Demszky Gábor tündöklése és bukása II.

Hogyan fordulhatott elő, hogy a budapesti önkormányzat cégei körül robbant ki a legtöbb korrupciós ügy az utóbbi években? Mi köze van ehhez Demszky Gábornak, a húsz éve hivatalban lévő és hamarosan leköszönő főpolgármesternek? Kétrészes cikkünkben elsősorban ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Az első részben bemutattuk Demszky Gábor és Hagyó Miklós kapcsolatát. Továbbá megállapítottuk, hogy négy fontos körülmény vezetett oda, hogy Demszky pályafutása végére úgy érezte, hogy kihullott kezéből az irányítás.

E négy körülmény közül megvizsgáltuk Mesterházy Ernő főtanácsadó szerepét, és Demszkynek azt az 1990 óta jellemző gyakorlatát, hogy szeretett bizalmi emberekre támaszkodni. A mostani részben részletesebben kifejtjük, hogy miért érezhette úgy a főpolgármester, hogy sosincs elég mozgástere, és rövidebben kitérünk arra, hogy mit értettek forrásaink Demszky szétesettségén.

3. Mindenben alkudni kell

„A főpolgármesteri poszt tulajdonképpen a második legjobb állás a politikában a miniszterelnöké után. Nagy hatalom, sok sajtómegjelenés jár hozzá, és nincs az embernek főnöke. Még egy miniszter is ki van szolgáltatva a kormányfőnek, de a főpolgármestert senki sem tudja kirúgni” – magyarázta egy politikus forrásunk, hogy miért volt szuper állása Demszky Gábornak. Amikor 2006-ban Demszkyt arról faggattam, hogy miért csinálja még, ezt válaszolta: „Mondjon egy pozíciót, ami jobb ennél Magyarországon.”

Demszky különleges helyzetben viselte ezt a remek tisztséget. Pártjának sohasem volt többsége sem a fővárosban, sem a kormányban, sem a fővárosi kerületek élén. Már széke megszerzéséért is alkudni kellett. 1990-ben még nem közvetlenül választották a polgármestereket, a képviselőtestület szavazott róluk. Az SZDSZ ugyan megnyerte a fővárosi választást, de nem volt többsége, a Fidesz külső támogatására szorult.

Demszky ára többek között az volt, hogy a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöki helyét Kövér Lászlónak kellett átadnia. Az akkori SZDSZ-esek szerint a Fidesz minden szavazásnak megkérte az árát. Ez Demszkyt a kezdettől arra szocializálta, hogy engedmények és alkuk nélkül tapodtat sem mozdulhat.

1994-ben teljesen új helyzet állt elő. Az SZDSZ tavasszal kormányra lépett az MSZP-vel, és a szövetséget megkötötték ősszel a fővárosban is. Úgy tudjuk, hogy Demszky nem vett részt a koalícióról szóló SZDSZ-es belső vitákban, politikai ügyekben akkoriban leginkább Magyar Bálint véleményéré hagyatkozott, és ő erősen koalíciópárti volt. Magyar sokáig Demszky legfontosabb politikai szövetségese volt az SZDSZ-ben, de miután felesége, Hodosán Róza hozzáment Magyarhoz, viszonyuk ha nem is rosszá, legalábbis bonyolulttá vált.

Demszkyék úgy érezték, hogy hiába van erős és szövetséges kormány, Budapestet rövid pórázon tartják, vagyis nem kap elég pénzt a főváros a költségvetésből. Horn Gyula nem nézte jó szemmel, hogy a város vezetője nem szocialista, a főpolgármester és a miniszterelnök nem tartották egymást természetes szövetségesnek.

„Az SZDSZ-ből egyértelműen Kuncze állt a legközelebb Hornhoz, ő tudott volna hatni rá, ám nem szívesen lobbizott Demszkynek a kormányüléseken” – vélekedtek az akkoriban Demszky mellett lévők.

