Gellért, Mercédesz
11 °C
14 °C

Október 3-án lesz az önkormányzati választás

2010.07.15. 10:50 Módosítva: 2010-07-15 14:32:08
Sőlyom László a lehető legkorábbi időpontra, október első vasárnapjára írta ki a helyhatósági választást.

Sólyom László köztársasági elnök mai határozatában a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek általános választásának időpontját 2010. október 3-ra, vasárnapra tűzte ki – áll a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) közleményében. Az alkotmány szerint a választást az előzőt követő negyedik év október hónapjában kell megtartani.

Ha Sólyom nem határozott volna az időpontról, a döntés augusztus 6-án hivatalba lépő utódjára, Schmitt Pálra maradt volna. Ő leghamarabb október 10-re tudta volna kiírni az önkomárnyzati választást, mert az alkotmány szerint azt legalább 60 nappal annak időpontja előtt kell kihirdetni.

A legnagyobb tétje mindig a főpolgármesteri választásnak van. Mint arról beszámoltunk, 1990 óta idén először nem indul Demszky Gábor. Tarlós István, a Fidesz-KDNP jelöltje így Horváth Csabával, az MSZP, Jávor Benedekkel , az LMP, Staudt Gáborral, a Jobbik ellenfelével küzd majd meg, de indul még Schmuck Andor az MSZDP színeiben, és várhatóan az MDF, valamint a Munkáspárt is állít jelöltet.

Köszönöm, részt veszek rajta, reagált Orbán Viktor miniszterelnök egy csütörtöki sajtótájékoztatón a választások kiírására. Azt mondta, örül neki, hogy Sólyom László a lehető legkorábbi időpontot választotta, mert így több idő marad a költségvetés elfogadására, azaz a parlamenti munka és a kormány szempontjából ez optimális.

Vona Gábor Jobbik-frakcióvezető nem lepődött meg az időponton, azt mondta, pártja áll a választások elébe, a jelöltállításokat már el is kezdték.