Jusztina
12 °C
23 °C

Háromszor ígért Gémesinek a Fidesz

2010.07.30. 16:09 Módosítva: 2010-07-30 16:15:47
Húsz év után nehéz ellenféllel kell megmérkőznie Gödöllő „örökös” polgármesterének. A Fidesz – most először nyíltan – saját jelöltet indít Gémesi Györggyel szemben. Gémesi szerint tavasszal háromszor is megígérték neki, hogy ha nem indul a tavaszi országgyűlési választáson, nem kell fideszes ellenfélre számítania ősszel.

Biztos vagyok benne, hogy a gödöllőiek nem pártra, hanem személyre fognak szavazni – ez a remény maradt október 3-ra Gémesi Györgynek, az MDF egykori alelnökének, aki öt sikeres polgármesteri választás után az idén hatodszor is megpróbálkozik az újraválasztással.

A Pest megyei települést 1990 óta vezető Gémesinek azonban nehezebb lesz a mostani megméretés, mint a korűábbiak, mert a tavasszal kétharmados parlamenti többséget elért Fidesz saját jelöltet indít városban az egykori szövetséges ellen. A párt jelöltje egy gödöllői születésű ügyvédnő, Boros Andrea lesz.

Gémesi az Index kérdésére azt mondta, az elért eredmények sokat fognak nyomni a latba, még akkor is, ha a Fidesz már korábban sem tartozott a támogatói közé. Eddig kétszer adtak ellenlábasának burkolt támogatást, most először azonban saját jelöltet indít a párt.

Gémesi szerint ez a döntés azért furcsa, mert a tavasszal háromszor is megállapodott a Fidesz helyi és megyei vezetőivel, hogy nem lesz vetélytársa az önkormányzati választáson, ha Gémesi nem indul az országgyűlési képviselői helyért. A polgármester szerint ő tartotta magát a szóbeli megállapodáshoz.

Boros Andrea szerint ezt a történetet eddig még csak Gémesitől lehetett hallani, ő nem értesült ilyen paktumról.

A fideszes jelölt szerint nagyon káros lenne a városnak, ha egy 68 százalékos parlamenti többség idején még mindig Gémesi maradna a polgármester, aki ráadásul az utóbbi években már meglehetősen kiszorult a nagypolitikából. Boros Andrea azt állítja, mióta kiderült, hogy indul a polgármesteri székért, sokan megkeresték. A jelzésekből úgy látja, a gödöllőiek szerint Gémesi a 20 év alatt meglehetősen elfáradt, itt a pillanat, hogy leváltsa valaki.

Gémesi a 2006-os önkormányzati választáson 64 százalékkal győzött, pedig akkor már összekülönbözött Dávid Ibolyával, és lemondott MDF-es vezető posztjáról.