Török Zsolt meghekkelte a Fidelitas őszödi emléknapját
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
Négy évvel ezelőtt került nyilvánosságra a magyar közélet talán legnagyobb hatású szövege, Gyurcsány Ferenc 2006 májusában elhangzott balatonőszödi beszéde. A neves évfordulóra kisebb felvonulással és egy sajtótájékoztatóval emlékeztek meg a Fidesz és a KDNP ifjúsági szervezetei, a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ).
Talán a szakadó eső miatt, de az eseményre alig pár tucatnyi aktivista érkezett – pedig a beszéd ennél jelentősebb volt, önmagában is elég ahhoz, hogy a Fidesz tavasszal taroljon a parlamenti választásokon. Hogy így történt, az nem a szervezőkön múlt, akik még egy gólyalábast is szerződtettek, aki egy maszkot feltéve az ország pillanatnyilag legnagyobb Gyurcsány Ferenceként bohóckodott az MSZP Jókai utcai székházánál, a Liszt Ferenc térről indult – tehát igen rövid – felvonulás végállomásánál.
Az MSZP-t nem érte váratlanul az esemény. A székház bejáratánál különböző szuperhősök testére montírozott kormánytagok arcképe, meg Török Zsolt várta széles mosollyal és gőzölgő teával az érkezőket. Némi meglepetésünkre többen is elfogadták a felkínálást. Tea mellett hangszórója is volt a szocialistáknak, ebből a Neoton Família egyik száma üvöltött olyan hangosan, hogy a torzulás miatt nem sikerült beazonosítanunk. (Van, aki a zajból a 220 felett című számot ismerte fel, ezzel a kipróbált tréfával utalt Török a svájci frank árfolyamára.) A számot időröl időre a Kónyon, illetve Szombathelyen készült hangfelvételek szakították meg – az egyiken helyi önkormányzati képviselők arról beszélgetnek, hogy rá kéne ereszteni az Állami Számvevőszéket a szocialista polgármesterekre, a másikon pedig állítólag egy tíz százalékos, zsebbe történő visszafizetés részleteit egyeztetik.
"A háttérben ismét hazugságkampány folyik" – próbálta túlharsogni a zenét Ágh Péter, a Fidelitas elnöke. Mivel még pont hallani lehetett, hogy mit beszél, a szocialisták csavartak egyet a hangerőn. Ezután Ágh, ha jól hallottuk, arról beszélt, hogy szeptember 17-e a hazugság napja, amikor "egy ember meggyalázott egy egész országot". "Minden párt érdeke, hogy lezárjuk a hazugság korszakát" – mondta. Szerinte az MSZP-nek is tisztáznia kéne viszonyát Gyurcsány Ferenccel, és bocsánatot kéne kérnie a néptől.
"2006. szeptember 16-án új korszak kezdődött" – mondta Ágh, aztán azt is, hogy az új korszak a tavaszi választások után kezdődött, majd átadta a szót az IKSZ újdonsült, esküjét hétfőn letett parlamenti képviselőjének, Stágel Bencének. Stágel szerint is eljött az őszinte párbeszéd ideje.
Ágh ezután megkérdezte, hogy van-e kérdés, de ezt az újságírók vagy nem hallották, vagy nem akartak tovább ázni a szakadó esőben. "Ha nincs kérdés, akkor menjünk arra, ahonnan jöttünk" – adta ki a jelszót Ágh. "Teát?" – kiabálta még utánuk a letörölhetetlen mosolyú Török Zsolt.