Az SZDSZ és Demszky külön történet

Kuncze Gábor és Demszky sohasem kedvelték egymást. Kuncze „nagyra nőtt óvodásnak” tartotta Demszkyt. Viszonylag hamar kialakult az a furcsa helyzet, amit Kuncze tavaly így fogalmazott meg egy sajtóbeszélgetésen: „Demszky és az SZDSZ két külön történet”. Közben Demszky Gábor végig tagja volt a párt vezető testületeinek, de ritkán járt el az ülésekre. Amikor azonban előkerült, hajlamos volt keményeket mondani.

Az SZDSZ-t meghatározó parlamenti politikusokkal az 1998-as választások után tovább romlott a viszony. Demszky rendszeresen arról beszélt, hogy az SZDSZ neki köszönhet mindent, Budapest nélkül már nem is lenne párt, és ő hozza a fővárosi szavazatokat. Ez irritálta Kunczééket.

Demszky 1999 nyarán, egy vidéki frakcióülésen vendégként szólalt fel. Az ott lévők szerint nekiment a pártvezetésnek, a parlamenti politikusnak, és kifakadt, hogy sem a politikához, sem a kommunikációhoz nem értenek. A szenvedélyes szónoklat egyben elnökválasztási kampányának belépője is volt, legalábbis utólag többen így értékelték.

Demszkyt 2000 decemberében nagy többséggel megválasztották az SZDSZ elnökének. A párt népszerűsége a parlamenti küszöböt jelentő öt százalék környékére zsugorodott, a főpolgármester személyes népszerűsége viszont jóval nagyobb volt, és a küldöttek erősen bíztak benne, hogy az új elnök lendületet ad a pártnak. Demszky azonban fél év alatt megbukott és lemondott.

A Demszkyvel inkább szimpatizálók szerint a főpolgármestert Kunczéék buktatták meg. „Kuncze, Pető úgy élték meg Demszky elnökségét, mint egy betegséget, amit túl kell élni” – mondta egyikük. Többen előhozták a párhuzamot Tölgyessy Péter elnökségével, amikor a párt erős emberei szintén bojkottálták az SZDSZ-t. Demszky elnöksége alatt például Kuncze egyáltalán nem adott interjút, a párt több ismert arca is eltűnt a nyilvánosság elől. Ezt Demszkyék ellenségességnek élték meg.

Közelgett a 2002-es választás, és a pártkassza kongott az ürességtől. Demszky akkori szövetségesei szerint eldugták az elnök elől a pártkasszát, és a párttal szimpatizáló üzletemberek ideiglenesen eltűntek.

Demszky meghirdette, hogy lazítani kell a kapcsolatot az MSZP-vel, ("egyenlő távolság a két nagy párttól"), önállóbb karaktert kell adni a pártnak. Ezzel magára haragította a baloldali sajtót és a vele koalícióban működő fővárosi MSZP-t is. Ráadásul nem sikerült tartalommal megtöltenie programját.

A Demszkyt kevésbé kedvelő SZDSZ-esek szerint szó sem volt belső puccsról. Szerintük pénze tényleg nem volt a pártnak, neki kellett volna szerezni, de erre képtelen volt. „A saját kampányainak a kétharmadát is a pártközpont fizette mindig, még azt se tudta finanszírozni, pedig akkor ellenzékben voltunk, neki meg ott volt a főváros” – mondták. Egyes vélemények szerint Demszky szokásos szétesettsége vezetett oda, hogy le kellett mondania, képtelen volt irányítani a pártot.

2001 borzasztó eleje

Rövid pártelnöki karrierje idejére esett a hannoveri villamosok megvásárlása. A fővárosi MSZP és a Fidesz is támogatta, hogy a város vegyen hatvannyolc használt, még a 70-es évek közepén gyártott német villamoskocsit hétmilliárd forintért. Az üzletet viszont a fővárosi SZDSZ, illetve az ezt vezető Demszky–Atkári–Bőhm-trió mélységesen ellenezte. Bőhm András azóta is úgy tartja, hogy „ócskavasat vettünk nagyon sok pénzért”.

