rssMár megint egy évnyitó

 
Percről percre

2010. 08. 31., 23:50

 Ez vár még rájuk nyolc évig

(Jelentés Dunakesziről)

Mi is voltunk ám évnyitón, nagyobbik gyermekünk becsatlakozott a mai nappal a dunakeszi általános iskolások körébe. Megvolt minden kötelező kellék, elérzékenyült igazgató és tanárnéni (meseországból érkezett kiselsősök, megújult iskola, csodálatos szülői munkaközösség, izgalmas tanév (volt és lesz). Himnusz, iskolai himnusz és szózat, híres emberek nélkül. Nem volt politika ,ami nem kicsiség ma már. Összességében el lehetett viselni, főleg ha belegondolunk abba, hogy ez lesz még 8 évig a nagyobbik gyermek esetében, a kicsi még majd később jön. Persze, hogy büszkén álltam és figyeltem, eddigi életem legdrágább évnyitóján vagyunk túl, pedig igyekeztünk megfogni mindent. Remélem a gyerek ma délután is annyira szeretne iskolás lenni, mint az elmúlt évben.

 

 Talált kép

klebelsberg nepiskola
Forrás: fortepan.hu

 Édesanyám oszlopos tagja a derékba tört értelmiségi középosztálynak

Az évnyitó miatt írt nekünk Dóra, a mejdnem-gyermek, méghozzá egy olyan megható, sőt szívbemarkoló, közben vicces sztorit az anyjáról, hogy ilyet naqgyon régen nem olvastunk. Íme, megéri!

 Pokorni: Itt-ott csökkenteni kell a tananyagot

Egyes témákban csökkenteni kell az anyagot, másutt új ismereteket kell beemelni, ahogy az élet is új ismereteket produkál; mindezt három évente kisebb, hat évente átfogóbb mértékben kell áttekinteni - mondta Pokorni Zoltán a Duna Televízióban kedd este.

Példaként említette, hogy a történelemórákon a bismarcki német egységet még mindig három-négy órában tanítják, úgy, mint száz évvel ezelőtt, amikor is az Magyarország politikatörténetéhez nagyban hozzájárult. A huszadik századi német egységet, Kohl kancellár német egységét viszont egy órában sem oktatják, pedig ez napjaink Európája szempontjából sokkal meghatározóbb.

 Évnyitó a Gellért-hegyen, esőben

fotó
Ha ez nem kellemetlen, akkor mi az?

 

Olvasónk, Stemler Dávid fotói

 Nem volt hoffmanrózsázás!

(Jelentés az X. utcából 8.)

Ja és minden hisztérikus anyuka és apuka megnyugtatására: a Rózsadombi, papírforma szerint "jobbos" iskolában egy milligramm hoffmanrózsázás sem volt az igazgatói nyitóbeszédben, se egy hagyományos nemi szerep, se semmi, hiába nyitogattam a virtuális esernyőt. Fura mód arról volt szó, hogy kezdődik az iskola. Nem egy fergeteges üzenet, de a helyzetnek éppen megfelelő. Sokkal aggasztóbb, hogy M. néninek már most be kellett hoznia a teknőst a kerti tóból az osztályakváriumba, olyan hideg van.

D  NL20100831003
Keddi tanévnyitó Sümegen: "Szervusz, én Schmitt Pál vagyok"

 Fehér ököl

(Jelentés az X. utcából 7.)

Mirike most lett elsős és rettentően izgult, egész elfehéredett ököllel szorongatta a szomszédja, Boróka kezét, ahogy a fotózásra mentek. Az elsős osztályban persze sokkal nagyobb volt a nyüzsgés, mint a másodikos veterán Borisznál, úgyhogy hamar lepattantunk. Jó volt ez a rádión közvetített ünnepség, remélem jövőre is ilyen ítéletidő lesz nyár végén.

