További Belföld cikkek
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
- Dúl a kommentháború: Menczer Tamás, Kocsis Máté és Magyar Péter esett egymásnak a magdeburgi tragédia miatt
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
A magyar 360 World stúdió nemrég készítette el a világ legnagyobb fényképét. A János-hegyi kilátóról készített 71,3 gigapixeles kép kiváló felbontást ad. A kamera közelében lévő házak erkélyére, sőt nappalijába is belátunk. A kép május 25-én készült, de nem beszélhetünk pillanatfelvételről, hiszen a panorámaképet alkotó 6000 kép elkészítéséhez 3 és fél órára volt szükség. A kép egyes részletei délután kettőkor készültek, mások késő délután, mondta Mihályfi Zsolt a 360 World projektvezetője.
Mivel a kép a János-hegyi kilátóból készült, ebből a távolságból már nem lehet személyiségi jogokat sérteni, a képen ugyanis még a legnagyobb zoomolásnál sem vehető ki egyetlen rendszám és arc sem. A kép mégis érdekes információt ad arról, mit csináltak az emberek Budapesten 2010. május 25-én. Sajnos nem találtunk meztelen nőt, és, mint Antonioni Nagyításában, pisztolyt tartó kezet és holttestet sem a bokorban, de a lefotózott szituációk minden kukkolónak (és ki nem az?) érdekesek lehetnek.
Volt, aki az erkélyén ücsörgött
Volt, aki cigire gyújtott.
Volt, aki madarakkal siklóernyőzött.
Voltak, akik ölelkeztek.
Volt, aki kilógatta a lábát az ablakon.
Volt, aki nézett ki az ablakon.
Volt, aki pózolt. A stúdiónak két beépített embere volt. Ők tudtak arról, mikor készül a kép, ezért sziklamászás közben felmentek és alakzatba álltak egy kilátó tetején.
Volt, aki tiltott helyen parkolt.
Voltak, akik szomszédoltak.
Volt, aki dolgozott.
A 360 World stúdió néhány házra utólag, digitálisan elhelyezte saját és támogatói logóját.
És ez nem trükk. Megtaláltuk a fa tetején gubbasztó titokzatos Budai Faunt is.
(A képekre kattintva bővebb galéria nyílik a felületes, pár órás böngészésünk alatt felfedezett érdekességekkel.)