Ez a poszt a következő Percről percre része:

Pénzt vesznek el a pártoktól

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Lázár János fideszes frakcióvezető Fideszes polgári körökön felbuzdult szocialisták által létrehozandó demokrata körökre reagálva csak annyit mondott, hogy a tapasztalatok szerint a körök létrehozásától a hatalomba való visszatérésig hosszú és lassú út vezet.

  • Az LMP-s Scheiring Gábor arról tartott sajtótájékoztatót az Országgyűlés vörös szalonjában, hogy a Fidesz az adóforint-költés átláthattalanná tételével csökkenti az információszabadságot. Felhívta a figyelmet az állami vállalatok adatnyilvánosságának szűkítésére, és a kiemelt beruházások küszöbértékének 90 millió forintra csökkentésére, ami csökkentheti az átláthatóságukat. Scheiring érthetetlenneknevezte, hogy a kormánypártok korábbi ígéreteikkel szemben nem támogatták azt az LMP-s módosító javaslatot, hogy offshore-cégek ne indulhassanak közbeszerzéseki pályázatokon.

    Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az Indexnek reagálva nem volt hajlandó válaszolni arra a konkrét kérdésre, hogy az államháztartási törvényből miért kéne kivenni az állami tulajdonban lévő vállalatok működésének közérdekűségét rögzítő pontot. Ehelyett arról biztosította az adatnyilvánosságért aggódókat, hogy az új médiaszabályozás az érintett körben 30 napos határidővel kötelezővé teszi a válaszadást, és ez egyértelművé teszi a koalíció álláspontját: "az a jó, ha az államnak nincs titka".

  • Jó estét, Magyarország!

    Tudják-e, miért van kupola a parlament tetején? - kérdezi Pálffy István (KDNP), aki az MSZP egy javaslatát viccnek, sőt, mi több, durva sértésnek nevezi. (Az MSZP javasolta, hogy a közintézményekben tegyék ki Orbán Viktor fényképét a nemzeti együttműködési nyilatkozat mellé.) Pálffy szerint megsértik a képviselői esküt is, mivel a választók akaratából lelkiismeretesen kellene eljárni. Az MSZP-s javaslatot otrombaságnak nevezte.

    Sokan viccelődnek a nemzeti együttműködés nyilatkozatával, Pálffy szereti is a humort, ezt a "népi folklórt", de szerinte nem ízléses ezzel az alkotmánypótló dokumentummal viccelődni. (Pálffy felszólalásában nem árulta el az eredeti kérdésére a választ, mi megmondjuk: Ki látott már lapos tetejű cirkuszt?)

    D  AS20100712008
  • Tállai András államtitkár nem értette Gúr felszólalását: a volt MSZP-s kormányt dicsérte a jelenlegivel szemben, vagy a nehéz sorsú embereken akart segíteni.

    Tállai visszakérdezett: hol volt az MSZP-s kormány, amikor nem építették fel a gátakat, leállították a Vásárhelyi-tervet, nem tisztították ki a kis patakok medrét, az ártérben építettek áruházakat, és kerültek veszélybe emberek, háromszáz embert küldtek el a katasztrófavédelemtől, stb. Tállai ismét elővette a 25 pontos intézkedési tervet.

  • Belemerültek az árvízbe

    Árvíz, jégkár, kormányváltás. Csapás, csapás hátán. Így kezdte felszólalását Gúr Nándor (MSZP), aki a BAZ megyében élők helyzetére hívta fel a figyelmet. Milliárdos támogatást kapott Edelény, de az árvíz második hullámára már nem kapott külön pénzt a város, pedig az nagyobb pusztítással járt.

    A rendőrségből vándorcirkuszt csináltak szerinte, amikor több száz rendőrt az árvízi térségbe vezényeltek. A kormány ne álljon bénán, némultan. Cselekedni kell, nem gondolkodni, mondta. Gúr javasolta, hogy állítsanak fel vizsgálóbizottságot a 2010-es árvízi védekezésről, valamint a helyreállítási munkáról.

  • Árokásás befejezve

    Kontrát Károly államtitkár arra kéri a Vona-Csöbör-csata hatása alatt lévő hangoskodó képviselőket, hogy ne a politikai haszonszerzés, hanem az ország érdeke vezérelje őket.

