Nem bűn katolikus püspököt homoszexuálisnak nevezni
A Blikk információi szerint szerdán felmentő ítéletet hozott a székesfehérvári bíróság abban a rágalmazási perben, amit Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök indított egy internetes honlap tartalma miatt. A honlap az állítólag homoszexuális katolikus papok névsorát tette közzé. A "Homoszexuális papok, akik jó barátok" felirat alatt huszonöt egyházi tisztségviselő, köztük három püspök neve és képe volt látható.
Az oldal 2007 szeptemberében Spányi püspököt és az egyházmegye több papját, köztük Ugrits Tamás pápai káplánt is az érintettek közé sorolta, sőt azt állította, hogy Spányi Antal vérfertőző kapcsolatot tartott fenn testvérével, Spányi Andrással.
A bíróság szerint nem becsületsértő, ha homoszexuálisnak neveznek valakit, így kizárólag a vérfertőzés vádját vették figyelembe. A bíróság elutasította Spányi Antal magánvádas keresetét, mert hiába hívtak segítségül informatikus szakértőt, nem sikerült minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy a vádlottak voltak felelősek a honlapra feltöltött tartalomért.
A korábbi tárgyalások során a vádlottak, egy orgonakészítő és két ismerőse tagadták, hogy ők készítették volna az oldalt, illetve ők töltötték volna föl a képeket, azt viszont elismerték, hogy néha ők is frissítették a honlapot.
A honlap ügyében korábban Beer Miklós váci püspök is feljelentést tett, a rendőrök ezt követően derítették ki, hogy kik tették fel az internetre az anyagokat. Beer azonban elállt a tárgyalástól, mert ügyvédje szerint a gyanúsított csak pénzbüntetést kapott volna.