Az igazi baloldali utcakővel dörzsöli a fejét

2010.09.29. 16:10
Na, most aztán megkapják a rohadt bankok – gondoltam az IMF-ellenes budapesti tüntetésre menet. Nem is sejtettem, mekkora sallert osztanak majd ki a magyar szélsőbaloldaliak. Ismerjék meg az igazi kommunistákat!

Elfogadhatatlan, hogy a munka szükségszerű és az ember pénzért dolgozik. Megalázó! Feltétel nélküli, alanyi jogon járó alapjövedelmet! – mondta a fiatalember, akinek nádszál termete mutatta, hogy személy szerint őt még nem tették igavonó barommá a kapitalisták. Ferencz Norbert ifjúsági szakszervezetis úgy beszélt, mintha két nagy, olajos anyacsavart tartana a szájában, de ez nem zavarta abban, hogy felállítsa az egy percre jutó munkásozás ifjúsági rekordját, jóllehet ránézésre maximum felfújható kalapácsot lengetett eddig életében. Az előadást még az a néni is döbbenten figyelte, aki a kezében egy világosbarna kordnadrágot tartott, az egyik szárára tűzve egy „Bányásznadrág 2010”, a másikra egy „Bányászbéka” feliratú papírlap. Utóbbi alsó fertályán volt még egy „Életszínvonal” felirat, felette egy piros vonal, felette egy rajzolt béka.

Mindenütt ez megy

Én viccelek, ők egyáltalán nem vicceltek. A Szabadság téri Bank Center előtt álltunk vagy százan, reménykedve abban, hogy a megrettent tőkések azonnal bevezetik az alanyi jogon járó alapjövedelmet. Az esemény – szenvedélyes antiglobalisták által szervezett megmozduláshoz illően – abszolúte globális volt: szerdán egész Európában egyszerre tüntetnek a különféle vörös- és vörös-fekete zászlós frakciók a megszorítások ellen. A Bank Center nem egyszerű szimbóluma a rossznak, hanem itt található az IMF itteni irodája.

Bár Magyarországon a szélsőbalosoknál csak a jobbközép kormány és szélsőjobboldali ellenzéke gyűlöli jobban az IMF-et, ezúttal nem nőtt össze, ami összetartozik. Csak szélsőbalosok voltak jelen: szakszervezetisek, zöld baloldaliak, anarchisták, ATTAC-osok és egyéni indulók.

Vlagyimir Iljics és a hajbalzsam

Első blikkre annyit tudtam megállapítani, hogy aki igazán utálja az IMF-et, az sohasem vásárol a gyűlölt, gyerekmunkásokat és kísérleti állatokat kínzó multik emblematikus termékéből, a samponból. Az igazi baloldali ember alternatívaként utcakővel dörzsöli a fejét, a frizurája emiatt vagy irtó borzas lesz, vagy fényesen csillogó. De hát Lenin sem Schwarzkopf Schönspülerrel vívta ki a világszabadságot. Némi késéssel megérkeztek az anarchisták, így végre voltak hatvan alattiak is a tömegben. Az anarchisták legalább jól néznek ki, mert fekete-vörös zászlójuk van, és – a mozgalom filozófiáját nézve némileg meglepő módon – fegyelmezett, zárt alakzatban menetelnek.

A szakszervezetis fiatalember, aki garantáltan nem nyerte meg a Marosán György Repperversenyt, nem az első megszólaló volt. Egy műsorvezető-hangulatfelelős melegítette be a minitömeget. „Növekedést és fejlődést követelünk!” – fokozta emberünk a hangulatot. „Nagyobb melleket minden magyar munkásasszonynak! Tiltsák be a felhős időt! Államilag szabályozott árvizeket!” – gondoltam én, de nála volt a mikrofon.