  • Vona személyes érintettség okán kapott szót: szerinte nem kell megsértődni, a Fidesz narancsát pedig narancsszínű struccá kellene átalakítani. Vona szerint attól még ott volt Felsőzsolcán, hogy Csöbör nem látta, "a videó fenn van az interneten".

  • Álruhában volt?

    Vona Gábort Felsőzsolcán senki sem látta, mert ott a helyi pénzügyi elittel találkozott, szőtte felszólalásába a fideszes Csöbör Katalin, aki elmondta: fölösleges az emberek heccelése.

  • Megnyúlik

    Az eredetileg tervezett július 19. helyett július 22-ig tart a parlament rendkívüli nyári ülésszaka. A Fidesz a házbizottság hétfői rendkívüli ülésén azt javasolta, hogy az Országgyűlés a korábbi tervekkel ellentétben jövő héten ne egy, hanem négy napig ülésezzen. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az ülés után újságíróknak elmondta: a kormány jelezte, szerdai ülése után újabb törvényjavaslatokat kíván benyújtani.

    Amellett, hogy a kormány kérte a rendkívüli ülésszak meghosszabbítását, a kormánypárti frakciók a házbizottságon javasolták: fontolják meg az ellenzéki frakciók kérését a törvényhozás menetének lassításáról. Hozzátette: az ezen a héten keddre tervezett részletes viták elmaradnak. Kérdésre elmondta: a médiatörvényről az új menetrend szerint július 21-én, szerdán döntenek. Az eredeti tervek szerint július 19-én egynapos ülést tartott volna a parlament a nyári szünet előtt; az Országgyűlés rendes ülése június 15-ig tartott. (MTI)

  • Gondoljátok meg, proletárok!

    Az alsóházi ülésterem melletti folyosó erkélyén az egyik fideszes képviselő olyan röhögőgörcsöt kapott a tervezett MSZP-s demokrata körök említésekor, hogy meg kellett támaszkodnia a kőkorláton. Névvel nem akart nyilatkozni, de azt mondta, hogy "biztos rájöttek, hogy nekik is kell egy csapat." Ehhez a mellette álló társa annyit fűzött hozzá, hogy kíváncsi, Vona Gábor csatlakozik-e Msterházy köréhez, ahogy 2002-ben Orbán Viktor hívására belépett a Szövetség a Nemzetért polgári körbe.

  • Igény volna rá.

    Késsel lehet embert ölni és kenyeret vágni, válaszolta Schiffernek Fónagy János államtitkár, vagyis egy törvénnyel vissza is lehet élni. Fónagy szerint az elszámoltatás kérdése nagyon erős társadalmi igény.

  • Egy évvel ezelőtt az ország a sukorói kaszinóbotránytól volt hangos, mondta Schiffer András, az LMP frakcióvezetője. A tavalyi botrány kapcsán levelet írtak az akkor még ellenzéki Orbán Viktornak, hogy helyezzék hatályon kívül a kiemelt beruházásokról szóló törvényt, minden baj okozóját, amit 2006-ban az MSZP és a Fidesz közösen fogadott el. Ez a törvény ugyanis korrupciós nyomás alá helyezi a kormányt. Schiffer és Jávor ezért kezdeményezi a 2006-os törvény hatályon kívül helyezését. Schiffert nem nyugtatja meg, ha a vörös oligarchák után narancsszínű oligarchák jönnek. Attól tart, hogy majd a Fideszt nem lehet elszámoltatni.

  • Mekkora ötlet!

    Az MSZP kongresszusa a hétvégén úgy döntött, hogy a fideszes polgári körök sikerén felbuzdulva demokrata körök létrehozásával szélesíti a társadalmi bázisát. Nem szégyen akár az ellenféltől is eltanulni egy technikát - nyilatkozta a kongresszuson Mesterházy Attila pártelnök. A Fidesz nyomdokaiba lépő szocialista kezdeményezésre szerettük volna reagáltatni Szijjártó Pétert, Orbán Viktor személyes szóvivőjét, de ő elhárította a kérdést: nekem ezt nem kell kommentálni - mondta sokatmondó mosollyal.

  • Osztogattak, nem fosztogattak

    Tállai András államtitkár megköszönte Vona felszólalását, és reméli, hogy Vona nem politikai haszonszerzésből látogatott a térségbe.

