Eltiltották Botkától a szegedi fideszeseket
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Nem tud a Fidesz úgy harcolni ellenem, hogy ne a szegediek ellen harcoljon – mondta az Indexnek Botka László, aki a héten kénytelen volt intenzív egyeztetési tárgyalásokba bonyolódni a Fidesszel. Szeged városának önkormányzata szerdán tartja alakuló ülését.
A szocialisták országra szóló győzelemként tálalták a szegedi polgármester-választás eredményét, ahol Botka László 53:45-re verte fideszes ellenfelét, B. Nagy Lászlót (volt egy harmadik jelölt is). Az MSZP-s diadal valójában csak részleges volt, hiszen a pártnak nem sikerült megtartania többségét az önkormányzatban, a képviselői helyekért folyó harcban a fideszeseknek 14, az MSZP-nek 12, a Jobbiknak és az LMP-nek 1-1 szék jutott.
A választók 53 százalékának támogatása azt jelenti, hogy a Fidesz-szavazók jó része arra adata voksát, MSZP-s polgármestere legyen a városnak. Így a Fidesznek nincs más választása, mint hogy együttműködésével támogassa a működést, és hogy ne engedje patthelyzet kialakulását a képviselő-testületben – szögezte le az MSZP-s polgármester, aki azt várja, hogy a szegedi fideszesek mutassák meg, mit jelent a nemzeti együttműködés rendszere.
Az Index információi szerint az együttműködés nem lesz olyan olajozott, amit Botka elvárna. Úgy tudjuk, bár a helyi fideszeseknek volt megegyezési hajladóságuk, a budapesti pártvezetés nem hagyta jóvá, hogy alpolgármesterrel vegyenek részt a város irányításában. Korábban arról lehetett hallani, hogy a vereség miatt visszavonulót fújó B. Nagy László helyébe lépő Bohács Zsolt vállalta volna ezt a fideszesek számára ritka helyzetet, az újabb információk szerint azonban a Fidesz nem a kooperációban gondolkodik. Úgy tudjuk, a legutolsó találkozóra már a százhetvenezres város élére egyetlen elpolgármester kinevezését engedélyező javaslattal érkezett a párt.
Bohács Zsolt szerint nem fogják engedni, hogy működésképtelenné váljon a város. "Meg fogunk egyezni" – válaszolta az Index kérdésére Bohács, akit hétfőn frakcióvezetővé választott a Fidesz–KDNP képviselőcsoportja. A fideszesek és a kereszténydemokraták ugyanis szakítottak a hagyományokkal, és több ciklus óta először nem külön frakciót állítottak Szegeden. A frakcióvezető helyettese Kalmár Ferenc. Bohács szerint a megegyezés attól is függ, milyen ajánlattal áll elő a másik oldal, mindenesetre megragadta az alkalmat, hogy az Indexen keresztül is emlékeztesse Botkát a keddi egyeztetés előtt: a testületnek van polgármestere, és nem fordítva.
A szegedi Délmagyar meg is írta, mire számíthatnak a város polgárai, ha tényleg nem tud megegyezni a két nagy párt, és a testületben tartóssá válik a patthelyezet. A testület önfeloszlatásához 15 képviselő név szerinti szavazással megadott támogatása kell. Ezt a törvény szerint csak a választástól számított hat hónap elteltével, vagyis 2011. április 3. után kezdeményezhetik a képviselők. A közgyűlést egy bonyolult procedúrával a parlament is feloszlathatja. Ennek nincs határideje.
A lap szerint a közigazgatási hivatalnak kell egy törvényességi ellenőrzés során megállapítania, hogy az alkotmánnyal ellentétes helyzet áll fenn, azaz nem működik a közgyűlés, nem hoz döntéseket, folyamatos a határozatképtelenség. A hivatal javaslata nyomán a belügyminiszter kezdeményezheti a kormánynál a képviselő-testület feloszlatását, ám mielőtt erről a kormány előterjesztésére döntene az Országgyűlés, kikérik az Alkotmánybíróság véleményét arról: fennáll-e az alkotmánnyal ellentétes helyzet. A törvény szerint a feloszlatást kimondó határozat után három hónappal kell kiírni az új választásokat.