Kristóf, Jakab
17 °C
24 °C

MTA: A vörösiszap nem mérgező

2010.10.07. 17:49 Módosítva: 2010-10-07 21:07:28
A vörösiszap nem tartalmaz súlyosan veszélyes összetevőket, a katasztrófát az erősen lúgos kémhatású víz okozta Kolontárnál, olvasható a Magyar Tudományos Akadémia honlapján megjelent tájékoztatóban. A kutatók szerint a megtisztított házakba biztonságosan vissza lehet költözni. A folyók élővilága belátható időn belül regenerálódik, a halak fogyasztása később nem jelent veszélyt. A szárazföldi élet sokkal nehezebben fog visszaállni, s a földek egy részét hosszú időre ki kell vonni a művelés alól.

Hasznos, kérdés-felelt formában megírt tájékoztatót tett közzé honlapján a Magyar Tudományos Akadémia a vörösiszap-szennyezés következményeiről. A kutatók a hozzájuk érkezett leggyakrabban feltett kérdéseket válaszolták meg.

A tájékoztató szerint a vörösiszap nem mérgező, de a benne levő maradék nátronlúgtartalom miatt veszélyes anyag. Az Ajkán tárolt vörösiszapok jellemzően 5-8% nátronlúgot tartalmaznak. A lúg töményebb (8mol/l) koncentrációban a bőr felületén súlyos, 3 fokú égési sérülést okoz, ahogy a katasztrófában megsérültek jelentős részénél történt.

A kutatók leírják, hogy a vörösiszap nem tartalmaz az egészségügyi határértéket meghaladó mennyiségű kioldható nehézfémet. Jelentéktelen mennyiségben tartalmaz ólmot, amit csak a legmodernebb elemzési technikákkal lehet kimutatni, de egészségkárosító mennyiségben nincs jelen. A szennyezett területeken egyáltalán nincs sugárzásveszély, ezt több független laboratórium mérése is alátámasztja. A vörösiszap az egészségügyi határértéknél jóval kisebb mennyiségben tartalmaz radioaktív elemeket, írják a kutatók.

Részletesen foglalkozik az anyag a legnagyobb veszéllyel, a vöröiszap kiszáradásával. Mint írják: a kiömlött iszap kiszáradása azért veszélyes, mert az anyag nagyon finom szemcsékből áll, melyeket a légáramlat könnyen felkap és levegőből a légutakba kerülhet. Ilyenkor ugyanaz a káros hatás jelentkezik, mint ha bármilyen közönséges finom port belélegzünk, de a lúgos kémhatású anyagokat tartalmazó por jobban irritálja a légutakat és a tüdőt.

Az MTA tájékoztatója szerint a vörösiszap terjedése ellen azért alkalmaznak gipszet, mert a gipsz kérget hoz létre a felületén, amely megakadályozza a lúg beszivárgását a talajba, illetve azt, hogy a szél elhordja a porát.

A vörösiszap veszélyes lúgtartalmának semlegesítésére az MTA kutatói  savas kémhatású anyagok szétlocsolását (keserűsó, vasgálic) javasolták. Ezek a lúgtartalom megkötése mellett a vörösiszappal olyan anyagokká alakulnak át, amelyek a talajban illetve a természetben egyébként is jelen vannak.

A vörösiszap nagy részét a tárgyakról és a házak faláról nagy nyomású vízzel le lehet mosni, olvasható a tájékoztatóban. Miután az épületek vakolata és belső festése is legtöbb esetben lúgos anyagokat tartalmaz, ezeket a vörösiszap nem károsítja. Savas anyagokkal viszont a falat nem szabad lemosni, mert kárt tesz falban és a vakolatokban. A vas-oxid által okozott piros szín eltávolítása nehezebb, így a festés valószínűleg nem kerülhető el. A maradék rozsdás elszíneződés nem jelent semmilyen veszélyt. A megtisztított házakba a takarítás után nyugodtan vissza lehet költözni, javasolja az MTA Szájbarágója.

Az MTA kutatói szerint a legtöbb helyen nem kell talajcserét végezni, elegendő lesz a semlegesítés, az iszap feltakarítása, és a maradék beszántása (a porzás elkerülésére). Ahol nagyon átitatódott a talaj felső rétege, ott bizonyos mélységekben biztos, hogy szükséges lesz a talajcsere is. Ezt a szakemberek fogják felmérni. A talaj funkcióit a talaj sokszínű élővilága (baktériumok, gombák, állatok) biztosítja. Az élővilág távolabbi területekről vissza tud települni, amint a talaj kémhatása és szerkezete normalizálódik.