 Mint a rab madár, akinek kinyitották a kalickáját, de nem repül el

Andi iskolájában nem volt ünneposég, aminek olvasónk módfelett örült, mégis vitt magával fehér inget és szoknyácskát a gyereknek. Hogy miért? A leveléből kiderül:

Ábel Anita a gazdagréti Csikihegyek Általános Iskolában nyitott évet (Fotó: Barakonyi Szabolcs)

Ha most értesítem a fölöttébb bosszús, ironikus és fáradt szülőtársakat, hogy a mi iskolánkban nincs tanévnyitó (csak az egyértelműség kedvéért: NINCS TANÉVNYITÓ), akkor vajon közirigység tárgyává válok? A dologban az a legszebb, hogy nem csak a szülőknek nem kell ott álldogálniuk, de a gyerekek sem hallgatják szájtátva az igazgatónéni-fantomot az ajtó fölötti hangszóróból a tanteremben, de még ünneplő ruci sem szorongatja a gyerek izgága végtagjait. Jelentem, itt nincs hárompercesfehérharisnya, amelyik a negyedik percben koszos, a hatodik perc tájékán pedig kiszakad. Nincs fehér ing, amelyik sohasem lehet annyira hosszú, hogy ki ne húzódjon a nadrág/szoknya derekából, és fekete nadrág/szoknya sincs! Persze a helyzet nem ilyen egyszerű, mi szülők azért nem így szocializálódtunk: tegnap délután a  másodikos lányom tanítónénijének telefonja izzott a hívásoktól, mert el sem tudtuk képzelni, hogy nincs ünneplős tanévnyitó. Reggel azért persze ott szorongtunk az aulában a gyerekkel, anyukák kezében kis csomag, benne fehér ing, fekete szoknya, mert a tanítónéni is tévedhet, hátha mégis csak lesz egy kis ünnepség, nehogy már a gyerek ott virítson színesben. Aztán rádöbbentünk, hogy tényleg nem lesz. Talán még csalódottak is voltunk kissé, amikor a gyerkőcök minden hajcihő nélkül fecsegve-csacsogva, anyát-apát abban a szent minutumban elfeledve beballagtak a terembe. Mert elkezdődött a tanév. Tanévnyitó nélkül.
Na jó, azt azért bevallom, az elsősöknek minden évben van egy fél órás köszöntő az aulában, abból az alkalomból, hogy sulisok lettek. De nincs műsor, nincs végetnemérő igazgatói beszéd. Azt hiszem, ez a legjobb suli Pesten... :))


Andi

 Meanwhile in Óballa

(Jelentés az X. utcából 6.)

Miközben a versösszeállítást hallgattam az évnyitón, a hétvégi, Tisza menti pecaparti házigazdája, E. a következő üzenetet küldte mobil eszközéről a horgász levelezőlistánkra:

1 perc múlva leölök két bárányt, és megkóstolok Ferenc pálinkájából mintegy féllitert. Javul az idő.


Azért felnőttnek se rossz lenni!

 Megjöttek a nemzeti érzelmű méhek, de hiányoztak a részeg apukák

(Jelentés az X. utcából 5.)

Különös helyzetet teremtett az iskolarádión közvetített évnyitó, az elején ugyanis természetesen lejátszották a Himnuszt, csakhogy nem egy udvarnyi, hanem egy csendes osztályteremben ülő-álló gyerek és felnőtt előtt. A gyerekek másodikosok, úgyhogy ők nem énekelték, a velem együtt bent maradt pár szülő közül páran viszont igen. Azaz csak zümmögték-dúdolászták, ami úgy hangzott, mintha a jobb hátsó sarokban egy rajnyi, nemzeti érzelmű méh döngicsélne. Lejátszották az Iskoltáskát is, amit, ellentétben a nyári közösségkovácsoló osztálykirándulással sajnos nem gajdoltak korongrészeg apukák. A gyerekek viszont néha harsányan nevettek rajta. A zene igazán titokzatos dolog!

