jó dolog volt a parlament első ülésén elfogadni az állampolgársági törvényt, mert ezzel elkerültük azt, hogy az új szlovák kormány csak a hivatalba lépése után szembesüljön vele" - mondta az interjúban a külügyminiszter hozzátéve, hogy emellett eleget tettek egy alapvető választási ígéretüknek. "Már korábban jeleztük Szlovákiának, hogy minden vitás kérdésről készek vagyunk tárgyalni" - mondta. Megjegyezte, hogy nagyon régen nem volt ekkora nézetkülönbség a szomszédos országok között, mint most, az állampolgársági törvény kapcsán.

"Romániával, Szerbiával és Horvátországgal is sikerült megértetni, hogy a magyar gondolkodásból hiányzik mindenféle területi megfontolás, nem foglalkozunk határokkal, de sokat szeretnénk foglalkozni az emberek jogaival, nyelvi identitásával, közösségi tudatával" - mondta az interjúban.

A miniszter elismerte, hogy a magyar közigazgatás összességében nincs jó állapotban, úgy értékelte, ha sikerül megoldani az unió soros elnökségével járó bonyolult szakmai és politikai feladatot, akkor "be tudjuk bizonyítani: valóban európai szintű kormányzatunk és közigazgatásunk van".

Martonyi János hibának nevezte, hogy a múlt héten az ausztriai Wachauban megtartott Európai Fórumon, amelyen a majdani magyar EU-elnökség számára is prioritásnak számító Duna-stratégia volt a fő téma, a magyar kormány nem képviseltette magát.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány legutóbbi, szerdai ülésén kormánybiztossá nevezték ki Barsiné Pataky Etelkát, ő lesz a Duna-stratégia felelőse. A Duna-stratégiát a régiós együttműködés egyik legjobb példájának tartja a kormány, ami a környezetvédelemtől az energiapolitikán át az infrastrukturális fejlesztésekig és a közlekedésig mindent magába foglal - mondta a miniszter.