Elbírja az embert a füzitői vörösiszap

Az ajkai vörösiszap-katasztrófa generálta pánikban hamar felemlegették minden szinten, hogy Magyarországon hol vannak még hasonló vörösiszap-tározók, és hogy ezek mennyire jelentenek veszélyt a lakosságra és a természetre. Három település szerepelt jó ideig a hírekben ennek köszönhetően: Mosonmagyaróvár, Neszmély, Almásfüzitő. A legborúlátóbb találgatások - így az Indexen is bemutatott elöntésmodellek - súlyos környezeti katasztrófa lehetőségét vetítettek előre, és sokan rettegve mutogattak a Google Maps (vagy Earth) műholdképeire is, mondván a tározók rettenetesen közel vannak lakott területekhez, vagy éppenséggel a Dunához, és hogy bizonyos szerencsétlen körülmények közt elkerülhetetlen lehet egy újabb katasztrófa.

Almásfüzitő, VII-es számú vörösiszap-kazetta nagyobb térképen való megjelenítése

A környezetvédemi és vízügyi hatóságok pár nappal a történtek után soron kívül ellenőrizték ezeket az iszaptározókat, és arra jutottak például a Komárom megyei kazetták esetében, hogy "az ellenőrzött tározókban az ajkai eseményhez hasonló jelenség kialakulása nem áll fenn". Neszmély és Almásfüzitő térségében, effektíve a Duna partján, összesen nyolc iszaptározó található, ebből hét a Tatai Környezetvédelmi Zrt. tulajdonában és kezelésében van, a nyolcadik - a neszmélyi - tulajdonosa és kezelője a mosonmagyaróvári Rekultív Depónia Kft.

Farkas Bélát, a Tatai Környezetvédelmi Zrt. környezetvédelmi igazgatóját gyakorlatilag kézről-kézre adták az elmúlt napokban a folyamatos ellenőrzésben utazó bizottságok és a folyamatos tájékoztatásban utazó tévéstábok, riporterek, akik mind a Komárom megyei kazetták állapotára voltak kíváncsiak - akárcsak én. A környezetvédelmi szakember kedd délután körbevezett engem is a Tatai Környezetvédelmi Zrt. fennhatósága alatt lévő félelmetes, nehézipari múlttal terhelt területen.

"Almásfüzitőn hét vörösiszap-tározó kazetta van, cégünk 1996-ben kezdte meg ezek rekultivációját. Ez, ahol most vagyunk, az Almásfüzitői Timföldgyár VII-es számú kazettája" - mondja miközben felfelé mászunk egy körülbelül 10-15 méter magas, 45 fokos lejtőjű domboldalon. A domb tetejére érve persze kiderül, hogy nem egy dombról van szó, hanem egy platószerű, sík területről, ami valaha vörösiszap-tározó volt, tetején hullámzó retúrlúggal. A timföldgyártás melléktermékének ma nyoma sincs, legalábbis a tározónak ezen a részén: talpunk alatt buja fűcsomók és különféle vadvirágok, néha ürgelyukba botlunk, itt-ott néhány bokor és több kisebb fácska is nő a jókora réten. "Hat kazettát már teljesen rekultiváltunk, a VII-es kazetta pedig 55 százalékban van kész, a tervek szerint 2015-re fejezzük be a rekultivációját. Ez azt jelenti, hogy ott ahol a munkagépek állnak, mesterséges talajjal fedjük a kiszáradt vörösiszapot, majd növényzetet telepítünk rá. Ezzel teljesen meg is szüntetjük az itt tárolt vörösiszap esetleges kiporzását."

Megnézzük közelebbről is a munkagépeket, nagy halmokban állnak a különféle veszélyességi fokú, például építési vagy ipari hulladékok, ezek kezelésével kapják meg a mesterséges talajt, ami tulajdonképpen ipari komposztként is felfogható. A hulladékot rendszerezik és utólag visszakereshető rendszerben terítik a vörösiszapra - ha netán bármi gond lenne a későbbiekben, az iratokból visszakereshető, hogy mit hol helyeztek el.