Demszkyék a fővárosi koalíció felmondásával fenyegetőztek (rövid időre formálisan tényleg felmondták a koalíciót), és arra is számítottak, hogy a pártelnök politikai tőkét kovácsolhat abból, hogy botrányt csinál egy MSZP–Fidesz-együttműködésből. Az SZDSZ és Demszky azonban végül visszakozott.

A visszavonulás okára több magyarázatot is hallottunk, de egyik sem tűnik elég meggyőzőnek. Az egyik szerint Demszky abban bízott, hogy a közbeszerzési eljárás bírósági megtámadásával erős érvük lesz, de a bíróság szabályosnak látta a tendert, és innentől nem volt mozgástér. Egy másik magyarázat szerint Demszky elment tárgyalni Kovács Lászlóval, az MSZP akkori elnökével, és „azzal az érzéssel jött ki, hogy neki itt semmilyen mozgástere sincs”.

A hannoveri villamosok és a pártelnökség kudarca egy időre esett, 2001 első félévére. Demszky Gáborban sokak szerint akkor tört meg végleg a lendület, azóta csak árnyéka korábban sem teljesen összeszedett önmagának.

Azóta minden választás előtt felmerült, hogy Demszky nem indul többet a főpolgármesterségért. Ezzel kapcsolatban nagyon ellentmondó történeteket hallottunk. Volt, aki szerint az SZDSZ-ben sohasem merült fel komolyan, hogy ne Demszkyt indítsák, mert Kuncze Gáboron kívül senkit sem tartottak esélyesnek a győzelemre, és Kuncze mereven elzárkózott a lehetőségtől. Mások szerint Demszky azzal fenyegetőzött, hogy ha nem őt indítják, elindul függetlenként (ezt Demszky egyébként nyilvánosan tagadta).

Mindig fontos érv volt az indulása mellett, hogy a szocialisták nagyjából elfogadják, és így Budapest az SZDSZ-é maradhat.

Hadd pitizzen

A koalíciós, kerületi és SZDSZ-es harcokon kívül Demszky folyamatosan háborút vívott a kormányokkal, vagy legalábbis úgy érezte, hogy sosem kap elég támogatást. Az Orbán-kormány pénzelvonásait, a metróépítkezés lemondását vagy a Nemzeti Színház ügyét kifejezetten ellenséges támadásoknak élte meg. Legjobban még a Medgyessy-kormánnyal jött ki.

A kormányzati politikát is ismerő forrásaink szerint az összes szocialista miniszterelnök felismerte, hogy a főváros szorongatása, elsősorban az örökké veszteséges BKV-n keresztül, jó zsarolási lehetőség. A BKV finanszírozása évről évre alkudozások tárgya volt. „Azt akarták, hogy Demszkynek pitizne kelljen” – vélekedtek az SZDSZ politikusai, és ez a helyzet is hozzájárult ahhoz, hogy a főváros legzsírosabb gazdasági területei elsősorban MSZP-s politikusok felügyelete alatt álltak.

A kiszolgáltatottság érzését jól jellemzi a BKV-vezetők kiválasztásakor mutatott passzivitása. Aba Botond távozása után hagyta, hogy gazdasági helyettese, Hagyó Miklós azt hozzon, akit akar, gondolván, ez úgyis MSZP-s terület. Így került a társaság élére Antal Attila. Az ő bukása után Demszky azt mondta kollégáinak, hogy az legyen a BKV élén, akit Gyurcsány akar, úgyis az ő kegyétől függ, összeomlik-e a BKV.

Amikor Demszky Gábor megtudta, hogy Kocsis István, az MVM frissen leváltott vezetője is pályázni készül a BKV élére, sokan figyelmeztették környezetéből, hogy ne engedje be Kocsist a város legnagyobb cégébe, mert nagyon erős ember, sohasem tud majd hatni rá, és előélete tele van gyanús ügyekkel.

Demszky felhívta Gyurcsányt, aki többek szerint is kategorikusan azt mondta, ki van zárva, hogy Kocsis kapja a BKV-t, sem ő, sem a fővárosi MSZP nem támogatja. Aztán néhány hét múlva Gyurcsány – ismét telefonon – közölte, hogy mindenképpen Kocsisnak kell lennie a BKV vezérigazgatójának.

