Őrző-védők helyett megint katonák őrzik majd a laktanyákat
A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen A honvédelem első 100 napja a kormányváltás után címmel tartott előadásában az államtitkár azt hangoztatta: jelenleg őrző-védő cégek védik a laktanyákat, de ez meg fog szűnni. A lépés előkészítő munkálatai már zajlanak - fűzte hozzá.
Paradox, hogy külföldön létezik olyan magyar felajánlás, hogy őrző-védő zászlóalj, itthon pedig a fekete sereg őrzi a laktanyáinkat - mondta.
A honvédségnél a sorkötelezettség 2004-es megszüntetése után vették át őrző-védő cégek az addig főleg sorkatonák által ellátott feladatot.
Fodor Lajos szerint jelenleg mintegy kilenc milliárd forintba kerül az őrzés-védelem, és ugyanennyi pénzt szánnak rá, amikor a katonák veszik át a feladatot, ami a remények szerint december 31-ig valósulhat meg.
Fodor Lajos előadásából kiderült az is, hogy jelenleg mintegy 194 milliárd forint hiányzik a honvédelmi költségvetésből a szükséges fejlesztésekre. Erre a célra az előző ciklusban egyébként a teljes költségvetés 14 százalékát költötték, míg a személyi kiadások elvitték a pénz 57 százalékát, a működési költség pedig a maradék 29 százalékot.
A honvédelmi tárca terveiben az szerepel, hogy a teljes költségvetésből 40 százalékot személyi kiadásokra, 30 százalékot a működésre és szintén 30 százalékot pedig fejlesztésre szánnak - ismertette.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy át kell tekinteni az afganisztáni szerepvállalást a tartományi újjáépítési csoport (PRT) tekintetében. Mint kijelentette: a helyzet annyira megváltozott a Közép-Ázsiai országban, hogy a magyar PRT katonái már nincsenek biztonságban.
Puha célpont vagyunk mára - mondta Fodor Lajos, utalva arra, hogy a magyar katonák nem harcoló alakulataként vannak jelen Afganisztán Baglán nevű, északi tartományában, hanem az újjáépítésben vesznek részt.
Az államtitkár szerint ezért komoly felülvizsgálatot igényel a PRT, és erről hamarosan döntés is várható.