Virágoztassunk fel mindent, ami magyar!

A lovakat

A lóval való találkozás befolyással lehet az ember egész életére, ezért ezt az általános és középiskolai oktatásba is be kellene illeszteni – az MTI tudósítása alapján úgy értjük, ez a fideszes lókoncepció egyik fontos eleme. Ahhoz, hogy a ló neve megint szép legyen, meg kell duplázni a lovak számát, helyre kell állítani a lovassport és a lovaskultúra presztízsét, fontos, hogy mindez bekerüljön a köztudatba, divatossá váljon, növekedjen a tömegbázisa. Horváth Zsolt fideszes lófelelős azt is mondta, hogy az ágazat nem pénznyelő, hanem pénztermelő. Ezt éppen nem értjük, megértjük később. A lényeget Lázár Vilmos fogathajtóbajnok fogalmazta meg: Magyarországon a környezeti adottságok, a múlt és a hagyományok is alapot adnak arra, hogy a lovaskultúrának helye van. A lovassport fejlesztése élénkíti a vidéket, az agrárgazdaságot, a turizmust, és munkahelyet is teremt, hiszen három ló már igényel egy embert.

A filmet

A magyar filmgyártás a kezdetektől spiccen volt, világklasszis rendezőket (Korda Sándor, Kertész Mihály) és színészeket (Lugosi Béla) adtunk az emberiségnek, de itthon is szaladt a szekér, Kabos Gyulától Jávor Pálig sztárok szegélyezték diadalmas útját. A lendület a II. világháború után sem tört meg durván, még a propagandisztikus alkotásokban is volt spiritusz, majd a 60-as és a 70-es években beköszöntött a reneszánsz. Jancsó Miklós, Fábry Zoltán, Makk Károly és a többiek művei egyre-másra seperték be a fesztiváldíjakat, zömüket tömegek nézték a mozikban. Ma már nem fesztiváldíjaknak örülünk, hanem – meghívásoknak és nem egymillió, hanem tízezer eladott jegynek. Az utóbb években megmozdult valami, az igaz, de felvirágoztatásról nem beszélhetünk, inkább a források megnyirbálása, mint bővítése van napirenden.

Hogy hogy kell kezdeni, arra rég megvan a recept:
„– Zsdanov elvtárs, hány filmet készítenek a szovjet művészek évente? – kérdezte Sztálin elvtárs.
– Százat – válaszolta Zsdanov elvtárs.
– És mennyi ezek közül a remekmű, Zsdanov elvtárs?
– Tíz, Sztálin elvtárs.
– Zsdanov elvtárs, ezentúl csak azt a tízet készítsük el, megértette?!"

A buszgyártást

Utánaznézvén meglepetten tapasztaltuk, hogy a Kádár-korszak egyik legfontosabb országimázs-fokozó eleme, az Ikarus autóbuszgyár gyökerei 1895-is nyúlnak vissza. A meggyőzően alapos lexikonszócikkből minden kiderül, vannak egészen lenyűgöző adatok és egyéb momentumok. Megtudtuk többek közt, hogy 1951-ben készült el az első Ikarus 30-as, hogy már az 50-es években beindult az export, hogy 1962-ben elfogadták a márka történetének legfontosabb megállapodását – a szocialista munkamegosztás keretében Magyarországra jutott a 11 és 16,5 méteres buszok gyártása –, hogy a 60-as évek második felében bemutatott 200-as sorozat 250-ese az 1971-es monacói buszkiállításon a nagyhercegség különdíját is elnyerte, és hogy a 70-es évek közepére a mienk volt a világ negyedik legnagyobb buszgyártása.

A 80-as évekbeli fénykor után a rendszerváltással jött a hanyatlás, majd az összeomlás. Szomorú dolog ez, hiszen majdnem olyan magasra jutottunk, mint a futballválogatott az 50-es években, ráadásul mélyebbre zuhantunk. Ha minden igaz, az idén elkezdődött valami, ráadásul nemcsak az Ikarus mocorog. Ami van, még nem az igazi, várjuk a megfelelő intézkedéseket.