Átmegyünk a VII-es kazetta másik felére is, ahol a rémhírek szerint sok millió köbméter vörösiszap csapdossa a gát falát, elöntéssel fenyegetve a környéket és leginkább a Dunát. A gát tetején állva vörös síkság bontakozik ki szemünk előtt, a távolba valamiféle tó, egy csapat fehér vízimadár, talán kócsag, száll le partjára. "Na, most mutatok valamit, csak az Index olvasóinak" - mondja Farkas Béla, és elindul le a gát oldalán, egyenesen a vörösiszapba. Akarom mondani rá az iszapra, merthogy a kiszikkadt, kiszáradt iszap bőven megbír egy embert. Húsz éve nincs Almásfüzitőn timföldgyártás, 2006-ban a gyár épületeit fel is robbantották. "Ha netán valamiért ledőlne a tározó fala, ez az anyag már nem folyna sehová. Nincs itt folyékony anyag sehol, se zagy, se iszap, se lúg" - mondja a szakember. Ezt persze sokan nem hiszik el, amíg maguk nem látják: a vörösiszap felületét rendgeteg kő, fadarab és egyéb tárgy borítja, sokan jönnek ugyanis megnézni, hogy milyen is ez a vörösiszap, és bedobált holmikkal tesztelik az állagát.

"És mi van a Dunával? Ami ha kiönt, itt kő kövön nem marad?" - intek a folyó irányába. Farkas Béla a fejét csóválja. "Való igaz, hogy amikor a gyárat építették itt az ötvenes években, magasról tojtak arra, hogy milyen közel van a Duna. Az is igaz, hogy a tározó négy kazettájának közös a gátja az árvízvédelmi töltéssel. De ezek már rekultivált kazetták, és a Duna vízszintjének hat méterrel kellene az árvízvédelmi töltés felett lennie ahhoz, hogy elöntse a tározók befüvesített felszínét. És ha ez meg is történne, akkor már rég nagy baj lenne végig a Dunán. A 2002-es nagy dunai árvíznél is méterekre volt a víz a töltés aljától."

Neszmély, VIII-as számú vörösiszap-kazetta nagyobb térképen való megjelenítése

"Akkor a kiporzás marad, mint utolsó veszélyforrás" - mondom. "Ez ellen véd a rekultiváció, ami hamarosan végleg befejeződik. Amikor elkezdtük a munkát, elsőként fedtük le az uralkodó széliránynak megfelelően a közeli településeket ilyen szempontból leginkább veszélyeztető kazettákat. Ami kis szabad felületű kiszáradt vörösiszap jelenleg van még a kezelésünkben, már nem jelent komoly gondot, főleg ha az utóbbi időben esett nagy mennyiségű csapadékra gondolunk, ami révén folyamatosan pormentes, enyhén nedves a felszíne a VII-es tározó még szabadon lévő felének."

Kiporzás szempontjából jóval aggályosabb a húsz kilométerrel odébb, a neszmélyi dombok közt megbújó vörösiszap-tározó, az Almásfüzitői Timföldgyár VIII-as számú kazettája, ahol ugyan 1994-ben szintén leállt a feltöltés, de a félig telt tározó rekultivációja máig nem indult meg. Mivel a neszmélyi tározó magánterületen van, csupán a Hilltop borászat egyik szőlődombjáról vetünk rá egy pillantást. Az őszi színekben játszó szőlősorok mögött ásító tájseb szintén nem fenyeget azzal, hogy váratlanul elönti a környező területeket, ugyanis az itt tárolt vörösiszap ugyanúgy megszilárdult már, mint a korábban látott kazettákban. Felületének egy részén esővíz áll, a Duna felé eső részen azonban száraz a matéria, a kiporzás elvi lehetősége tehát bizonyosan fennáll. Ez a tározó már nem tartozik a Tatai Környezetvédelmi Zrt. fennhatósága alá, Farkas Béla csak annyit mond róla, hogy valami nehezen átlátható okból nem kezdődött még meg a rekultivációja.

Az 1986-tól 1996-ig üzemelő tározóban három és fél millió köbméter vöröiszapot helyeztek el, félig használva ki a tárolókapacitást. 14 évvel a tározó bezárása után itt sincs már folyékony zagy. A tulajdonos Góclok Kft. hulladéklerakó helyként szeretné rekultiválni, de máig nem sikerült megszerezni az illetékes környezetvédelmi és vízügyi felügyelőség engedélyét erre a tevékenységre.