Építészháború tört ki a belvárosi Zeppelin-hotel miatt

2010.08.06. 16:27
Visszahívta a Központi Építészeti – Műszaki Tervtanácsból három delegáltját, köztük Finta Józsefet a Magyar Építész Kamara, amiért támogatták a pesti belvárosba, a Bécsi utcába tervezett Új Városközpont megvalósulását. A kamara szerint nem vizsgálták a bontásokkal járó beruházás örökségvédelmi összefüggéseit. Az építészszervezet elküldte Rogán Antal polgármesternek és Csipak Péter ingatlanvállalkozónak azokat a szakvéleményeket is, amely szerint tervük megsemmisítené a belváros karakterét.

Finta Józsefet, Balogh Balázst és Fazakas Györgyöt visszahívta a Tervtanácsból, adta hírül Magyar Építész Kamara. A megbízatást Fintáék kilenc éve kapták a szervezet akkori elnökétől, ám most szavazatukkal támogatták az V. kerületi Új Városközpont névre keresztelt beruházást, és ez súlyos szakmai hiba volt a kamara mostani vezetése szerint.

A 40 milliárdos komplexumról a Tervtanács június végén hozta meg pozitív döntését, a tagok 13-2 arányban támogatták a bemutatott dokumentációt, amit Csipak Péter vállalkozó a londoni központú Foster & Partners irodával dolgoztatott ki. Csipak Péter az Indexnek nyilatkozva azt mondta, hogy a tervzsűri hivatalos úton javasolta az Új Városközpontot az építési engedély megszerzésére. „Ez is azt bizonyítja, hogy széles körű szakmai, illetve társadalmi támogatásban van részünk” – vélekedett Csipak, de ebben tévedett, mert a grémium döntését követően szinte azonnal megindult a beruházás elleni tiltakozás.

Öt Ybl-díjas építész az építészforum.hu-n közzétett nyílt levelében kifogásolta, hogy a méretét, építészeti megoldásait, valamint helyét tekintve jelentős közérdeket érintő beruházásról a tervtanácsi döntés előtt semmilyen nyilvánosságot nem kapott. Dobai János, Ferkai András, Hegedűs Péter, Patonai Dénes és Wéber József azt indítványozta, hogy a Magyar Építész Kamara (MÉK) minden rendelkezésre álló eszközzel akadályozza meg az építkezés helyén „a történeti értékek lerombolását”. A nyílt levélhez végül több mint 2700-an csatlakoztak aláírásukkal.

A napokban megtartott MÉK elnökségi ülésen több szakvéleményt is meghallgattak, amelyek szintén a Zeppelin formájú hotelt, irodaházat és üzletközpontot egyesítő épület megvalósítása ellen szóltak. A műemlékvédelmi tagozat szakvéleménye szerint például az átépítés „kíméletlenül torzítaná a pesti Duna-part panorámáját”, megsemmisítené a belváros karakterét, identitását és történetének kontinuitását, ami önmagában elég lenne ahhoz, hogy a fővárost megfosszák a világörökség rangjától.

Noll Tamás, a MÉK elnöke az Indexnek azt mondta, súlyosbítja a helyzetet, hogy a Tervtanács olyan kidolgozatlan dokumentációra adta meg a támogatást, amely szerinte nem alkalmas az elvi építési engedély kiadására sem. Noll szerint baj van az épület magasságával is, amely messze meghaladja a belvárosra vonatkozó építési szabályokba foglalt határt. A MÉK elnöke elmondta, tudatában vannak annak, hogy döntésük nem befolyásolja a Tervtanácsban megszületett döntést, de állásfoglalásukat elküldték Rogán Antal, V. kerületi polgármesternek és Csipak Péternek, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy próbálják bontás nélkül megoldani a kerület rehabilitációját.