Verést ígért egy jobbikos honatya a Hetek munkatársainak

2010.08.06. 19:26
A Magyar Sziget Fesztiválról próbáltak tudósítani a Hetek újságírói, de hiába vették meg a teljes árú belépőt, a rendezvényből csak annyit nézhettek meg, amennyit a melléjük rendelt kísérő engedett, csak azzal beszélhettek, akit a kísérő megfelelőnek látott. A lap beszámolója szerint Zagyva György Gyula jobbikos képviselőhöz is bevitték őket, aki egy bezárt faházban karikás ostorral a kezében verbálisan alázta a sajtómunkatársait, és veréssel fenyegette őket.

Egy barakkban, Zagyva György Gyula országgyűlési képviselő társaságában végződött a Hetek újságíróinak élményszerző körútja a Magyar Sziget Fesztiválon Verőcén. A Jobbik országgyűlési képviselője, aki egyben a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke, a lap szerint gondosan zárt ajtók mögött egy ostorral a kezében osztotta az újságírókat és közölte velük, hogy ellenséges területre tévedtek, ahol egyfelől vége a demokráciának, másfelől azt tehetnek velük, amit akarnak.

Zagyva György Gyula a Parlamentben

A Hetek két riportere előre jelezte a Magyar Szigetet szervező Hatvannégy Vármegye sajtósának, hogy tudósítani szeretnének a rendezvényről, és segítséget kértek a szükséges engedély megszerzéséhez. A sajtós azt mondta: "Gyertek nyugodtan, ha megveszitek a belépőjegyet, akkor estig ott lehettek, ha nem veszitek meg, akkor kísérővel megnézhetitek a tábort", ám amikor végül teljes árú jegyek birtokában beléptek a Sziget területére, egy kísérőt kaptak, aki jelezte, csak az általa engedélyezett módon gyűjthetnek anyagokat. A kísérő korlátozta őket mozgásukban, és azt is megszabta, kivel elegyedhetnek szóba, mikor készíthetnek fényképeket. "Csak azt lehet fotózni, amire engedélyt adok, máskülönben az összes képet letöröljük. Interjút is csak előre egyeztetett személyekkel, előre egyeztetett kérdésekkel készíthettek, és csak akkor kapcsolhatjátok be a magnót, ha engedélyt adok." – közölte a szabályokat a csak Bélaként bemutatkozó kísérő.

A lap szerint az "Attila király- színpad" mellett egy sátorban ifj. Tompó László tartott előadást a "Zsidó médiapolitika Magyarországon" címmel, amiben ilyen mondatok is elhangzottak: "A zsidó a hazugság nagymestere." (...) "A zsidó a megrontás klasszikus démona." (...) "A zsidó akkor a legveszélyesebb, ha kereszténynek mondja magát." (...) "A zsidó használhatja az atombombát, de ő csak rosszra tudja használni." (...) "A zsidó médiavilág viszi bele az embereket először a tyúktolvajlásba, majd a magasabb szintű bűnözésbe."

Az előadó szerint az első orvosi egyetem is a zsidó lobbi érdekeit szolgálta, s az orvoslásban a zsidóság arra törekedett, hogy a nyelvünk megrontása után a testünket is megrontsák. Tompó előadása végén a "zsidó sajtó" teljes bojkottjára szólította fel hallgatóságát, akik nagy tapssal jutalmazták az elhangzottakat. A Hetek munkatársai szerettek volna interjút készíteni az irodalomtörténésszel, de ő elutasította a kérést. Így aztán azt sem tudták megkérdezni, hogy a szónok mire alapozta azon állításait, miszerint "a héberben nincs szó a szeretetre, szerelemre, tudományra, hanem csak olyan szavak léteznek, amelyek a kriminológia kategóriájába tartoznak".

Az újságírók ezt követően tudták meg, hogy nemsokára Zagyva György Gyulával, a Jobbik parlamenti képviselőjével, a HVIM elnökével, egyben a tábor vezetőjével szeretnének interjút készíteni. A beszélgetésre azonban nem a szabadban, hanem egy faházban, zárt ajtók mögött került sor. A barakkban - melynek bejárata fölött halálfej díszelgett - a riport szerint Zagyva György Gyula leheveredett egy ágyra, és "a kezében tartott karikás ostorral beszéd közben úgy hadonászott, hogy nem lehetett tudni: ütni fog, vagy csak gesztikulál".

Mint a Hetek írja, az újságírókat bezárták a helyiségbe, majd kérdésükre Zagyva úgy válaszolt: "Tényleg csodálkoztok? Örüljél, hogy nem vertek meg!". Ezután közölték velük, hogy a két riporter ellenséges területre tévedt, ahol egyfelől vége a demokráciának, másfelől azt tehetnek velük, amit akarnak. "Lehúzhatnánk a gatyátokat, és meg...nánk titeket, ha innen kikerülnétek, senki sem hinné el" - érzékeltette a helyzet komolyságát Zagyva György Gyula, majd elmesélte, hogyan alázták meg a TV2 munkatársait, akiknek ürülékkel és vizelettel összekent sajtómellénnyel és egyéb eszközökkel segítették a munkáját.

Egy másik újságírót is megemlített a lap szerint, akinek egy foga bánta a visszabeszélést, továbbá állítása szerint az Indexet - több, a "nemzeti-radikális vonalat" bíráló cikke miatt - is "helyre tették". Azóta kevesebbet írnak róluk... (Az Index tudósítóival szemben a hatvannégyvármegyés fiatalok egy tízfős csoportja, éppen egy Béla nevű aktivista vezényletével Budaházy György kopogtatócédulagyűjtő rendezvényén lépett fel fenyegetőleg. A csoportos erődemonstráció végül fizikai erőszak alkalmazása nélkül ért véget. /Index/)  A jobbikos honatya ezután a Hetek munkatársairól is úgy nyilatkozott, mint akiknek legszívesebben "nekimenne, és kitaposná a belét". Jobbára a zsidósággal kapcsolatos témák említéséhez köthető dühkitöréseinek egyikénél ostorával az újságíró felé ütött, de szerencsére a fonott bőrszíj nem talált célba.

A Hetek tudósítói ettől a ponttól kezdve közvetlen életveszélyként élték meg a történteket. "Nem fogjátok föl, hogy itt háború van? És ez a jövőben csak fokozódni fog! Itt ellenséges határvonalak húzódnak, s ti most beléptetek e mögé. Legszívesebben most széttépnélek benneteket" - mondta újra Zagyva, és hirtelen ötlettől vezéreltetve azt szorgalmazta, hogy menjenek át együtt a táboron belül található székelyek által lakott részre, ahol ő majd feltárja az újságírók kilétét, és aztán megpróbálja megvédeni őket a feldühödött atyafiaktól. De biztosat nem ígérhet. Az Hetek cikke szerint végül akkor távozhattak, amikor megígérték, hogy meglátogatnak egy „Titkos háború” című előadást. A kísérő, Béla búcsúzóul közölte, hogy szétverik a lap tudósítóit, ha magnóra vették, ami a faházban elhangzott, de hogy a magnókra mi került, azt végül nem ellenőrizték.

A cikk megjelenése után a képviselő kiadott közleményében azt állította, hogy a hetilap összeállításában "a valós tényeket és az elhangzottakat elferdítve" keltette azt a látszatot, mintha életveszélyesen megfenyegette volna a lap munkatársait. „A sajtótörvényben rögzített jogomnak megfelelően helyreigazításért fordulok a sajtóorgánumhoz, és rágalmazás ügyében feljelentést teszek a Hetek újságírói ellen” - zárul Zagyva György Gyula közleménye.