A balkáni romák hazatelepítése ellen tüntettek Budapesten

2010. szeptember 4., szombat 16:12

A romák franciaországi hazatelepítése ellen tüntettek szombaton Budapesten, a francia nagykövetség előtt. A békés demonstráción néhány tucatnyian vettek részt.

"Ma cigányok, holnap mi?", "Le a romák erőszakos kitoloncolásával" - ilyen és ehhez hasonló magyar, illetve külföldi transzparensekkel érkeztek a résztvevők szombat délután a VI. kerületi Lendvay utcához, a francia nagykövetség épülete elé.

A néhány tucat demonstráló azért gyűlt össze, hogy így tiltakozzanak a balkáni romák franciaországi kitoloncolása, illetve a magyarországi romafóbia ellen.

A felszólalók szégyenletes intézkedés-sorozatnak, őrült, eszement javaslatnak nevezték a Franciaországban történteket, amelyekkel - a biztonság nevében - megsértették az alapvető emberi jogokat is. A szervezők a beszédek után egy petíciót vittek be a nagykövetségre, amelyet ott hivatalosan át is vettek.

A demonstráció háromnegyed háromkor fejeződött be. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a rendezvény békésen zajlott, nem történt atrocitás.

A szervezők tájékoztatása szerint a szombati, fővárosi tüntetéssel egyidőben Európa számos más országában is demonstráltak, köztük Barcelonában, Belgrádban, Bécsben, Londonban, Madridban, Sevillában, Párizsban és több franciaországi nagyvárosban is.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Egy lille-i bíróság megakadályozta romák kitoloncolását - 2010.08.31.
A bíró szerint egy terület elfoglalása nem veszélyezteti a közrendet.
Sarkozi bírálja Sarkozyt a romák miatt - 2010.08.29.
Egyértelmű, jellegzetesen roma eredetű – mondta hasonló hangzású nevükről az ausztriai cigány vezető.
Párizs felgyorsítja a romák hazatelepítését - 2010.08.26.
Reggel újabb csoport indult el a Roissy reptérről.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!