Demszky környezetéből minden forrásunk azt mondta, hogy a főpolgármester egyáltalán nem értette a miniszterelnök pálfordulását Kocsis-ügyben, de különösebb gond nélkül ráhagyta a döntést, amit egyébként a fővárosi Fidesz is támogatott. Azt viszont tudta, hogy Hagyó Miklós nagyon ellenezte Kocsis kinevezését, és ezért egy kicsit tetszett is neki a váltás forgatókönyve.

Forrásaink szerint Kocsis BKV-s kinevezése egy MSZP-s belharc eredménye lehetett, és kifejezetten Hagyó Mikós kiszorítását célozta. Arról már megoszlanak a vélemények, hogy Kocsis vezetése idején azért kezdett-e a BKV feljelentéseket tenni Hagyó és köre gyanús ügyeiről, mert Hagyó megtámadta Kocsist, aki így vágott vissza, vagy az egész egy előre eltervezett forgatókönyv része volt, amiben az egykori privatizátor és MVM-vezér feladata kezdetektől Hagyó kicsinálása volt. A fordulatokról mindenesetre Kocsis nem egyeztetett Demszkyvel.

.

Nem volt soha erős kihívója

A főpolgármester kispárti pozíciója – ami 1998-tól nyilvánvaló volt – azonban segítséget is jelentett Demszkynek. Sem az MSZP, sem a Fidesz nem akart kiállítani egy olyan politikust, aki nagyon megerősödhet a főpolgármesteri székben. „Tipikus európai karrier, hogy a főváros polgármesteréből miniszterelnök-jelölt lesz. Egyáltalán nem véletlen, ami most Rogán Antallal történik, Orbán Viktor nem akart egy pártjába beágyazott embernek ekkora autonómiát adni” – vélekedett egy nagypolitikát ismerő forrásunk.

A Fidesz 1994 óta csak kevésbé ismert, illetve a pártba be nem ágyazott jelölttel ment neki a főpolgármester-választásnak (a KDNP-s Latorcai János indult 94-ben és 98-ban, Schmitt Pál 2002-ben és Tarlós István 2006-ban és 2010-ben).

1998-ban az MSZP visszalépette ellenjelöltjét, 2002-ben azt az alig ismert, nem túl karizmatikus Gy. Németh Erzsébetet indította ellene, akinek nevét korabeli pletykák szerint Horn Gyula sem tudta megjegyezni, és valamiért Cs. Nagynak nevezte. Demszkynek 2006-ban sem volt MSZP-s kihívója. Ezt állítólag már Mesterházy Ernő intézte el szocialista kapcsolatainál, hosszas és alapos szervezkedéssel. A 2006-os indulás egyik ára az volt, hogy Demszky megígérte mindenkinek, tényleg ez lesz az utolsó ciklusa.

És miközben a mindenkori kormányok igyekeztek rövid pórázon tartani a fővárost, addig Demszky bizonyos esetekben egészen kemény ellencsapásokra is képes volt. Sőt még tavaly is tudott az egész ország sorsát meghatározó döntést kicsikarni.

Demszky visszatérő blöffje volt, hogy ha a BKV nem kap elég pénzt, akkor az SZDSZ a parlamentben nem szavazza meg a költségvetést. Állítólag volt, hogy Gyurcsány Ferenc komolyan vette a fenyegetést, és érdemi engedményt tett, holott a parlamenti SZDSZ-esek szerint a végén úgyis megszavazták volna a költségvetést.

Bajnai megválasztója

Demszky utolsó nagy húzása Bajnai Gordon kormányfővé emelése volt. Többen is határozottan állították, hogy nagyon fontos szerepe volt abban, hogy az SZDSZ Bajnai Gordon mellé állt Gyurcsány Ferenc 2009. márciusi lemondása, és az azt követő bohózatba illő miniszterelnök-keresés után.

