Jenő
3 °C
8 °C

Kolesz 10-20 ezerért, albérlet 30-60 ezerért

2010.07.22. 09:15
A hagyományos kollégiumokban 5-10 ezer forintért, a ppp-konstrukcióban megépített komfortos diákhotelekben 10-20 ezer forintba kerül egy hely a most felvett egyetemistáknak. Az albérletárak az utóbbi időben nem emelkedtek, Budapesten átlagosan havonta 50-60 ezer forintért lehet lakni. Egy egyetemista megélhetése kb havi 100 ezer forint, a fővárosban ennél magasabb. Aki ingyel tanul, annak sem árt dolgozni mellette.

Ahogy csütörtökön kihirdetik a felvételi ponthatárokat, a sikeres felvételizőknek el kell kezdeniük gondolkozni azon, hol fognak lakni, hogyha eddigi lakóhelyüktől távoli tanintézménybe kerülnek. Természetesen továbbra is a kollégium a legolcsóbb megoldás. A nem felújított és nem mindig a legjobb állapotú kollégiumokért havonta 5-10 ezer forintot kell fizetni, a teljesen új vagy felújított, magasabb komfortfokozatú szobákért vagy apartmanokért viszont már havi 10-20 ezer forintot.

Több egyetemen az elmúlt években komoly kollégiumfejlesztéseket hajtottak végre, számos helyen három csillagos diákhotelek épültek. Ezek nagy részét magáncégek bevonásával építették vagy újították fel, és az egyetemek visszabérlik a kollégiumokat a beruházótól (PPP konstrukció).

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Diákközpontjának honlapja szerint a nem felújított kollégiumban az államilag támogatott hallgatók havi 8500 forintért kapnak kollégiumot, a PPP programban megújult szállókban 11 500 forintot fizetnek havonta. A költségtérítéses képzésre járó hallgatóknak a lakhatás is drágább: nekik a BME  nem új koleszaiban 19 650 forintot, a PPP-s diákhotelekben pedig 23 150 forintot kell fizetniük havonta.

A Semmelweisen mindenkinek jut kollégium

A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi-, Fogorvostudományi- és Gyógyszerészeti Karának öt kollégiumában összesen 1000 férőhely van. Ez azt jelenti, hogy a jelentkező összes hallgatót el tudják helyezni, közölte az Index kérésére az egyetem sajtóirodája.

Azok a hallgatók, akiknek a családjában az egy főre eső nettó kereset 55 ezer forint vagy annál kevesebb, 10 500 forintos szociális kollégiumi díjat fizetnek. Ez a diákok mintegy 60 százalékát jelenti, akiket elsősorban a Balassa és a Markusovszky Kollégiumban helyeznek el négyágyas szobákban. Kisebb részük a Korányi Szakkollégiumba vagy a Selye János kollégiumba jelentkezik, ők 12 500-15 000 forintot fizetnek a kollégiumért.

A diákok kb. 40 százaléka nem szociális alapon fizet kollégiumi díjat, mert a jövedelmük meghaladja a nettó 55 000 forintot. Az ő esetükben – szintén jövedelmi alapon kategóriákat hoztak létre. Aki a jövedelme alapján a kategóriák alján helyezkedik el, 14-16 ezer forintot fizet, a legnagyobb jövedelemmel rendelkezők pedig maximum 25 000 forintot.

karman todor5

A Pécsi Tudományegyetemen négy kategóriába sorolják a kollégiumi szobákat, melyek havonta 10-16 ezer forintért bérelhetők.

Budapesten 1,5-2-szeres albérletárak

Aki nem fér be kollégiumba, annak albérletet vagy szobát kell keresnie. Itt jelentősek a különbségek attól függően, hogy a leendő hallgató budapesti vagy valamelyik vidéki egyetemre kerül. Pécsen egyszobás (kb 20-40 négyzetméteres) albérleteket 20-50 ezer forintért plusz rezsiért kínálnak, Szegeden 30-50 ezerért. Ugyanilyen egyszobás albérleteket a XI. és a VII. kerületben 40-70 ezer forintért lehet találni. A legtöbb budapesti ajánlat az 50-60 ezer forint körüli sávban található.

Érdemes meggondolni azt, hogy ketten vagy többen bérelnek egy kicsit nagyobb, másfél-két szobás lakást, ilyenkor a költségek is megoszthatók. A VII. kerületben sok ilyen ajánlat található 60-70 ezer forintért. Érdemes körülnézni a IX. kerületben is, ahol akár új építésű lakásban is lehet 60-70 ezer forintért lakást bérelni, míg egy belvárosi használt, 2 szobás lakás 80 ezerbe is kerülhet.

A válság hatására újra felívelt a szobakiadás, ami alternatíva lehet a kispénzű egyetemi hallgatóknak. Itt érdemes különbejáratú lakóegységet választani. 10-20 négyzetméteres szobát Pécsen 20-30 ezer forintért, Budapesten a XI. kerületben átlagosan 25-35 ezer forintért adnak ki.

Minimum havi 100 ezerbe kerül egy egyetemista

Az albérletkeresésben az egyetemek diákközpontjai is segítenek a hallgatóknak. A BME Diákközpontja ingyenes albérletközvetítő szolgáltatást indított. Az online rendszerbe a lakást kiadók feltölthetik ajánlataikat és a hallgatók ebből válogathatnak.

A felvi.hu összesítése szerint egy hallgatónak legalább havi 100 ezer forintba kerül az élet, ha nem otthon lakik. A kollégium vagy albérlet mellett költenie kell evésre, jegyzetre, fénymásolásra, hazautazásra, és minimális zsebpénzre is szüksége van. Ha Budapesten jár egyetemre, ennél többre van szükség.

Tanulmányi ösztöndíj minden nappali tagozatos hallgatónak jár, aki eléri a saját szakján előírt tanulmányi szintet, ekkor minimálisan havi ötezer forintot kap. Ha kiemelkedő eredményeket ér el, ez az összeg kb. 20 ezer forintra mehet fel.

A diákok pályázhatnak 5-15 ezer forintos szociális ösztöndíjra és emellett valamennyi lakhatási támogatásra is. Sokan élnek a diákhitellel, amelynek ugyan most a legalacsonyabb a kamata, de érdemes átgondolni, mire költi el ezt a pénzt az ember, és hogyan fogja visszafizetni munkába állása után.

Mindezekből látható, hogy ha a család nem tudja támogatni a diákot, nincs más választása, mint kisebb munkát vállalni, hogy finanszírozza, amúgy ingyenes felsőoktatási tanulmányait.