Csapdákkal tesztelnék a közszolgák megbízhatóságát

2010.09.10. 08:26
Egy készülő törvénytervezet szerint minden eddiginél szigorúbb megbízhatósági vizsgálatra számíthatnak a hivatásos állományúak, de akár a kormány- és a köztisztviselők is, írja a Népszabadság.

Akár színlelt vesztegetési kísérlettel is provokálhatja majd a rendőrt a belső bűnmegelőzési szolgálat. Ha például egy közlekedési szabálysértés "elkövetőjétől" a járőr elfogadja a csúszópénzt, abból büntetőügy lesz. Egy készülő törvénytervezet szerint hasonló eljárásra számíthatnak a köztisztviselők is, bár ez az új módszer már csak a szűkös kapacitás miatt sem fenyegeti őket tömegesen, olvasható a Népszabadságban.

A Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata hasonló vizsgálatokat eddig is végzett, bővítenék azonban a szervezet eszköztárát. A törvénytervezet szerint a szolgálat "a munkakör ellátása során valóságban is előforduló – vagy feltételezetten előfordulható – élethelyzeteket hoz mesterségesen létre".

Erre korábban is volt lehetőség, ám az már újdonság, hogy az emberek megbízhatóságát akár úgy is próbára tehetnék, hogy provokálnak, tehát az ellenőr maga sérthetné meg a törvényeket, esetleg az érintettet szólítaná fel valamilyen jogellenes cselekményre.

A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete elutasítja a javaslatot. Bárdos Judit főtitkár elmondta: ez sérti az állomány tisztességes tagjait, ugyanakkor önkényes eljárásokra adhat lehetőséget. Bárdos szerint kérdéses az is, hogy a körből miért maradnak ki a bírák és az ügyészek, vagy éppen a parlamenti képviselők.