A labdarúgást

Ha már úgyis szóba került, a futballnak kell következnie a sorban. Aki nem szereti ezt a sportot, az is tudja, hogy 1953-ban 6-3-ra nyertünk a Wembleyben, 1954-ben meg döntőztünk a svájci világbajnokságon. Nagy nemzetközi tornán azután 1986-ban járunk utoljára, akkor is leszerepeltünk, nemzetközi kupában 1985-ben énekelte el hattyúdalunkat a Videoton, azóta sehol semmi érdemi. Az, hogy utánpótlástornákon ez-az összejön néha, vagy hogy a Debrecen bekerül a BL- és az EL-csoportkörbe egy brazil ukránokkal vívott 0-5-ért, sovány vigasz. Az új felemelkedés érdekében történtek már lépések, egyfelől híres és befolyásos bankár lett a futballszövetség elnöke, másfelől elfogadták a látványsportágak fejlesztéséről szóló törvényt. Úgyhogy bizonyos értelemben nyitott kapukat döngetünk, előbb-utóbb nyilván konkrét koncepció és stratégia is lesz, nem állhat semmi a felvirágoztatás útjába.

Igazából csak az nyugtalanít bennünket, hogy az előző Fidesz-kormánynak is nagy futballtervei voltak – akkor egy másik mogul volt partnerük ebben –, mégsem vergődtünk semmire.

Az ultit

A sport adja magát nagyon, kézenfekvő, hogy még egy ágát benevezzük a felvirágoztatási versenybe. A kapitalista métely pókerrel tele van minden az utóbbi években, mióta az ebben is tehetséges házaspár – nem gúnyolódunk, nem kenyerünk, komolyan beszélünk –, Korda György és Balázs Klári szakkommentál, a rajongótábor nő és nő, sőt mindennapi kenyerüket is egyre többen keresik ezzel. A jók iránti tiszteletünk ellenére kénytelenek vagyunk megjegyezni, hogy nem kell mindenben Amerikát majmolni, van nekünk magyar nemzeti kártyajátékunk – nem kevésbé magyar, mint a ló –, és bizony itt az ideje, hogy visszaszerezze az őt megillető helyet. Az ultihoz egy pakli magyar kártyán túl fifika és leleményesség kell, ezek a tulajdonságok jellemzők ránk, minden összevág tehát, az illetékesek tegyék a dolgukat.

A konyhát

A gasztronómia ingoványos talaj, nem könnyű okosan beszélni róla ezekben a különös időkben. Hirtelen nem is tudjuk, melyik irányból közelítsük meg ezt a veszélyes terepet. A magyar konyha egyfelől világhírű – mármint Magyarországon –, másfelől nem reprezentatív felmérésünk szerint tíz emberből kilenc még mindig házias ételeket szeretne fogyasztani, hatalmas adagokban. Gulyásleves, rántott hús, somlói galuska. Ezek lehetnének jók is, ha nem zavaros lé, aszott cipőtalp és ipari habos maradékpiskóta kerülne az asztalra. Másfelől amint bármit szóvá teszünk, abban a pillanatban visszakézből sznobokká vedlünk. De nincs mese, vállalni kell a harcot, a cél a küzdés maga. Nem a Michelin-csillag a legfontosabb a világon, de általa legalább látszik, merre kell menni fent. Lentebbre korrekt kisvendéglőket követelünk, a krumplileves legyen krumplileves, a töltött káposzta töltött káposzta, de nyerjenek új értelmet.