A miniszterelnök-kereső válság alatt Demszky Gábor horvátországi nyaralójában vakációzott. Március 27-én péntektől három napon át tanakodtak az SZDSZ ügyvivői a párt székházában, amikor vasárnap Demszky autóba ült, este fél tíz körül megérkezett a Gizella utcába, és közölte, hogy meg kell szavazni Bajnait. Nagyon komolyan kampányolt az érdekében, és egy jelenlévő szerint az ő és hű szövetségese, John Emese szavazata döntött végül Bajnai támogatása mellett. Akkor csak annyit hozott nyilvánosságra a párt, hogy az ügyvivői testület 7:5-ös szavazataránnyal támogatta Bajnait. Este 11-re megszületett a döntés, hogy nem lesznek előre hozott választások.

Több feltételezést hallottunk arról, hogy Demszky miért terelte az utolsó percekben ilyen vehemensen Bajnai felé a pártot. Az egyik, többek által feltételezett forgatókönyv szerint amíg Demszky Horvátországban volt, Mesterházy Ernő tárgyalt Bajnaival, és megígértette vele, hogy ad pénzt a BKV-nak, és a megszorítások nem érintik a Gyurcsánynál már korábban Budapestnek kialkudott pénzeket. Ezt a háttéralkut többen is kész tényként kezelik, mások szerint azonban nem életszerű.

Volt aki azt mondta, hogy Mesterházy egyáltalán nem lelkesedett Bajnaiért, mert tudta, hogy ki fogja rúgni legfontosabb kormányzati szövetségesét, Szilvásy Györgyöt, és ezzel fontos pozíciókat veszthet. „Nem csoda, hogy Mesterházy figyelme Gyurcsány bukása után egyre inkább az SZDSZ átvétele felé fordult, és egyre kevésbé figyelt a fővárosi ügyekre” – mondta egy Mesterházyt ismerő SZDSZ-es.

Létezik egy olyan magyarázat is, hogy Demszky és Mesterházy azért tartottak egy előrehozott választástól, mert nem akarták, hogy a Fidesz-kormány nagy nyomás alatt tartsa a főpolgármestert az utolsó másfél évében, és így csúnya legyen hatalmának a vége. Ezt azonban Bajnaival sem sikerült megúsznia.

Ott kéne hagyni az egészet

Demszky legalább háromszor elgondolkozott azon, hogy ciklus közben abbahagyja. 2001-ben a hannoveri villamosokon kitört koalíciós vihar idején robbanthatott volna, de akkor visszakozott. Ennél is nehezebb döntés előtt állt 2004-ben, amikor az SZDSZ listavezetőjeként EP-képviselővé választották, de kiderült, hogy brüsszeli megbízatása összeférhetetlen a főpolgármesterségével.

Úgy tudjuk, hogy hajlott arra, hogy a nemzetközi karriert válassza. Mégsem így tett, elsősorban politikai nyomásra. 2004 kora őszén kellett döntenie, amikor Medgyessy Pétert már megbuktatták, és Gyurcsány a miniszterelnöki esküjére készült. Az EP-választást a Fidesz nyerte meg, bizonytalan volt, hogy a baloldal össze tudja-e szedni magát. Ebben a helyzetben az MSZP és az SZDSZ is félt egy előrehozott főpolgármester-választástól. Attól tartok, ha győz a Fidesz, a 2006-os esélyek végképp elvesznek. „Nagyon győzködték Demszkyt, és gondolom a szocik mindent megígértek neki, hogy maradjon. És a fővárosi bizniszekben érdekelt tanácsadói is nyomaszthatták” – vélekedett Demszky egy ismerőse.

Utoljára 2008-ban gondolt a távozásra. Akkorra nagyon nyomasztotta Hagyó Miklós megerősödése, és kiábrándítónak találta az általános politikai helyzetet is. Ritkán szólalt fel SZDSZ-es rendezvényeken, de abban az évben a párt ügyvivői testületének egyik ülésén hosszú, kiábrándult és önmarcangoló beszédet mondott.

