Friderika
10 °C
16 °C

Kezdeményezték a Főtáv vezérigazgatójának előzetesét

2010.07.22. 18:22
A Főtáv szerdán őrizetbe vett vezérigazgatójának előzetes letartóztatását kezdeményezte az ügyészség. A gyanú szerint 180 millió forintos kárt okozott a cégnek, amikor előnytelen szerződést kötött egy lakópark hűtő-fűtő rendszerére.

Különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény miatt a Fővárosi Főügyészség csütörtökön kezdeményezte Kovács Lajosnak, a Főtáv Zrt. szerdán őrizetbe vett vezérigazgatójának az előzetes letartóztatását.

A vezérigazgatót azzal gyanúsítják, hogy vagyonkezelési kötelezettségét megszegve egy lakópark hűtő-fűtő rendszerére a Főtáv számára előnytelen szerződést kötött és ezzel mintegy 180 millió forintos kárt okozott a cégnek. Az MTI rendőrségi forrásból úgy tudja: a Rákóczi Liget lakópark hűtő-fűtő rendszerének kiépítésével kapcsolatos az ügy.

A nyomozók kedden az előnytelen szerződés megkötése miatt a csepeli lakópark beruházásának a vezetőjét is meggyanúsították. Ő a gyanúsítással szemben panasszal élt, kihallgatása során vallomást tett.

A Főtáv Zrt. csütörtökön közleményt adott ki, hogy mindenben segíti a nyomozást a Csepeli Hőszolgáltató Kft. (CSHSZ) ügyében, hiszen azt cégük kérte. Kovács Lajos vezetésével már május 20-án bejelentést tettek a Fővárosi Főügyészségen, kérve az ügy kivizsgálását, és rendelkezésre bocsátották az ezzel kapcsolatos összes dokumentumot. Állításuk szerint a vezérigazgató vezetése alatt a társaság az üzleti döntéseknél, beszerzéseknél és a számlák kifizetésénél minden esetben szakmai alapon, a hatályos jogszabályok szerint járt el, ezért nyugodtan áll mindenfajta vizsgálat elé.

A közlemény szerint a Főtáv korábbi menedzsmentje már 2005-ben tárgyalásokat kezdett, majd 2006-ban ajánlatot is tett a lakópark távfűtésének szolgáltatására, ám az ingatlanfejlesztő akkor még nem volt nyitott erre. 2007-ben az új menedzsment ismét ajánlattal kereste meg a lakópark fejlesztőjét, abban nemcsak a távfűtés, hanem a távhűtés szolgáltatása is szerepelt. Ekkor az ingatlanfejlesztő hűtés-fűtésre szerződött partnere hajlandóságot mutatott a projekt eladására.

A társaság kiemelte, hogy a 2007. évi igazgatósági előterjesztéseket komoly számítások előzték meg: igazságügyi könyvvizsgálói és jogi szakértők készítették elő és elemezték a projektet. Ez alapján László György akkori üzletfejlesztési igazgató és Orbán Tibor, az energetikai és rendszerirányítási osztály vezetője terjesztette elő az igazgatóságnak jóváhagyásra az üzletrészek vételi árát és a CSHSZ-ben megvalósítandó újabb beruházások nagyságrendjét. Az akkori számítások szerint a tervezett 180 millió forintos vételárral és az új beruházásokkal együtt a projekt 15 év alatt térül meg a Főtáv számára.

Az igazgatóság 2008 áprilisában hozzájárult a Csepeli Hőszolgáltató Kft. üzletrészének Főtáv általi megvásárlásához és jóváhagyta a szerződés megkötését. Ez év márciusában a próbaüzem tapasztalatai és a megismételt igazságügyi szakértői vélemény alapján egy több hónapos tárgyalássorozat eredményeképpen a felek írásban megállapodtak egy árleszállításban és elfogadták a 122,5 millió forintos vételárat, amely 57,5 millió forinttal alacsonyabb az eredetinél. Az ennek megfelelő szerződésmódosítást a vállalat igazgatósága május 18-án fogadta el.

Amikor a hűtlen kezelés gyanúja először felmerült, Kovács Lajos vezérigazgató kezdeményezésére ismét független igazságügyi (könyvvizsgálói) szakértőt kért fel, hogy értékelje az üzleti konstrukciót. Az újabb szakértői vélemény megerősítette a korábbi eredményeket, melyek szerint a projekt vételára reális, a piaci viszonyoknak megfelelő, áll a közleményben.