Révész Máriusz elállt a bántalmazása miatt indított pertől

2010.09.30. 14:45
Elállt a 2006. október 23-i rendőri bántalmazása miatt indított pertől Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő, jelentette be Pataki Árpád bíró a Fővárosi Bíróságon.

A bíróság tanácselnöke elmondta: a felperes jogi képviselője írásban tudatta az igazságszolgáltató szervvel, hogy Révész Máriusz felperes eláll a keresetétől.

A bíró elmondta: Révész Máriusznak joga van a keresetétől elállni, ez azt jelenti, hogy a bíróság meg fogja szüntetni az eljárást. Ehhez az alperesek hozzájárulása nem szükséges, mert a felperes a keresettől már az első tárgyalás előtt elállt.

Nem merült fel költség

Fotó: Milstein/Northfoto
Fotó: Milstein/Northfoto

Pataki Árpád közölte: azért nem szüntetik meg azonnal az eljárást, mert a bíróságnak hivatalosan meg kell keresnie az alpereseket azzal, hogy az üggyel kapcsolatban merült-e fel költségük. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) az elsőrendű, és a készenléti rendőrség a másodrendű alperes.

Miután nagy valószínűséggel nem merült fel költségük az alpereseknek, így a Fővárosi Bíróságnak erről sem kell döntenie. A bíróság a pert tárgyaláson kívül szünteti majd meg azzal, hogy a felperes által eredetileg fizetendő illetéket annak 10 százalékára, azaz 24 ezer forintra mérsékli.

Révész Máriusz a 2006. október 23-i rendőri bántalmazása miatt indított pert a BRFK és a készenléti rendőrség ellen. Keresetében azt írta: a törvénytelen rendőri intézkedés során, illetve azzal összefüggésben sérült a testi épsége, egészsége, jó hírneve, a becsülete és emberi méltósága. Ezért összesen négymillió forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket.

Legalább ötször megütötték

A parlamenti képviselő keresetében előadta: az indokolatlan és példátlan rendőri brutalitás hírére a Fidesz nagygyűléséről végül nem haza ment, hanem számon kérte a rendőrökön a jogszerűtlen magatartást.

A kereset szerint Révész Máriusz a Rákóczi út és a Síp utca sarkán szóváltásba került az egyik rendőrrel, majd berántották a rendőrsorfal mögé, ahol a rendőrök körbeállták, leütötték, majd amíg ő a földön feküdt, mintegy 5-10 ütést mértek rá gumibottal vagy tonfával. Ennek következtében több sérülést, köztük lapockatörést szenvedett. Feljelentést tett, de a tetteseket nem sikerült azonosítani.

Két rendőrrel szemben bűnsegédként elkövetett testi sértés, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás, valamint bűnpártolás miatt indult büntetőeljárás. A bíróság első fokon felmentette a vádlottakat, de megállapította, hogy a sérüléseket több, szolgálatban lévő rendőr okozta hivatalos eljárása során.

Révész Máriusz most visszavont keresete szerint a vele szembeni indokolatlan rendőri fellépés családjának és neki komoly lelki megrázkódtatást okozott, alkalmas volt arra, hogy aláássa a demokratikus jogállamba vetett bizalmat.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport