12℃ / 22
Budapest

Iszapömlés Veszprém megyében

Percről percre

Fontosabb részletek
  • Október 4-én gátszakadás volt a Magyar Alumínium ajkai timföldgyárának vörösiszap-tárolójánál.
  • A katasztrófában kilencen haltak meg, 120-an megsebesültek.
  • Kolontáron 50, Devecserben 230-270, Somlóvásárhelyen 21 ház rongálódott meg vagy vált lakhatatlanná.
  • Az erősen lúgos szennyeződés a Torna patakon és a Marcal folyón keresztül felhígulva a Dunába jutott. A Torna és a Marcal teljes élővilága elpusztult.
  • A Magyar Tudományos Akadémia jelentése szerint a vörösiszap önmagában nem okoz környezeti problémát, a lúgos oldószer hatását kell semlegesíteni.
  • Orbán Viktor október 11-én napirend előtti felszólalásában jelentette be a parlamentben, hogy őrizetbe vették a Mal Zrt. vezérigazgatóját, a vállalatot pedig állami irányítás aló vonják.
  • A Nemzeti Nyomozóiroda eddig három embert gyanúsított meg közveszélyokozással és környezetkárosítással.
  • Bakondi György katasztrófavédelmi biztosként átvette a kontrollt a Mal Zrt. felett

Már két áldozata van az áradatnak

A mentők két halottról tudnak, a nyolcvan sérültből ötvennégyen kerültek kórházban, négy ember állapota súlyos, áll az OKF közleményében. A sérültek közül huszonöt embert szállítottak Budapestre.

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

p o l i t i k a i   h i r d e t é s

Shopline

Travelo

Hirdetés