Ha Orbán nem hülye, végünk van

A hajón fél ház van, ami három-négyszáz embert jelent, és ez nem rossz eredmény egy ilyen rétegműfajban, ma már nagynevű együttesek is megbecsülik az ekkora közönséget. Igaz, azok fizetnek, itt meg nincs belépő. Cserébe ennivaló sincs, meg rendes büfé se, szóval érdemes egy rántottás szendvicset bekészíteni.

Halmai Gábor, Niedermüller Péter, Debreczeni József és Bauer Tamás. Erős csatársor, a műfaj nagyágyúi. A műfaj az eszkatológia, az apokalipsziskutatás. Messze nem olyan vicces már, mint a választások előtt volt, sajnos. A valaha virgoncan paranoid és ettől szórakoztató Debreczeni Józsefből önelégült, sikeres, elszállt ember lett. Aki megmondta. A próféta, aki farkast kiáltott, és az tényleg megjött. Most már elégedetten hátradőlve nézi, ahogy harapdálja a falubelieket. Ugye, ugye, hallgatni kellett volna a Jóska bácsira!

Ebben a szerepben aztán nem kell már érvelni, elég bedobni, hogy „ismerjük Orbán Viktort”, meg felemlíteni az ötvenes éveket, és a hallgatóság hálásan rezonál. Meg talán úgy tűnik, hogy nagyon készülni sem kell, de az igényes közönség észreveszi ám az ilyesmit. „Jókat mondott, de a végére szétcsúszott”, jegyzi meg egy idős hölgy a másik idős hölgynek. Az átlagéletkor vastagon 59+, nem sokat javít rajta Gyurcsány Ferenc és kísérete.

I’m a celebrity

Ő a hozzáadott érték. Az előadók világnézetéről pont eleget meg lehet tudni az újságból, de az Élet és Irodalomhoz nem jár az a bizsergető érzés, hogy Gyurcsány Ferenccel együtt élvezzük.

Szemérmetlenül lopja a show-t. Nem szólal fel, semmit nem csinál egyáltalán, és mégis. A nénik és bácsik csendben hallgatják a fékek és egyensúlyok lebontását meg a szentkoronatan és a népszuverenitás összeférhetetlenségét; de közben ütemesen oda-odalesnek az első sor közepére, megvan-e még a Feri. Megvan, hálistennek. Milyen cukin ül. Hú, most felállt, megy valahova! Kamerák kattannak le a statívokról, szalad a sajtó, esemény van. Tökmindegy, hogy a tudós urak éppen az első éjszaka jogának esélyeit elemzik, Gyurcsány megmozdult, és az a fontos. Vett a büfében egy italt, és visszaült. Ezek feszült pillanatok voltak. Benne volt, hogy hirtelen pártot alapít.

Biztosítás, mármint gorillák, nem láthatók, bár Gréczy Zsolt arckifejezéséből egyértelmű, hogy azonnal torkon harapná, aki Gyurcsányra kezet emelne. Az exállamférfi röviddel a befejezés előtt eloson, ezzel meg is kezdődik az elszállingózás.

Sto gyelaty?

A konferencia címe az volt , hogy „Mi marad a demokráciából?” A tudományos workshop azt állapította meg, hogy az útlevél meg a négyévenkénti választás marad, a többire valószínűleg keresztet vethetünk, illetve az kötelező lesz. Egyedül Bauer Tamás állt konstruktívan a problémához, frissítően hatott az előtte szólók dantei pokla után.

Bauer két reménysugarat is felfedezett a górcső alatt. Az egyik, hogy ez az ország szokásaiban liberális, úgyhogy az Orbánék beteges keresztény-kertmagyarországának esélye sincs, mert a magyar Tescóba megy vasárnap, nem templomba, és berág, ha ebbe belepofáznak. A másik érdekesebb: az arról szól, hogy annál jobb, minél rosszabb. Mivel a Matolcsy-féle gazdaságpolitika működésképtelen, még nagyobb lesz a válság, mint eddig, és akkor majd megbuknak, mert végső soron csak a jólét számít. Ijesztő lehetőségként merült fel, hogy az önkormányzati választás után esetleg épeszű gazdaságpolitika jöhet, és akkor mégse lesz bukta. Végül mindannyian hitet tettek amellett, hogy diktatúrát manapság csak olajra és gázra lehet építeni, és anélkül az antiliberális modell bukásra van ítélve. Nagy kár, hogy a dalai láma épp nem ért rá, biztosan értékelte volna a bátorítást.

A szabadság esélye tehát az, hogy Orbánék elkúrják. A mindenképp elkerülendő, végleges fasizálódással fenyegető lehetőség pedig, hogy sikereket érnek el, neadjisten reformálnak, és jobban fognak élni az emberek. Ha ez megtörténik, akkor Magyarországnak annyi. A szabadság akkor győzhet, ha Orbán Viktor hülye. Ha nem hülye, akkor alattvalói leszünk, amíg él. Csak meg ne tudja, hogy ezen múlik.