Sziget-módra portalaníthatnák Kolontárt

2010.10.11. 11:21
Létezik egy magyar technológia, amellyel lényegesen csökkenteni lehet a vörösiszap száradása után maradt por levegőbe jutását. A kalcium-klorid permetet a fesztiválbetegséget, azaz torokgyulladást okozó por ellen is bevetették a Szigeten és a Balaton Soundon.

A Magyar Tudományos Akadémia a vörösiszap-áradás legveszélyesebb utóhatásaként írta le tanulmányában a száradás után jelentkező szálló port. A por ugyanis a szokásos légúti problémák irritáció mellett a lúgos kémhatás miatt fokozott veszélyeket jelenhet a környéken tartózkodóknak. Az Index információi szerint Kolontáron és Devecserben is bemutatták azt a technológiát, amelyet az egyik magyar cég már sikerrel alkalmazott a nyári fesztiválok, köztük a Sziget levegőjében terjengő finom por ellen.

A General Electric tanulmánya évekkel ezelőtt javasolta többek között a nagy porkibocsátó bauxitbányászat számára is a technológiát pormentesítőként. A találmány alapját egy sok más területen is használt vegyület, a nagy mennyiségben mészkőből nyerhető kalcium-klorid jelenti. Ezt eddig főként síkosságmentesítő és cement-adalékanyagként használták.

A vegyületnek nagy a vízkötő képessége, ezért az utak felületére szórva vékony folyadékréteget képez, ami meggátolja, de legalábbis jelentősen csökkenti a gépkocsik, teherautók kerekei által felvert por mennyiségét.

Kolontáron egy útszakaszon már tesztelik a vegyület gyakorlati hatását, a katasztrófavédelemnél is ott van az anyag.