Vendel
8 °C
22 °C

Őrizetbe vették a Főtáv vezérigazgatóját

2010.07.21. 14:40
| Módosítva: 2010.10.25. 16:14
A rendőrség őrizetbe vette Kovács Lajos Főtáv-vezérigazgatót, akit gyanúsítottként hallgattak ki a BRFK-n, kezdeményezik előzetes letartóztatását is. A vezérigazgatót 180 millió forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsítják egy csepeli lakópark távfűtési hálózatba való bekötése kapcsán. Kovács nem tett vallomást, panasszal élt a gyanúsítás ellen.

Őrizetbe vette a rendőrség Kovács Lajost, a Főtáv vezérigazgatóját, akit szerdán délután hallgattak ki különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt. A vezérigazgató nem tett vallomást, és a panasszal élt a gyanúsítás ellen, mondta Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. A BRFK kezdeményezi a vezérigazgató előzetes letartóztatását.

A BRFK május végén rendelt el nyomozást hűtlen kezelés gyanújával, ismeretlen tettes ellen egy magánszemély feljelentésére. A vezérigazgatót azzal gyanúsítják, hogy vagyonkezelési kötelezettségét megszegve egy lakópark hűtő-fűtő rendszerére a Főtáv számára előnytelen szerződést kötött, és ezzel mintegy 180 millió forintos kárt okozott a cégnek, mondta a szóvivő.

A nol.hu úgy tudja, a közműcégvezetőt meghallgatása után nem fogják szabadon engedni.

A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki kedden azt a férfit is, aki a csepeli lakópark építésekor a beruházás vezetője volt, őt azzal gyanúsítják, hogy részt vett az előnytelen szerződés megkötésében, írja a Független Hírügynökség. A férfi vallomást tett, de a gyanúsítással szemben panaszt tett, szabadlábon védekezhet.

A Hír TV Célpont című műsora még májusban foglalkozott azzal, hogy a Csepelen épült Rákócziliget lakópark eredetileg gázfűtésesnek tervezett lakásait a távfűtő művek bekötötte a hálózatába. A kivitelező csúszásban volt, amikor a Főtáv a segítségére sietett, és elvégezte a munkát a fűtési rendszer kiépítésével eredetileg megbízott magáncég helyett. A gyanú szerint ez az ügylet a Főtávnak gazdaságilag hátrányos volt.

A Főtáv Zrt. számára nem világos, hogy a vezérigazgatót milyen ügy kapcsán és milyen minőségben hívta be a rendőrség, írta közleményében a cég. "A vállalatnál az a normális menet, hogy a vezérigazgató esetleges akadályoztatása esetén két vezérigazgató-helyettes biztosítja a társaság zavartalan működését" - olvasható a közleményükben.

Villány, bor, wellness...

Wellness pihenés, borkóstolók, kirándulás. Őszi feltöltődés egy különleges vidéken.

Jön a síszezon, irány Ausztria!

Hamarosan itt a síszezon, foglaljon szállást, hogy ne maradjon le a kedvező ajánlatokról! 11500 Ft / apartman / éjtől