Továbbra is rossz a biztonsági helyzet Ferihegyen

2010.07.27. 12:21 Módosítva: 2010.07.27. 15:43
A ferihegyi repülőtéren nem pótolták az előző vizsgálaton felmerült hiányosságokat. Az ENSZ repülésügyi szervezetének vizsgálata után az EU-ban újra Schengenen kívülről érkezőnek tekinthetik a Budapestről indulókat. Ez főleg az átszálló utasokat érintheti kellemetlenül. A kormánybiztos önálló légügyi hatóság felállítását fogja kezdeményezni.

Magyarország és a ferihegyi repülőtér is elbukott a hazánkat is ellenőrző repülésbiztonsági, úgynevezett ICAO-felülvizsgálaton - számol be keddi számában a Magyar Hírlap.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ennek kapcsán hétvégén tájékoztatta a Budapest Airport Zrt. vezetőségét, hogy az Európai Unió döntése értelmében úgy kell kezelni a Budapestről érkező járatok utasait, mintha Unión kívüli, vagyis egy harmadik országból érkeznének.

Az átfogó ellenőrzéseket az ENSZ repüléssel foglalkozó ügynöksége végezte el, és megállapították, hogy a reptér üzemeltetője nem javította ki az általuk korábban feltárt repülésbiztonsági hiányosságokat.

A Budapestről induló utasokat ezek az új szabályok annyiban érintik, hogy már Ferihegyen is alaposabb átvizsgálásban lesz részük, és ha az európai repülőtereken átszállnak, akkor - az Amerikából és a Japánból érkező utasokkal együtt - újabb ellenőrzésen kell átesniük, mielőtt ismét gépre szállnak. Ez egyébként a ferihegyi utasforgalom tíz százalékát érinti.

Márton Attila légügyi biztos a keddi kormányszóvivői tájékoztatón elmondta, már felállítottak a Ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airporttal (BA) együtt egy munkacsoportot. Ez azokat a feladatokat fogja koordinálni, amelyek ahhoz kellenek, hogy a reptér újra "clear" (tiszta), azaz biztonságos besorolást kapjon. A repteret legkorábban másfél-három hónapon belül minősíthetik újra.

Egyelőre nem tudnak arról, hogy bármelyik légitársaság emiatt ne indítana járatokat Ferihegyről, de - mint mondta - ha a besorolás hosszú ideig nem változik, akkor ez reális lehetőség.

A biztos közölte: javasolni fogja, hogy a Nemzeti Közlekedési Hatóságból szervezzék ki a légügyi hatóságot, és önálló szervként működtessék tovább.

A konkrét problémákról a BA biztonsági okokból nem nyilatkozhat, de Hardy Mihály, a vállalat szóvivője a kormányszóvivői tájákoztató után elmondta, hogy a vizsgálat által feltárt hibák döntő többségét már kijavították, és amint a pontos jegyzőkönyvet kézhez kapják, intézkedni fognak a további lépésekről is.