„Lényegében azt mondta, hogy összeomlott az állam, és ezért mi is hibásak vagyunk. Nagyon tiszta elemzés volt, csak hát a gondolatot semmilyen tett vagy javaslat sem követte” – emlékezett valaki a hallgatóságból. Akkoriban állítólag sokat gondolt arra, hogy fel kéne borítani a koalíciót, otthagyni a Városházát. Erről azonban tanácsadói ismét lebeszéltek, részben hiúságára építve: „Nehogy már egy  Hagyó miatt menekülj el!”

Az utolsó fontos politikai gesztusa az volt, hogy rábeszélte Retkes Attilát, vállalja az SZDSZ elnökségét 2009 nyarán. Ő volt állítólag az ötödik felkért, aki végül elvállalta. Demszkyt addigra már nem érdekelte különösebben a párt, eldöntötte, hogy visszavonul a politikától, de szüksége volt egy fővárosi frakcióra a 2010-es választásokig.

Retkes megválasztását a szétesett, az EP-választási kudarc után végképp kimerült és teljesen megosztott SZDSZ-ben Mesterházy Ernő készítette elő, elsősorban a fővárosi küldötteken keresztül. Demszkyt azonban Retkes megválasztása és a párt formális megmaradása után már nem érdekelte az SZDSZ, az MDF-fel folytatott választási együttműködésben sem vett részt.

Azt is tudta már tavaly, hogy hiába mondta fel ősszel az MSZP a koalíciót, 2010 októberig már kihúzza a város élén, mert Tarlós István nem akart előrehozott választást. „Jelezte Demszkynek, hogy kell még neki idő a felkészülésre” – mondta egy városházi ügyeket jól ismerő személy. Tarlós és Demszky az utóbbi hónapokban állítólag többször is találkoztak négyszemközt. Nagyon visszafogottan nyilatkoztak egymásról, Tarlós számos interjújában jelezte, hogy nem készül boszorkányüldözésre, nem célja a hatalom átvétele után rendőrségi ügyekbe bonyolódni. Demszky pedig kijelentette, hogy szerinte Tarlós lesz az utódja.

Fideszes forrásaink szerint Tarlós István egyszerűen taktikai okokból nem támadta Demszkyt soha olyan élesen, mint a fővárosi szocialistákat. „Minek menjen neki? Demszky nem indul, a pártja nem indul, az MSZP a fő rivális. Nincs arra sem szükség, hogy az MSZP is Demszkyvel takarózzon saját felelőssége elől. Nincs ebben semmi, egyszerű kampánylogika.” Mások szerint a kampányérdekeken túlmutató alkuk is születhettek, de ezek természetéről még feltételezéseket sem hallottunk.

4. Szétesettség

Demszkyt ismerőseinek többsége az átlagos fővárosi politikusnál műveltebb, kulturálistan nyitottabb embernek írta le. Sokak szerint a 90-es években még nagyon szeretett a választók között forgolódni, szerette a kampányokat, szívesen beszélgetett bárkivel, élvezte a népszerűségét. Ugyanakkor sokan kifejezetten hiú embernek írták le, egyik forrásunk szerint „ha nem vagy fontos ember, százszor is be kell mutatkoznod, mert annyira nem figyel, hogy nem emlékezik, hogy már többször is találkoztatok”.

Mindig is volt hajlama, hogy ne úgy éljen, mint egy bürokrata. A Városháza tele van durva pletykákkal arról, hogy nőket vitt az irodája melletti szobájába, hogy városházi dolgozókat bízott meg magánügyei intézésével, vagy ittasan fogadott külföldi vendégeket. Hajmeresztő vagy éppen mulatságos történetek sorát hallhattuk, valódiságukat azonban sohasem állt módunkban ellenőrizni.

Több történetet is hallottunk olyan barátairól vagy SZDSZ-közeli üzletemberekről, akik segíteni igyekeztek neki, elsősorban 2001 után, amikor teljesen maga alatt volt. Utazásokkal, orvosokkal álltak rendelkezésére.

Az biztos, hogy Demszkyt kikészítette az elmúlt húsz év. Fáradtan, csalódottan, keserűen vonul vissza.