Engedjétek szabadon Geréb Ágnest

2010.10.06. 21:55 Módosítva: 2010.10.06. 21:59
Szinte eltorlaszolta az Arany János utcát szerda délután az a több száz otthon szülést pártoló, akik a héten őrizetbe vett Geréb Ágnes szabadon engedését és az otthonszülés jogi szabályozását követelték az egészségügyi államtitkárságnál. A gyerekekkel érkező tüntetők a Gyorskocsi utcai fogda elé vonulásról végül letettek, de az egyik szervező szerint lesznek még demonstrációk, mert "most elegük lett".

"Engedjétek szabadon Geréb Ágnest" - emeli magasba házilag ragasztott tábláját egy harmincas apa az egészségügyért felelős államtitkárság épülete előtt. A mellére erősített kenguruban alszik tízhetes kislánya, akinek a születésénél a kedden őrizetbe vett, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségével gyanúsított Geréb segédkezett.

A gyerek az elhúzódó vajúdás miatt végül kórházban, császármetszéssel született meg, az apa szerint Geréb maga javasolta, hogy menjenek be. "Úgy érzem, nem volt veszélyben egy pillanatra sem" - meséli a férfi, azt is felidézve, hogy az egyik doktornő a kórházban viszont gyerekgyilkosnak titulálta őket. Mellette álló barája szerint azért jöttek el a tüntetésre, hogy "Ági is tudja, nincs egyedül".

Geréb Ágnest kedden este vették őrizetbe a Napvilág szülésházban egy olyan szülés után, amelyen komplikációk léptek fel, a gyereket újra kellett éleszteni. Geréb Ágnest foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt vitték el a rendőrök.

A felháborodott hívei által sebtiben összehívott szerdai tüntetésen húsz perccel a fél ötre meghirdetett kezdés előtt már gyűlik a tömeg a később szűknek bizonyuló járdán. A kengurus apáén kívül csak egyetlen másik transzparens készült ("Lehetőséget a háborítatlan szülésre" - felirattal).

A sarkon posztoló három rendőr hamar feladja, hogy megpróbálja a járdán tartani az embereket, az Arany János utcának ezt a szakaszát végül lezárják a forgalom elől a tüntetés idejére. Babakocsik, futkosó vagy almát rágcsáló gyerekek és szülők töltik meg zsúfolásig az épület előtti utcarészt, több százan vannak, egyes szervezők becslése szerint ezren is összejöhettek.

A felhívást Geréb lánya tette közzé az interneten. A meghívó szerint "alapvető emberjogi kérdés, hogy mindenki ott szüljön, ahol akar", és mindenkit várnak, aki ki szeretné fejezni az együttérzését Geréb felé és "mind a tegnap született kisbaba és családja felé, mind afelé a többezer család felé, akiket kórházi szülés közben vagy következtében ért tragédia". Az egyik szervező szerint Geréb lánya sírva érkezett a tüntetésre, mert nem tudott beszélni a fogdában az anyjával.

"Geréb Ágnes nem lenne bűnöző, ha ez egy szabályozott dolog lenne" - mondja egy másik fiatal apa, aki szerint az otthon szülés szabályozásának rendezése az új kormánynak is érdeke lenne, "végülis fogy a magyar".

"Addig fogunk demonstrálni, amíg nem szabályozzák a témát. Húsz éve nem teszik ezt meg, most meg kiiktatják a képből azt az embert, aki a szakmában az egyik legnagyobb név. Most elegünk lett" - magyarázza az elsőként befutó szervező, Békés Bence, a Szülők a Szabad Szülésért Társaság (SZASZ) elnöke. Úgy tudja, pénteken dönt a bíróság arról, hogy előzetes letartóztatásba helyezik-e Gerébet, aki kedd este óta fogdában van.

A másfél órás rendezvényből csak pár percet tesznek ki a beszédek, és nem sokat lehet belőlük hallani a gyereksírás és az utcazaj miatt. "Andriska meg bealudt, mire csápolni kellene"- magyarázza egy gyerekét tartó nő a szomszédjának a szűk helyen egymáshoz préselődött családok tömegében.

Békés rövid beszédét, amely szerint Geréb előállításával "egy rémálom teljesült be", perceken át tartó vastaps és öblös "Engedjétek szabadon Geréb Ágnest" bekiabálások követik.

Békés után valaki bátortalanul belekezd a Ha én rózsa volnék című dalba, kisebb megszakításokkal végig is éneklik, amiért ismét taps jár. Legközelebb csak Palya Bea énekesnő megérkezését kíséri kisebb izgalom. "Azt szeretném, hogy mindenki úgy szülhessen, ahogy neki jó" - mondja a kihangosítóba a Születésdal szerzője.

A szervezők elégedetten nyugtázzák, hogy politikusok is eljöttek: a beszédek után fut be Ékes Ilona fideszes képviselő, Schiffer András, az LMP frakcióvezetője pedig már a kezdésre megjelent. LMP-
s jelenlétre számítani lehetett, mert a párt szerdán közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy Geréb konkrét ügyében nem akarnak állást foglalni, de az ellen tiltakoznak, hogy "a kormány csupán rendészetikérdésként kezeli az intézményen kívüli szülés ügyét". A közleményben az LMP azonnali szabályozást követelt.

Haas György szervező - aki még Horváth Ágnes minisztersége idején vett részt az intézeten kívüli szülés szabályozását előkészítő bizottság munkájában - azt mondja: a választások óta még semmi nem történt, nem voltak kormányzati egyeztetések otthonszülésügyben, bár 2002-ben
az előző Orbán-kormány egészségügyi minisztere tett egy ígéretet, amelynek a beváltásában most reménykednek. Haas szerint a bábák álláspontja az volt, hogy megvárják az egyeztetések szorgalmazásával, amíg a kormány megteszi a legszükségesebb intézkedéseket.

A beszédeknek hat órára már rég vége van, a forgalom is lassan újraindul az utcában, de a tömeg csak lassanként oszlik. Egyes gyerekek pocsolyában üldögélnek, kergetőznek a parkoló autók körül, a felnőttek ismerőseikkel beszélgetnek vagy arra haladó turistáknak magyaráznak az otthonszülésről angolul, többen pedig csak ácsorognak egymagukban. Középkorú nő jár körbe a hírrel: "Azt mondják, nincs mégse Gyorskocsiba vonulás. Vége van."