Demonstráció az Új Városközpont ellen

2010.09.30. 20:44
Mintegy 80-90 fő tiltakozott öt Bécsi utcai ház lebontása, és az azok helyén megvalósítani tervezett Új Városközpont elnevezésű nagyberuházás ellen a Váralja Szövetség (VSZ) által rendezett csütörtöki demonstráción az V. kerületi önkormányzat épülete előtt.

Hetzmann Róbert, a VSZ elnökségi tagja közölte, a tüntetést figyelemfelkeltésnek szánják, mert a fiatal műemlékvédőket tömörítő egyesület számára elfogadhatatlan, hogy a Belvárosban, műemléki környezetben egy 16 emeletes "üvegpalota" épüljön, ráadásul bontások árán.

A Csipak Acquisitions által tervezett és az V. kerületi önkormányzat vezetése által támogatott projekt irodaházat, szállodát és "plázát", azaz 42 ezer négyzetméternyi üzlethelyiséget hozna létre a történelmi városmag szívében, pedig ott egyik funkcióra sincs szükség - vélekedett Hetzmann Róbert.

Mint hangsúlyozta, a tervezett 430-470 férőhelyes mélygarázs a kerület egyik legszűkebb utcájában generálna elviselhetetlen autóforgalmat, annak ellenére, hogy az a jelenleg a Belváros Szíve program során nemrég létrehozott, csökkentett forgalmú új főutca része. A felépíteni kívánt "pláza" pedig a környék kiskereskedelmére mérne jóvátehetetlen csapást - tette hozzá.

Hetzmann Róbert úgy vélte, a precedens értékű ügy túlmutat önmagán, és ha megvalósul, azt üzeni: "akinek pénze van, mindent megtehet".
A VSZ ezért egy petíciót fogalmazott meg, amelyben kérik Rogán Antal kerületi polgármestert a beruházás leállítására, valamint riadóláncot kezdett szervezni, hogy a bontások esetleges megkezdésekor a műemlékvédők megvédhessék az öt épületet.

Mint Hetzmann Róbert közölte, a petíció hatástalansága esetén készek arra, hogy más örökségvédelmi szervezetekkel együtt nagyszabású demonstrációt hirdessenek a projekt ellen.

A beruházás ellen június vége óta állásfoglalást adott ki, illetve tiltakozott többek között a Nemzetközi Építész Szövetség, a Magyar Építész Kamara elnöksége, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH), az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága, a Magyar Urbanisztikai Társaság, a Magyar Építőművészek Szövetsége, a Budapesti Műszaki Egyetem Urbanisztika Tanszéke és a BCE Településépítészeti Tanszéke, az epiteszforum.hu honlapon közzétett petíciót immár több mint 4500-an - köztük számos Ybl-díjas építész - írták alá.

A Budapest Világörökségéért Alapítvány pedig fellebbezést adott be a Budapesti Közigazgatási Hivatalnál a Központi Tervtanácsnak a projektre vonatkozó elvi építési engedélye ellen.