Önkormányzati busztársaság lesz Pécsen

2010.09.15. 18:15
A vízszolgáltatást követően a helyi buszközlekedést is saját kezébe veszi Pécs, miután a tömegközlekedést biztosító társaság kisebbségi, menedzsmentjogokat gyakorló tulajdonosa felmondta a városi vagyonkezelővel kötött szindikátusi szerződést.

"A buszok járni fognak. A Mecsekbusz Kft. rendkívüli és azonnali felmondása a szindikátusi szerződésre vonatkozik, a közszolgáltatási szerződés továbbra is érvényben van" - hangsúlyozta Páva Zsolt polgármester.

A politikus elmondta: a tömegközlekedés kérdéseivel csütörtöktől polgármesteri biztos is foglalkozik. A megoldás valószínűleg egy önkormányzati vállalat alapítása lesz, ennek előkészítésén jogi és közlekedési szakemberek dolgoznak.

A polgármester konkrét lépésekről nem beszélt, amit azzal indokolt, hogy az ügy nagyon bonyolult, rengeteg anyagi természetű vita van a felek között az üzemanyag-felhasználásra, és egyebek mellett a buszok karbantartására vonatkozóan is, amelyeket a kölcsönös elszámolás keretében kívánnak rendezni. "Azon leszünk, hogy egy korszerű közösségi közlekedést biztosítsunk Pécsen" - fogalmazott.

Páva Zsolt kitért arra: a Mecsekbusz Kft. "az együttműködés ellehetetlenülésére, hiányára, a bizalmi légkör megbomlására" hivatkozva bontott szerződést a vagyonkezelővel.

A politikus szerint a felmondás egyfajta válasz lehetett az Új Dunántúli Naplóban megjelent nyilatkozatára. Jelezte ugyanis, hogy a céggel kötött szerződés felbontását sem tartja kizártnak a város részéről, ha szerdáig nem oszlatják el az önkormányzatnak az új buszok beszerzésével kapcsolatos kételyeit.