Az állatokat a szennyezet területen ugyanolyan károk érhetik, mint az embereket: lúgmarás, illetve a por általi irritáció. Sok háziállat az ár miatt pusztult el, elsősorban megfulladt.

A kutatók megjegyzik, a tározóból elfolyt vörösiszap tartalmú víz nagy nátronlúg tartalma miatt (pH 13 körüli) erősen maró hatású és szinte minden élőlény, növényi és állati szervezetek, a gerinctelen szervezetektől a halakig azonnali pusztulását okozta. A katasztrófa színhelyén ezerszer lúgosabb volt a víz, mint amit a vízi szervezetek egyáltalán elviselnek.

A Torna patak és folyómederben az alsóbb szakaszokon bekövetkező hígulás fokozatosan csökkenti ezt a hatást. A szennyezéshullám levonulása után a pH érték minden bizonnyal fokozatosan visszaáll a természetes 8,5 körüli értékre, és amennyiben utánpótlása megszűnik az élővilág lassan és fokozatosan regenerálódik a felsőbb szakaszról és a mellékvízfolyásokból kiindulva. Ezek az oldalágak menekülési vagy menedék területekként szolgálnak, ahol egyes fajok önfenntartó állományai átvészelhetik a katasztrófát.

Az MTA várakozása szerint a katasztrófának hosszan elhúzódó rejtett hatása várhatóan nem lesz a vízi élővilágra nézve. A vörös színű iszap-szennyezés anyagai nem fognak az élőlények testében felhalmozódni és amennyiben a jövőben ismét megjelennek a halak az érintett folyószakaszokon, azok emberi fogyasztásra már alkalmasak lesznek.

A mederben kiülepedett vörös színű anyag (a nátronlúg színtelen!) megjelenése ugyan természetidegen és riasztó hatású, de a vízi élővilágra alapvetően nem jelent veszélyt. Az iszap szárazanyagának jelentős részét vízben oldhatatlan fém-oxidok teszik ki, melyek közül is legnagyobb arányban a vörös színért felelős vas-oxid van jelen. Ez nem tekinthető mérgezőnek, bár a tömény iszappal terhelt vizek nyilvánvalóan felborítják a biológiai egyensúlyt, hiszen a sötét vízben leállnak a fotoszintézis folyamatai. Az igen apró részecskékből álló iszap az állatvilágra is veszélyes, mert életfontosságú szerveket tömhet el. Amikor a szennyezés teljes mértékben levonul a folyókon, és a vörösiszap utánpótlása is megszűnik, a folyók regenerációja lassan megkezdődhet.

A  legoptimálisabb esetben is legalább egy évet kell várnunk, hogy a Torna-patak vízi életközössége legalább hasonlítson a katasztrófa előtti állapotra, írják az egyik válaszban. Biztosat tehát nem lehet mondani, majd a hidrobiológiai monitoring (azaz a változásokat felmérő) vizsgálatokból derül ki a jövő év során, hogy milyen a regeneráció sebessége.

Sokkal kevésbé várható, hogy a növényvilág, illetve a ráutalt állatvilág teljes mértékben helyreálljon a közeljövőben a szennyezett területen.  Ahol a szennyező anyagok vastag rétegben borítják a földet, ott nagyobb az esélye annak, hogy a károsodás több tíz centiméter mélyen is jelentkezik. A legfelső talajszintben valószínűleg olyan súlyosak a károk, mint a vizekben, de van remény arra, hogy ennek eltávolításával a talaj élővilága is előbb-utóbb regenerálódik. Kevésbé súlyos a változás azokon a részeken, ahol az áradat gyorsan lezúdult, s csak pár centi mély iszapréteget vagy még azt sem hagyott maga után.

Itt várhatóan a kiszáradás során a nátrium-hidroxid a levegő szén-dioxidjával reagálva jóval kevésbé veszélyes karbonát-vegyületekké alakul. Ez akár a talaj szikesedésére vezethet, amit az eddig ott élt növények jelentős része nem vagy csak kis mértékben képes elviselni. Az iszaptó melletti mezőgazdasági területeket feltehetősen olyan súlyos károsodás érte, hogy a talajcsere sem nagyon segíthet, ezért jó időre ki kell vonni azokat a művelés alól.