Tekla
8 °C
13 °C

1,8 millió csúszott át Molnár Gyula privát számlájára

2010.07.13. 12:44
A Zuschlag-ügy egyik alapítványán keresztül jutott pénzadományhoz Molnár Gyula. A XI. kerületi MSZP-s polgármesterének privát számláján landoló 2002-es matávos támogatás útjáról Krausz Csaba, a kerület egykori szocialista képviselője számolt be az Indexnek. A videóvallomás szerint azért került elő most, nyolc évvel a történtek után, néhány hónappal az újabb önkormányzati választás előtt az ügy, mert a párt erős emberei „szarban hagyták” a pártfinanszírozási manőverekben részt vett szocialistákat. Molnár Gyula szerint Krausz vádjaiban nem lehet mást látni, minthogy "új barátai", a bukdácsoló újbudai fideszesek akarják lejáratni a harmadik legjobb választási eredményt magáénak tudó MSZP-s politikust.

"Szarban hagytak minket, elfordultak tőlünk" – mondta az Indexnek Krausz Csaba, az újbudai önkormányzat egykori képviselője, akit a Zuschlag-ügy ötödrendű vádlottjaként zártak ki a pártból és az önkormányzati testületből.

Krausz Csaba az Indexnek adott videónyilatkozatában azt állítja, sokan egy nagyobb rendszer elemeként önhibájukon kívül keveredtek bele pártfinanszírozási ügyletekbe, ők többet vártak volna az MSZP-től és a párt „erős embereitől”. Legalább erkölcsi támogatás járt volna nekik, nem pedig álságos elhatárolódás – állítja Krausz, mert az illegális pénzeket a rosszul működő és pénzhiányos szervezetek működtetésére költötték, nem magáncélra. Krausz, aki az Ifjú Szocialisták Mozgalmának irodavezetőjeként került a Zuschlag-perbe, úgy véli, ez a sors jutott a XI. kerület volt frakcióvezetőjének, Wieszt Jánosnak is, akit egy rejtett kamerás felvétel buktatott le, amikor átvett kétmillió forintot. Wiesztet a videó nyilvánosságra kerülése után nem sokkal eltávolították a pártból.

Krausz szerint Wiesztéhez hasonló nagyságrendű összeget kapott 2002-ben privát számlájára Molnár Gyula polgármester is. Az illegális pénzből mégsem lett ügy, pedig az utalásról a hatóságok is tudomást szereztek, sőt benne volt a Zuschlag-ügy nyomozati anyagában is.

A 2002-es önkormányzati választás utáni napokban kétmillió forint érkezett a Jobb Jövőért Alapítvány folyószámlájára, amiből 1,8 milliót Krausz maga utalta át saját bankszámláján keresztül Molnár Gyuláéra.

A Jobb Jövőért Alapítvány Krausz szerint a Matávnál pályázott és nyert támogatást, a kétmillió forint a számlakivonatok szerint 2002. október 24-én érkezett meg a távközlési cégtől, amit – 200 ezret megtartva a szervezetnek – Krausz még aznap továbbított. A választást október 20-án tartották, és Molnár győzött a fideszes Juhos Katalin ellen.

A volt irodavezető szerint ez hasonló tranzakció volt ahhoz, ahogy 2006-ban Csiha Judit és Baráth Etele 500-500 ezer forintos támogatást kapott az MSZP-s pártalapítványon, a Táncsics Alapítványon keresztül. Lényegében kampánypénzekről van szó, amelyek csak „átfolytak a rendszeren”. Krausz szerint Molnár pénze esetében sem lehet megmondani, hogy ki és mikor adott utasítást az összeg átutalására, ám látható, hogy akkor még a legamatőrebb módszereket is bevetették a kampányköltségek utólagos fedezésére.

Klikk!
Klikk!

A matávos pénz hátteréről és felhasználásáról Molnár Gyula az Index kérdésére azt mondta: ha az elítélt Krausz Csaba 8 év után – nyilván új barátai sugallatára – úgy emlékszik, hogy zűrös pénzügyekkel foglalkozott, akkor azt komoly fenntartással kell kezelni. A polgármester kifejtette, hogy sajnálja ugyan Krauszt, de valószínűnek tartja, hogy egykori párttársa ígért előnyökért mindenre hajlandó. Molnár szerint nem lehet nem felismerni „az éppen feloszlatott, vissza-visszalépegető polgármester-jelöltekkel bukdácsoló helyi Fidesz újabb próbálkozását, hogy a tavaszi választáson harmadik legjobb eredményt elért szocialista politikust megpróbálják ismét lejáratni.”. Ezért kijelenti, hogy Krausz mondatai nem hitelesek, nem jelentik, nem jelenthetik egy komoly politikai támadás alapját.

szlakivonat2.png

Molnár leszögezte, 2008-ban teljes körű és mindenre kiterjedő vagyongyarapodási vizsgálaton estett át, mint ahogy több parlamenti képviselő is, és „ennek keretében minden utalást, minden számlát, minden egyéb pénzmozgást megvizsgáltak, és rendben találtak az erre hivatott szervek”. A 2002-es kampányköltségvetést pedig az ÁSZ vizsgálta meg, és hagyta jóvá. „Krausz Csaba hasonló pénzmozgásait és alapítványi kapcsolatait valószínűleg az elmúlt években alaposan áttekintette a Bács-megyei ügyészség és a bíróság, ha ott nem merült fel aggály, akkor, úgy vélem, ezt a nem létező ügyet meg sem nyitottnak vagy lezártnak tekinthetjük” – jelentette ki az újbudai önkormányzat vezetője.

A Zuschlag-nyomozás Krauszt az ISZM országos szervezőjeként többek között a Biztos Pont Ifjúsági Egyesület gazdálkodásában talált törvénytelenségek miatt marasztalta el. A vizsgálat szerint Krausz Csaba és Marsovszky Balázs több mint tízmillió forintot vettek fel jogosulatlanul. Krausz Csabának az Együtt a Harmadik Évezredért Alapítvány, a Vörösfenyő Egyesület, az Atlasz Egyesület és a Biztos Pont nevében benyújtott pályázatok megírásában való segédkezést is felrótták. A márciusi elsőfokú ítélethirdetéskor ötödrendű vádlottként három év börtönt és vagyonelkobzást kapott.