Zagyva az ostorozásért több vizsgálatot is kap a nyakába

2010.08.31. 14:21
Büntető feljelentést tett a Hetek két újságírója, akiket riportkészítés közben a Magyar Sziget nevű rendezvény szervezői megfenyegettek és megaláztak. Az újságíró ügyvédje indítványozta Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő mentelmi jogának felmentését. Pár napja egy másik vizsgálat is indult, amelyet a Váci Városi Ügyészség rendelt el.

Számunkra elfogadhatatlan, ha bárki törvényen felül, vagy kívül helyezi magát, ezért a kormány eddig is mindent megtett, és ezután is mindent megtesz annak érdekében, hogy akiket jogsérelem ér, bizalommal fordulhassanak a bűnüldöző szervekhez és az igazságszolgáltatáshoz – írta Németh Sándornak, Hetek című lap alapító-főszerkesztőjének Orbán Viktor miniszterelnök szóvivője. Szijjártó Péter az Orbán Viktornak küldött levélre reagált, amelyben a lap vezetése tájékoztatta a miniszterelnököt a munkatársait a Magyar Szigeten ért atrocitásokról.

A kormányfőnek elküldött tájékoztatás mellett a lap jogi lépéseket is tett az ügyben. Dániel Péter ügyvéd, az újságírók képviseletében büntető feljelentést tett a verőcei rendezvényen történtek miatt. A feljelentést az ügyvéd megfogalmazása szerint Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő és társa fenyegető és megalázó magatartása, valamint az újságírókat ért támadások miatt tették szabályozott kényszerítés, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak, aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének alapos gyanújával.

Az ügyvéd indítványozta a hatóságoknál, kezdeményezzék Zagyva képviselői mentelmi jogának felfüggesztését.

A Váci Városi Ügyészség pénteken jelentette be, hogy az augusztus 3-i eset miatt személyi szabadság megsértésének gyanújával rendelt el nyomozást.

Korábban az Index is beszámolt arról, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke, Zagyva György Gyula a verőcei Magyar Szigeten egy faházba rendelte és ott ostorral megfenyegette meg a Hetek két újságíróját, akikkel Közölte ezt is, hogy ellenséges területre tévedtek, ahol egyfelől vége a demokráciának, másfelől azt tehetnek velük, amit akarnak.