 Japánban földrengésgyakorlattal kezdték az őszt

Tűzálló fejfedőt húztak ebben a tokiói általános iskolában a gyerekek szeptember 1-jén. Szerdán egész Japánban katasztrófavédelmi gyakorlatot tartottak a nagy, 140 ezer halálos áldozatot követelő, 1923-as tokiói földrengés évfordulóján.
000T TRHkg3968777
Duck and cover

 Izgalmas nevek a listában

(Jelentés az X. utcából 4.)

Az x. utcai iskolában régi szokás, hogy az évnyitón felolvassák az összes új elsős nevét. Mivel az iskola a Rózsadombon van, a szülők kedves sportja a fülelés, hogy a Menő Családok közül kinek jár ide a gyereke. Ma reggel a Rogán névnél a bulvárlap-politika, a Kvasztánál a magyarfoci, míg a Rahimkulovnál a kétszintű bankrendszer szerelmesei szisszentek fel.

 Miért vicces az, hogy köcsög?

Zoltán ezt írta a Facebookra: Harmadikos fiam megkérdezte, hogy miért röhögtek az osztálytársai, amikor a mézescsuprot köcsögnek nevezte. Hümmögtem valamit a börtönökről meg a legvéznább rabokról. Istenem, mi jön az idén? A sunáznám? Vagy ráakadnak Nyelvész Józsi blogjára?

 Az iskolarádió előnyei

(Jelentés az X. utcából 3.)

Ünnepséget hallgatni iskolarádión igazán király dolog. Először is mindenki sokkal jobban odafigyel. Mármint a hallgatóságból. Az affektált versmondás, ami élőben borzongató, hangszóróból egyből vicces. De a legjobb az, amikor kánonban szól a kórus, mivel nyilván nem profi hangcucc van a stúdióban, így a kar egyes részei néha kísértetiesen elhalkulnak, aztán váratlanul jön egy döghangos szólam.

 Jó hangulat a légópincében

(Jelentés az X. utcából 2.)

Nálunk sem tartották meg az udvaron az ünnepséget a rossz idő miatt, de a dolog nem maradt el teljesen, csak átalakult élő iskolarádiós közvetítéssé. Annyit mondhatok, hogy ez a jövő műfaja! A recsegés miatt van egy olyan hangulata, mintha egy légópincében hallgatna az ember Karády Katalint. Már műsor kezdete előtt otthonos érzésem volt, aztán rájöttem, hogy azért, mert bemelegítésnek az 1492 zenéje ment Vangelistől, pont úgy, mint éveken át az MTK-pályán meccs előtt.

IV0C9722
Fotó: Barakonyi Szabolcs

 Évnyitó jeges hurrikánban

Nálunk megvolt már az évnyitó, jeges hurrikánban az udvaron, szerencsére pont emiatt nagyon rövid volt. Aztán a megilletődött elsősöket felkísértük a tanterembe, pár fotó, aztán a kedves szülőket udvariasan távozásra kérték. Most fél 4-ig izgulhatok, hogy majd miket mesél a gyerek, írja Krisztina.

 Átcsoportosították a rendőri erőket

Kiemelt figyelmet fordít a rendőrség a tanévkezdés időszakában a fővárosi általános iskolás gyermekek védelmére - mondta Tóth Tamás fővárosi rendőrfőkapitány szerdán. A budapesti iskolák környékén szeptember végéig a tanítás megkezdése és befejezése előtt egy-egy órával lesznek jelen a rendőrök, akiknek a bűnmegelőzés mellet a gyermekek közlekedésének biztosítása is feladatuk lesz - mondta Tóth Tamás.

A főkapitány a belvárosi Szent István Általános Iskola előtt, a tanév kezdete előtt negyedórával tartott sajtótájékoztatóján elmondta: már háromszáz fővárosi iskola csatlakozott a két éve indított "Az iskola rendőre" programhoz, amely nemcsak a gyermekek, a tanárok és a szülők biztonságát szolgálja, hanem pozitív képet mutat a rendőrségről is. (MTI)

 A hajnali kóma fokozatai

(Jelentés az X. utcából 1.)