Gonosz tűzoltók

Aztán meg Gustave Massiah francia aktivistánál, így továbbra sem tudtam kifejteni a nézeteimet. Massiah híres antiglobalista, vagy ahogy újabban hívják, altermondialista. Röviden beszélt, kedvesen és kulturáltan, arról, hogy az IMF tűzoltónak mutatja magát, de ő maga a gyújtogató. Majd felfedte, hogy a neoliberálisok találták ki a munkanélküliséget.

Ekkor a testes, úttörőnyakkendőt viselő fiatalembert kezdtem figyelni. Egy Che Guevarát ábrázoló piros selyem szarongot tartott maga elé, pont olyan arccal, mint Goán a csegevarás hippik a kendőjüket, csak ő nem a liquid extasy, hanem az Eszme segítségével révült el ennyire. A szélsőbaloldal javára kell írnom, hogy nem kezdett el merev mozdulatokkal táncolni és nem erőszakolt ócska lemezeket a lejátszóba. Az arcán nem látszódtak érzelmek, akkor sem, amikor Ferencz Norbert, már-már az áruló jobboldali szocdemekkel cicázva, be nem vallotta, hogy „a feltétel nélküli alapjövedelem nem fogja megoldani a kapitalizmus válságát”.

„A kereset könyöradomány” – mondta Ferencz.
„A te esetedben egész biztosan” – gondoltam én.

Álruhás filozófusok

Ekkor ragadta el a mikrofont Tamás Gáspár Miklós, a modern magyar szélsőbaloldal Mick Jaggere. „Kedves barátaim, elvtársak, szaktársak” – kezdte, úgyhogy eszerint a tér tele volt atipikus külsejű filozófusokkal. A beszéde tartalmi elemeire kevésbé tudtam figyelni, mert tőlem balra öt méterre egy kockakővel borzasított, szőke rajongónő minden TGM-mondat után elég hangosan azt mondta, hogy „yeahhhh”, vagy nem globális átírásban „jeeeeeeeeee”. TGM az előtte szólóknál nagyságrendekkel jobban beszélt, de azért belőle is az szaladt ki, hogy „mindenki dolgozhasson sokkal kevesebbet sokkal több pénzért”. Lehet, hogy csak a marketinggel van baja a kommunistáknak, és ha Lusták néven indulnának, egyből nem lenne fideszes kétharmad. TGM – amennyit a jeeeeeezések között ki tudtam venni belőle, mondott olyat, hogy „állítólagos társadalomtudományok” meg hogy a kapitalisták lágerbe akarják zárni a szegényeket.



Nincs más dolgunk, mint meggyőzni a polgártársainkat, hogy lépjenek be a szakszervezetbe és az önvédelmi mozgalmakba – vázolta TGM, úgyhogy hiába néznek ki alapjában kedélyes társaságnak, azért a kommunistáknak se könnyű. A szélsőbaloldal legszórakoztatóbb kádere a „tartsatok ki!” kiáltással fejezte be.

Éljen az Antiglobalista Internacionálé!

A TGM után következő Kalocsai Kinga nem humoros fellépő volt, annak ellenére, hogy az Európai Baloldali Párt küldötteként minden eddiginél szenvedélyesebb Európa-ellenes kirohanásokat mutatott be. No és azt mondta, még sosem volt olyan, hogy a zemberek Európában egyszerre álljanak ki egy ügyért. Így izmozzon minden Critical Mass- és Kendernap-szervező.

Életből vett vicc következik: két százéves komcsi bácsi beszélget.
100 éves komcsi bácsi 1.: – Mikor találkozunk?
100 éves komcsi bácsi 2. : – Kérdezd meg az öreget!

Volt még egy cseh felszólaló, az Ajax-edző Martin Jol hasonmása, aki az elkoptatott tanks-banks-poénnal próbálkozott, aztán rágyújtottak az Internacionáléra. Vicces tény: Magyarországon TGM énekli a legjobban. A globalizmus gyűlölői elzengték, hogy „nemzetközivé lesz holnapra a világ”, aztán elmentem pénzt fölvenni az automatából.