A borászatot

A konyha édestestvére, kéz a kézben járnak, legalább annyira híres, kár, hogy már az egykori KGST-országokban sem ismerik, és ha mégis, akkor sem tisztelik. Pedig a két világháború között nem mentünk rosszul, top ötösök voltunk termelésben és elismerésben, franciákkal, németekkel közel egy szinten. A negyven év komenizmus alatt elhúztak mellettünk tucatnyian, a rendszerváltás környékén és után megléptek tőlünk az újabb újvilágiak is. Még szerencse, hogy ebben az ágazatban több tekintetben nagyjából jó irányba mennek a dolgok, húsz éve egy neves pincénk sem volt, tíz éve ötvenről tudtunk, ma kétszázat is fel bírnánk sorolni. Ezzel együtt lenne hová fejlődni, a bor tökéletes imázsjavító eszköz lehetne, egy olyan ország, amelynek van tokajija – hogy az aszú a világ legjobb természetes édesbora, azt csak töményen hülye emberek kérdőjelezhetik meg –, nem hagyhatja ki a százszázalékos ziccert. Be kell lőni.

A tudósokat

Köztudomású, a magyar észbontóan okos nép, nálunk a legmagasabb az egy főre eső Nobel-díjas és egyéb módon hipertekintélyes tudósok száma. Más kérdés, hogy noha ezek szinte mind hazánk szülöttei, sikereiket más országokban érték el. Több lehetőség, több pénz, több esély adódik messzi idegenben, így megy ez. A folyamat tarthatatlan, de legyen visszafordítható, vissza kell szippantani az agyakat, amíg nem késő. A tudományra az utóbbi időben messze kevesebb pénz jutott, mint amennyi nemhogy ideális, de elégséges volna – legalábbis a tudósok szerint –, muszáj ezen változtatni. Az mégsem normális állapot, hogy a világsajtó brit tudósok kutatásaival-felfedezéseivel van tele, ahelyett, hogy kívételes képességű magyarokat emelnének piedesztálra.

A világszép lányokat

Azt mondják, mióta Vad Katalin színművésznő kiszállt a buliból, már a magyar pornóipar sem a régi, elvesztette savát-borsát – a vezető producerek feltehetően vehemensen vitatkoznának ezzel –, de mi most nem a lányok e szegmensével kívánunk foglalkozni. Hiszen rengeteg ide látogató hímnemű popsztártól és filmcsillagtól tudjuk, lányaink összességében világszépek, sehol sincs annyi modellalkatú, tökéletes arcú hölgy az utcákon, mint nálunk. Igaz, megint mások ugyanezt mondják az oroszokra vagy a lengyelekre, megint mások meg olyat állítanak, hogy mindenütt vannak szépek és csúnyák egyaránt, de hát senki sem tévedhetetlen. Ezzel együtt azok után, hogy nekünk is van már igazi topmodellünk, vagyis nem nulláról kell indulnunk, igazán itt az ideje egy átfogó programnak a világszép magyar lányok felfuttatására.

A pesti viccet

Két Orbán Viktor megy a sivatagban, szembejön három Gyurcsány Ferenc. Hát ez nem kezdődött frappánsan, de nem is a mi dolgunk, hogy feltámasszuk a legendás pesti viccet. Amely a XIX. században született, a kávéházakban szökkkent szárba a XX. elején (Két idegen férfi egy kávéházi asztalnál egymás mellé kerül, és diskurálni kezd. így szól az egyik: „Nekem az esküvőnk előtt semmiféle intim kapcsolatom nem volt a feleségemmel. És magának?” „Hm. Sejtelmem sincs. Szabadna tudnom a hölgy lánykori nevét?”), a szocializmus sem akadályozta meg további szárnyalását (Brezsnyev és Koszigin utaznak haza Nasszer temetésérõl. Brezsnyev megszólal: „Te, Alekszej! Láttad Nasszer kezén azt a szép aranyórát?” „Nem, mutasd!”), ám a rendszerváltás gyakorlatilag kivégezte szegényt. Ahogy a szakértő mondja: minél több korlátja van a szólásszabadságnak, annál nagyobb valószínűséggel fordulnak elő kemény viccek. A nemzeti együttműködés rendszerében felvirágoztatásért kiált az ügy.