Elbocsátották a Zrínyi Egyetem rektorát

2010.07.21. 22:41
A Honvédelmi Minisztérium megerősítette, hogy megszüntették a Zrínyi Egyetem meggyanúsított rektorának munkaviszonyát.

Megszüntették a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorának munkaviszonyát, erősítette meg a Honvédelmi Minisztérium (HM). A munkaviszony megszüntetéséről a Magyar Nemzet számolt be szerdán.

A HM bővebb tájékoztatást későbbre ígért az ügyben.

Szabó Jánost, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) rektorát még februárban helyezte előzetes letartóztatásba a Budai Központi Kerületi Bíróság, befolyással üzérkedés gyanúja miatt. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztálya több helyen - köztük a ZMNE rektori helyiségeiben - tartott házkutatást. A rektor és az ügyben érintett cég vezetője előzetes letartóztatását júniusban megszüntették, ellenük lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el.

Szabó János rektori megbízása egyébként is lejárt idén nyáron. A posztra pályázatot írtak ki, azonban Hende Csaba honvédelmi miniszter július 1-jei hatállyal  Deák János nyugállományú vezérezredest, a Honvédelmi Minisztérium miniszteri tanácsadó testületének elnökét bízta meg a ZMNE miniszteri biztosi teendőinek ellátásával.

Múlt csütörtökön a Nemzeti Nyomozó Iroda tájékoztatott, hogy befejezték a nyomozást a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) munkatársa, Sz. János és két társa, D. László és Cs. István ellen befolyással üzérkedés bűntett megalapozott gyanúja miatt. Az NNI közleménye szerint a nyomozás iratait kedden küldték meg vádemelési javaslattal a Fővárosi Főügyészségnek.