Ma dől el, hogy kit hova vesznek fel

2010.07.22. 09:15
Csütörtök este hirdetik ki a felvételi ponthatárokat. Összesen 140 ezren, a tavalyinál 13 ezerrel többen jelentkeztek felsőoktatási intézményekbe, de csak kétezerrel több hely várja a hallgatókat. Némileg magasabb ponthatárok várhatók a tavalyinál.

A legnépszerűbb szakok ponthatárait az Indexről is meg lehet tudni, de idén is az Educatio Kht által üzemeltetett felvi.hu-n jelennek meg először a hivatalosan az adatok. Azok a jelentkezők akik ezt külön kérték, sms-ben is kapnak értesítést az eredményükről.

2010-ben 13 ezerrel több diák próbál meg bejutni kétezerrel több helyre. Az államilag támogatott helyek száma valószínűleg 56 ezer fő körül alakul, míg a költségtérítéses alapképzésekre várhatóan a tavalyinál kétezerrel kevesebb, 26 ezer hallgató juthat be.

Ez utóbbi azoknak a hallgatóknak jelenthet gondot, akik gyengébb érettségi eredményekkel indultak neki a felvételi időszaknak. A költségtérítéses helyek számának alakulásában fontos szerepet játszhat az is, hogy az idén felemelték a bejutáshoz szükséges minimális pontszámot. Míg tavaly 180 pont is elegendő lehetett a bejutásra bizonyos szakokon, 2010-ben 200 pont alatt már senkit nem vehetnek fel alapképzésre.

480

Az idén már harmadik éve számolják a pontokat úgy, hogy a megszerezhető maximum 480 pont. 200 pontot lehet hozni a középiskolai jegyekből, 200 szerezhető az alap vagy emeltszintű érettségin (ez duplázható), és ezen felül lehet plusz pontokat kapni az emelt szintért, a nyelvvizsgákért, tanulmányi versenyeken elért helyezésért, olimpiai helyezésért, vagy azért, ha valaki hátrányos helyzetűnek tekinthető.

Érdekesen alakul a jelentkezők megoszlása a képzési területeket tekintve. Az első helyen leadott jelentkezések abszolút számát tekintve a négy legnépszerűbb képzési terület helyezése nem változott tavalyhoz képest (1. gazdaságtudományi, 2. műszaki, 3. bölcsészettudományi, 4. társadalomtudományi), de mindegyiket kevesebb jelentkező írta be első helyen a felvételi lapjára mint tavaly.

A szakokat nézve az elmúlt évekhez hasonlóan a turizmus és vendéglátás vezet a gazdálkodási és menedzsment szakirány előtt. A harmadik helyen az újra feltörekvő jogászképzés áll. Az egyik legnagyobb visszaeső a nemrégiben még az élbolyban található kommunikáció és médiatudomány, ezt 20 százalékkal kevesebben jelöltek meg első helyen, mint tavaly.

Az idén az egyik legnagyobb arányban a pedagógusképzésre jelentkezők létszáma növekedett. A pedagógusképzésért aggódóknak megnyugtató fejlemény, hogy az óvodapedagógus képzés bejutott a legnépszerűbb 20 szak közé.

A jelentkezők számát a felvehető helyek arányában tekintve idén is, mint mindig, a művészeti szakok vezetnek. A hagyományosan szűk keretszámmal induló képzésekre általános a 10-20-szoros túljelentkezés.

pont450

Idén az érettségik átlaga 3,62 a tavalyi 3,65-höz képest. Azonban mivel az érettségi a 480 megszerezhető felvételi pontszámnak csak egy részét adja, a jelentkezők száma pedig nagyobb arányban növekedett mint a felvehető diákoké, illetve a bejutáshoz szükséges minimum pontszám is emelkedett, így a ponthatárok emelkedésére lehet számítani.

Tavaly a Budapesti Corvinus Egyetem két szakán volt a legmagasabb a ponthatár. A nemzetközi gazdálkodási szakirányra 469 ponttal, míg a nemzetközi tanulmányok képzésre 462 ponttal lehetett bekerülni.

A ponthúzás

A ponthúzás rendkívül bonyolult négy fordulós folyamatát a felsőoktatási intézmények vezetői, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és az Educatio kht. szakemberei koordinálják. A szakokra meghirdetett keretszámokat annak a tükrében osztják el, hogy melyik egyetemet jelölték be a legtöbben az első helyen a halgatók. Mivel 2007-óta a költségtérítéses és államilag támogatott helyek megoszlása sincsen előre lefixállva, azok az egyetemek képezhetik a legjobban teljesítő halgatókat a legtöbb államilag támogatott helyen, ahová a legtöbb jóképességű diák jelentkezett első helyen.

Az algoritmus egyszerre vizsgálja a jelentkezők által felállított intézményi rangsort, a jelentkezők felvételi összpontszámát, az intézményi kapacitásszámokat és a felvehető, államilag támogatott hallgatók keretszámát. (Forrás: Felvi.hu, Népszabadság)