MSZP: Az LMP programjának jelentős része plágium

2010.08.13. 19:41 Módosítva: 2010.08.14. 13:42
Az MSZP szerint az LMP főpolgármester-jelölti programjának számos eleme megegyezik az ő korábban már bemutatott programjukkal. Szerintük a közlekedésre és a panelfelújításra vonatkozó részekben lelhető fel a legtöbb hasonlóság.

A közös jelölt nem kellett az LMP-nek, de most mégis közös programjuk van, mivel amit most közzétettek, a leglényegesebb elemeiben tökéletesen, néhol pedig szóról-szóra megegyezik az MSZP által már bemutatott programmal, reagált az LMP budapesti programjára Bihary Gábor szocialista képviselő.

LMP-s reakció

Az MSZP plágium vádja egy újabb szánalmas kísérlet arra, hogy az LMP hátán kászálódjon ki abból a mocsárból, amibe az elmúlt két ciklusban folytatott elvtelen politikája nyomán süllyedt – reagált közleményében az LMP. A Lehet Más a Politikát éppen ez ellen a politika elleni elemi felháborodás hozta világra ezért a leghatározottabban visszautasítja a szocialisták legújabb kísérletét arra, hogy az elmúlt évek politikájának következményeiért a felelősséget az LMP-re kenje. A szocialisták fantom programjának és az LMP pénteken nyilvánosságra hozott programjának semmi köze nincs egymáshoz.

Bihary Gábor szerint az LMP pénteken bemutatott programjának jelentős része plágium. Kiemelte a közlekedésre és a panelfelújításra vonatkozó részeket, amely pontokban a legtöbb hasonlóság van a két párt programja között.

Az MSZP számára érthetetlen, hogy miért nem sikerült korábban a két pártnak a közös jelölt indítása, mivel most úgy tűnik, hogy az LMP tartalmilag egyetért a pártjukkal. "De ha már egyszer közös program van, ez egy együttműködés alapja is lehet a jövőben" - mondta az MSZP III. kerületi polgármester-jelöltje.

Jávor Benedek az LMP főpolgármester-jelöltje pénteken ismertette a párt fővárosi programját. Pártjuk Élhető Budapest címet viselő programjának néhány elemeként kiemelte: behajtási díjat vezetnének be Budapest belvárosában az autósoknak, fejlesztenék a közösségi közlekedést, átalakítanák a BKV-t, és kibővítenék a gyalogos tereket.

Az energiahatékonysági, épületkorszerűsítési programfejezetről Jávor Benedek azt mondta, hogy Budapestnek alkalmazkodnia kell a klímaváltozáshoz és csökkenteni kell a főváros széndioxid-kibocsátást. Ennek kapcsán kiemelte, ki kell szélesíteni a panelprogramot és végre kell hajtani a belvárosi épületek energiahatékonysági felújítását. Fontosnak tartják emellett a szociális bérlakás programot, és a lakhatási támogatások rendszerének kiszélesítését.