Az első folyosói beszélgetésem egy másik apával:

Ő: - Helló, na milyen volt a nyár?
Én: - Öööö.

Aztán az osztályteremben érdeklődve néztem, hogy a kis szőke tündérkének hogyan lehet a táskáján az ábra egy levágott fülű, kivájt szemű nyúl. Percek óta hüledeztem, míg rá nem jöttem, hogy az nem egy csonka nyúl, hanem egy egészséges Hello Kitty.

 Stramm gyerekek

Már csak egy van itthon! Ő mázlista, csak 9-re kell mennie. De a legszerencsésebb én vagyok: megköszönték a vasalt cuccot és azt mondták, felesleges elnyargaljak velük az évnyitóra. Ágnesnek stramm gyerekei vannak.

 El kellett volna olvasni az Egri csillagokat

Bármelyik családban előfordulhat, hogy az évnyitón derül ki, hogy holnapra el kellett (volna) olvasni az Egri csillagokat - írta Zsófi Mifirc Máté a Nem létezik jobb buli az évnyitónál Facebook-csoportba.

 

 Mumpszos lett az ofő

Márton a kocsmaiparban tolja. Reggel fél hatkor ér haza, de  háromnegyed nyolckor már virítania kellett  a lánya első évnyitóján. Az osztályfőnöke viszont "mázlista", mert tegnap éjjel küldött egy emilt, hogy sajnos nem lehet ott a jeles eseményen, mert felnőtt létére mumpszos lett.

 Jelvényt kaptak az elsősök a Gárdonyiban

A Gárdonyiban éppen jelvényt tűztek a megszeppent elsősökre. Az ünnepnek vége, a kis jövevények átmennek a zöld levelekből font bujj-bujj kapukon. A szél továbbra is süvít.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

 Már csak ötvenkilencet kell aludni

...és jön az őszi szünet.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

 Kedves szülők!

Tudom, hogy minden reggel nagyot dobban a szívük, amikor búcsúzóul puszit adnak a kisebbeknek, és szemükkel simogatják a nagyobbakat, és iskolába engedik féltett kincseiket, gyermekeiket.

 Nyári élményeim 3.

Emlékszem, mennyire vártam a tihanyi révnél azt a kékszemű lányt. És persze nem jött el, mert ilyenek a kékszemű lányok.

 Brühühühüüü

Nyár elején elköszöntetek az óvodától, az óvónéniktől, dadusoktól. Kinőttétek a székeket, alacsonyak lettek az asztalok, kíváncsiak vagytok egy másik világra. Ma reggel már táskával vár benneteket az iskola, szólítanak a tanító nénik és üdvözöl majd a vén berregő csengőnk is.

Fotó: Barakonyi Szabolcs

 Nyári élményeim 2.

Élveztük, mennyire jó ez a sablonos helyzet. Hamburgert ettünk és vártuk, hogy jöjjön a fél négy, mert utazunk már. Itt hagyjuk Zamárdi-felsőt, hisz újra csak elmúlt egy balatoni nyár.

 Nyári élményeim 1.

Ültünk a mólón és néztük, hogy járja a táncát a vízen a fény.

 Süvít a szél az udvarban

A XIII. kerületi Gárdonyi Gáza Általános Iskola magas házak ölelte udvarában süvít a szél. A tenévnyitó lendületesen kezdődött, a Himnusz lement. Még az elsősök se sírnak, jelentette tudósítónk, aki apukai minőségében van jelen az eseményen.

 Nem okozott dugókat az iskolakezdés

Budapesten az iskolakezdés és a tanévnyitók nem okoztak különösebb közlekedési fennakadásokat. Reggel 7-8 óra között a város legnagyobb részén a szokásos forgalom volt tapasztalható, derült ki az UTV közlekedési információs portál webkameráinak képeiből.


Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!