Vádemelési javaslat a nemzetvédelmi rektor ügyében

2010.07.15. 17:11
Befejezték a nyomozást és vádat emeltek a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) munkatársa, Sz. János és két társa, D. László és Cs. István ellen befolyással üzérkedés bűntett megalapozott gyanúja miatt - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) csütörtökön.

Az NNI a nyomozás iratait kedden vádemelési javaslattal küldte meg a Fővárosi Főügyészségnek. Szabó Jánost, az egyetem rektorát még februárban helyezte előzetes letartóztatásba a Budai Központi Kerületi Bíróság, befolyással való üzérkedés gyanúja miatt.

Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztálya több helyen - köztük a ZMNE rektori helyiségeiben - tartott házkutatást. Dejcző László, a DHL Freight ügyvezető igazgatója is február óta volt előzetes letartóztatásban.

A gyanú szerint a német DHL magyar leányvállalatának vezetőit kereste meg a ZMNE rektora azzal, hogy a cég futárai fegyver- és drogkereskedelembe keveredtek, ő azonban - ellenszolgáltatás fejében - a kapcsolatai révén el tudja simítani az ügyet.

Az előzetes letartóztatásukat júniusban megszüntették, a rektor és Dejcző László ellen lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el. A lakhelyelhagyási tilalomra a bíróság és az ügyészség szerint azért van szükség, hogy megakadályozzák a gyanúsítottak eljárási cselekmények alóli kibúvását.

Hende Csaba honvédelmi miniszter július 1-jei hatállyal bízta meg Deák János nyugállományú vezérezredest, a Honvédelmi Minisztérium miniszteri tanácsadó testületének elnökét a ZMNE miniszteri biztosi teendőinek ellátásával. Időközben megszűnt Szabó János rektori megbízása.