László
19 °C
26 °C

Kinevették a gyorssegélyt

2010.10.05. 20:18 Módosítva: 2010-10-05 20:31:35
A vörösiszap-tározó gátszakadásának másnapján állami segítségnyújtást ígértek a falusiaknak, akik viszont nem akarnak visszaköltözni a házaikba. A kiöntött vörösiszap nem radioaktív és nincs benne cián, állította a katasztrófavédelem vezetője.

"Ez a falu már halott, itt már nem lehet többet lakni" - kiabálta egy kolontári lakó azon a lakossági fórumon, ahol a katasztrófavédelem egyeztette a falusiakkal a teendőket.

Lasztovicza Jenő, a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság elnöke arra kérte a helyieket, hogy jelentsék be a károkat a polgármesteri hivatalban vagy a katasztrófavédelemnél, hogy később ez alapján rendezhessék a problémákat. Az állam kártalanítja a szerencsétlenül jártakat, majd később maga rendezi az anyagiakat a felelősökkel, hangzott el. Amikor azonban azt ígérte, hogy a károsultak már most kapnak 100 ezer forintot a Magyar Aluminiumtól, a teremben gúnyos nevetés tört ki.

Lasztovicza állította, embereket és gépeket is adnak ahhoz, hogy akinek nem dőlt össze a háza, még a tél beállta előtt visszaköltözhessen. A teremben ekkor elszabadultak az indulatok, a helyiek azt kiabálták, hogy hiába áll a házuk, a vörös zagy tönkre tette a falakat, minden ingóságukat, és ezekbe a házakba már nem lesz értelme visszaköltözni. Kétségbe vonták azt a kijelentést is, hogy csupán a talaj felső két centijének cseréjére van szükség. "Itt évtizedekig nem nő semmi - vélték többen - és ilyen helyen még eladni sem lehet a házakat."

Egy szerencsétlenül járt falusi azt kiabálta, 1986-ban már történt egy kisebb gátszakadás az egyik közeli tározóban, és bár akkor nem történt katasztrófa, senki nem tanult az esetből.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.