    Tállai felsorolta, mit tett a térségben élőkért: 1. Tízezer embert vezényelt a gátakra, és 10 ezer embert védett meg az árvíztől. 2. Több miniszter, államtitkár is jelen volt, sőt, Orbán Viktor miniszterelnök is. 3. A kormány 25 pontos védekezési tervet fogadott el, csak BAZ megyében 691 millió forintot utaltak ki, 3,7 milliárdot különítettek el azoknak, akik elvesztették otthonukat. A rendőrség szerint - Vona elmondásával ellentétben - nem volt fosztogatás, mondta Tállai.

  • Vona Gábor riportját halllották

    Vona Gábor múlt heti BAZ-megyei és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei látogatásáról számol be. Járt a jégverés sújtotta Bánrévén. Az állam a tapasztalata szerint kevés segítséget nyújtott, de a magyar nemzeti gárda tagjai leköltöznek a településre és segítséget nyújtanak. Tapasztalta azt is, hogy egyre több a körzeti megbízotti iroda, de nincs benne rendőr.

    Az árvíz sújtotta Felsőzsolcán a helyzet pattanásig feszült, az önkormányzat nem tudja ellátni a feladatait. Tiszavasváriban ellátogatott a cigánytelepre, ahol feltűnt neki néhány luxusterepjáró. Vona úgy fogalmazott, hogy az árvíz sújtotta "magyar" lakosok kivitték száradni holmijukat a ház elé, "egyes kisebbségek" pedig ellopták, majd kaszával támadtak, de a rendőrség csak annyit mondott: a javakat nem szabad az utcán tárolni. Az uzsorázásról annyit mondott: létezik.

    D  AS20100712013
  • Balczó Zoltán (Jobbik) szerint az elmúlt nyolc év sok tekintetben rombolást hozott, de a romlás régóta tart. Úgy érzi, Hoffmann tudja, honnan kell elindulni, és mit kell elérni.

  • Diéta

    Az Országgyűlés ma módosítja a 2010-es költségvetési törvényt, hogy a büdzsében is átvezesse a pártok költségvetési támogatásának korábban már megszavazott csökkentését. A változás húsbavágó - ismerte el Lendvai Ildikó, de a módosítást ennek ellenére támogatja az MSZP frakció.

  • Michl József (KDNP) maximálisan támogatja Hoffmannt, Lendvait pedig arra kéri, hogy tanítsák meg közösen a fiatalokat: kukaborogatás helyett fontosabb, hogy tudjanak olvasni és írni.

  • Lendvai Ildikó (MSZP) - aki éppen a mai Népszabadságban ígért offenzív parlamenti jelenlétet - örült annak, hogy Hoffmann Rózsa bizonyos fokig megvédte a magyar oktatás eredményeit, és ezzel reményei szerint hitet tett a folytonosság mellett.

    Kitűnő pedagógusnak tartja - Lendvai családjából járt hozzá gyerek -, ezért megkéri Hoffmannt: vegyék ki az új törvényi szabályozásból, hogy ha 16 évesek szabálysértést követnek el, szüleik akár börtönbe is kerülhetnek.

  • Pósán László (Fidesz) egyetért Hoffmann Rózsával abban, hogy az érettségi fontos, de színvonala romlott. Ezért tette az országgyűlés  kötelezővé a jövőben az emelt szintű érettségit, amit Pósán üdvözölt.

  • Hoffmann Rózsa javaslatára a képviselők a mosonmagyaróvári Kossuth Gimnázium két diákjára emlékeztek, akik a philadelphiai hajóbalesetben haltak meg.

  • Kapjátok össze magatokat, gyerekek!

    138 180 fiatal tett idén érettségi vizsgát, jelentette be Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár. Egyes tárgyakban néhány tizedes romlás tapasztalható az elmúlt évhez képest, az öt év átlagában viszont nem változtak az eredmények. 2006 óta az érettségi átlaga 3,55 és 3,66 százalék között mozog, idén 3,62 százalék az érettségi eredménye.

    Ennek ellenére baj van Hoffmann szerint, mivel ez nagyon csekély tudást jelent. A feladat az, hogy ne elégedjünk meg a középszerrel. Ilyen eredménnyel nem várható, hogy fejlődjön az ország.

  • cikkünk a témában:

    Fideszes javaslat zárná ki a fideszes polgármester újraindulását

    Álljunk meg egy pillanatra!

