Kern nem sorolható Gyurcsány köréhez

2010.09.30. 18:50
A Diagon Kft. jogerősen pert nyert a Magyar Nemzettel szemben abban a helyreigazítási perben, amelyet a H1N1 vírustesztet gyártó cég kezdeményezett.

A Diagon Kft. csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Fővárosi Ítélőtábla a jogerősen arra kötelezte a Magyar Nemzet című napilapot, hogy helyreigazítást tegyen közzé 15 napon belül.

A helyreigazítás elsőfokú bíróság által jóváhagyott szövege szerint a lap 2010. január 9-én valótlanul állította, hogy Kern József Gyurcsány Ferenc üzleti köréhez sorolható, illetve azt, hogy Kern József a Diagon által gyártott H1N1 védőoltás vírustesztjével kapcsolatban hamis, megtévesztő híreszteléseket tett.

A lap valótlanul állította azt is, hogy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) egyik intézete megállapította, hogy a Diagon Kft. tesztje nem használható önálló diagnosztikai eljárásra - olvasható a Diagon Kft. közleményében.

A másodfokon eljáró bíróság a szöveg hat pontjából öt és felet stiláris változtatásokkal jóvá hagyott, de az MTI megkeresésére a Diagon Kft. nem tudta megmondani, hogy milyen változtatásokat kért a bíróság.

A Magyar Nemzet szerint megtéveszt a Diagon

Megtévesztő, és nem a valóságot tükröző nyilatkozatban számolt be a Diagon Kft. a közte és a Magyar Nemzet között folyt sajtóperben hozott ítéletről, áll a Magyar Nemzet közleményében.

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében ugyanis nem ítélte valótlannak a cikk azon legfontosabb megállapítását, hogy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) egyik intézete megállapította, hogy a Diagon Kft. tesztje nem használható önálló diagnosztikai eljárásra.

A másodfokon eljáró bíróság a helyreigazítási szöveg hat pontjából e legfontosabbat megsemmisítette, kettőnek a felét szintén figyelmen kívül hagyta, három kevésbé fontost pedig helyben hagyott.