    Az Index információi szerint hétfőn reggel hirtelen szünetet rendeltek el a parlament honvédelmi bizottságában a tervezett alkotmánymódosítás tárgyalásában. A bizottság fideszes tagja, Borkai Zsolt kérdésére kiderült, hogy az alaptörvény új rendelkezése már az ősztől megtiltaná a volt katonáknak és rendőröknek, hogy kilépésük után öt évig jelöltessék magukat polgármesternek. A győri polgármester 2006-ban szerelt le.

  • A 80 éves korában még június 21-én elhunyt Tamás Károly volt kisgazda képviselőről, az FVM egykori közigazgatási államtitkáráról emlékezik meg Schmitt Pál házelnök. Emlékének néma felállással adózik a Ház.

  • 11 perc késéssel befutott Schmitt Pál.

  • Nagyon erős UV sugárzás, tompaság, fokozott fáradékonyság

    Már kilenc perce el kellett volna kezdődnie a plenáris ülésnek. Szili Katalin idejében ilyen bezzeg nem volt.

  • Általános vitára alkalmasnak találta az Országgyűlés Oktatási bizottsága azt a határozati javaslatot, amely iskolai emléknappá nyilvánítaná június 4-ét, a Nemzeti Összetartozás Napját, azaz a trianoni békeegyezmény évfordulóját. A javaslat egyúttal szól arról is, hogy az általános iskolák felső tagozatosainak, illetve a középiskolásoknak osztálykirándulásokat kell majd szervezni magyarlakta, határon túli területekre. (Független Hírügynökség)

  • Az országgyűlés hétfőn a kilakoltatással kapcsolatos törvénymódosítás általános vitáját folytatja le. A kilakoltatási moratórium 2011. március elsejéig hosszabbodna meg, és nemcsak december elsejétől, hanem már a kilakoltatást elrendelő bírósági végzés kézhezvételét követő naptól - legkorábban így a törvény hatálybalépését követő naptól - el kellene halasztani a lakáskiürítést a következő év március elsejéig.

    Általános vita lesz a közcélú adományok áfamentességével összefüggő, az általános forgalmi adóról szóló törvény módosításáról. Lefolytatják a katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló törvénymódosítás általános vitáját. A javaslat lehetővé tenné, hogy a katasztrófavédelmi feladatok ellátására kirendelhetők legyenek a honvédség tényleges állományába tartozó, honvédtiszti alapképzésben részt vevő ösztöndíjas hallgatók és a katonai szakképzésben részt vevő tényleges állományú hallgatók. Általános vita lesz a sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról is, miszerint hetente legalább öt testnevelés órát kellene tartani az általános iskola mind a nyolc évfolyamán a 2014-2015-ös tanévtől.

  • Döntés várható az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslatról. A parlament június 14-én 261-112 arányban szavazta meg az alkotmánybírák jelölését megváltoztató alkotmánymódosítást. Aszerint egy nyolc főből álló jelölőbizottság tehetett volna javaslatot az Alkotmánybíróság tagjaira.

    Ezt az alkotmánymódosítást Sólyom László június 21-én nem írta alá, visszaküldte az országgyűlésnek. Sólyom László elismerte, hogy a korábbi rendszer sem volt jó, de azt javasolta, hogy az alkotmánybírák állításában kapjon szerepet a köztársasági elnök és a Legfelsőbb Bíróság elnöke is. Érvei az országgyűlés kormánypárti többségét nem hatották meg. Június 28-án az országgyűlés 259 igen szavazattal, 87 nem ellenében elfogadta a kicsit módosított második változatot. Az új javaslat alapján nem nyolc, hanem legalább 9, legfeljebb 15 tagú lehet a bizottság. A bizottságban a képviselőcsoportok legalább egy-egy tagjának helyet kell kapnia úgy, hogy a frakciók közötti létszámarányokat is figyelembe veszik. A határozati javaslat szerint a jelölőbizottság 15 tagú lesz (Fidesz 8, KDNP 2, MSZP 2, Jobbik 2, LMP 1 tag). Jogvédő szervezetek veszélyesnek tartják, hogy az országgyűlést egyedül ellenőrizni képes Alkotmánybíróság a parlamenti többség befolyása alá kerülhet.

  • Az országgyűlés hétfőn tartja az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosításának zárószavazását. A hatályos törvény szerint 2010. július 1-től az önkormányzat hazai, vagy uniós pályázaton érvényesen csak akkor pályázhat, ha rendelkezik esélyegyenlőségi programmal. Ezt a határidőt most kitolnák 2011. december 31-re.