Minél hosszabb, annál rosszabb
További Belföld cikkek
Szerdán lezárult a társadalmi ötletbörze, hamarosan szakértő kezekbe kerülhet az új alkotmány készítése. Ennek a jogászszakma érezhetően örült. „Hogy kell-e alkotmány, az politikai döntés. Hogy mit tartalmazzon, annak a jogászszakmára kéne tartoznia” – mondta rögtön köszöntőjében Lamm Vanda, az MTA Jogtudományi Intézetének igazgatója, Az alkotmány preambulumának jelentősége: hazai és nemzetközi aspektusok című konferencia szervezője.
A konferencia egyik résztvevője, Vörös Imre volt alkotmánybíró ennél is erősebben fogalmazott, szerinte az alkotmányozás nem „csevegés a Gerbeaud-ban”. Az alkotmányozó blognak még a gondolata is indulatba hozta. Szerinte az alkotmányozás helyes sorrendje az lenne, hogy a jogászok megírják, és a társadalom az így kialakult kerethez adhatna ötleteket.
Többségben a preambulák
Hamar kiderült, hogy a felvetésnek van létjogosultsága. Alkotmányt írni nem egyszerű, rögtön az elején el lehet akadni. A konferencia – a Jogtudományi Intézet teljes konferenciasorozatot szentelne az alkotmányozásnak, ez az első volt – kizárólag az alkotmány bevezető szakaszával foglalkozott, így is kétszer két és fél órásra nyúlt. Kukorelli István volt alkotmánybíró szerint a preambulum „minél hosszabb, annál rosszabb”, vitázni és írni róla hosszasan lehet.
Például arról, hogy kell-e egyáltalán preambulum. Az Európai Unió huszonhét országából huszonötnek van írott alkotmánya – Nagy-Britannia történelmi alkotmánya iratlan hagyomány, Svédországban négy önálló törvény tölti be az írott alaptörvény funkcióját –, a huszonötből tizennégynek van preambuluma, de ezek közül csak hármat hívnak hivatalosan is preambulumnak.
A bevezető tehát nem szükségszerű része egy alkotmánynak, a résztvevők többsége mégsem kérdőjelezte meg azt a politikai szándékot, hogy a magyar alkotmánynak legyen preambuluma. Kukorelli szerint „magyar viszonylatban egyértelműen szükségszerű a preambulum”. Románia és Lettország kivételével valamennyi volt szocialista EU-tag alkotmányának van preambuluma, és a magyar jogtörténeti hagyománynak is része.
Valamennyi, a magyar alkotmányjog szempontjából releváns történelmi törvénynek, az Aranybullának, az 1848-as áprilisi törvényeknek, a történelmi alkotmánnyal szakító, a köztársaságot kikiáltó 1946. évi I. törvénynek, sőt még a jelenleg hatályos alkotmánynak is van preambuluma. Utóbbi tartalmazza az ideiglenességi klauzulát, és már csak ezért is szükség van új preambulumra is, vélekedett Kukorelli.
Csak duma?
Az már összetettebb probléma, hogy mi legyen a preambulumban. Függ például attól, miként értelmezzük a preambulumot: szimbolikus bevezető vagy az alkotmány szerves, a normaszöveg értelmezésében útmutató része, tehát jogforrás.
A konferencia résztvevői közül egyedül Máthé Gábor, a Magyar Jogászszövetség elnöke szerint szimbolikus szöveg a bevezető, ő éppen ezért azt is pártolta, hogy ott szó essen a Szent Koronáról is, ami szerinte a jogfolytonosság jelképe, az államszuverenitás megtestesítője.
Kukorelli osztotta véleményét, bár szerinte a preambulum akár jogforrás is lehet, például, ha belefoglalják az egyetemes emberi jogokat. Egy másik volt alkotmánybíró, Vörös Imre szerint bármi is a törvényalkotói szándék, a preambulum jogforrássá válhat.
Vörös a magyar alkotmánybíróság gyakorlatából hozott példákat. Az AB fennállásának első évében, 1990-ben még úgy döntött, abból nem következnek jogok, hogy a preambulum szociális piacgazdaságot emleget. 1993-ban viszont, miután megállapították, hogy az alkotmány 9. paragrafusának 1. bekezdése, amely kimondja a köz- és a magántulajdon egyenértékűségét, csak a piacgazdaság szerkezetét írja le, a szociális jogok forrása a preambulum.
Vörös Imre ezért azt tartaná célszerűnek, ha a preambulum az alkotmány céljait, a gazdasági, politikai és integrációs alapértékeket fogalmazná meg. A gazdasági alapértékek meghatározására szerinte a szociális piacgazdaság bevált és elégséges. Politikai alapértéknek a független, demokratikus jogállamot és a jogbiztonságot, az emberi jogokat és a határon túli magyarokért vállalt felelősséget gondolná megfogalmazni. Integrációs értékként kimondhatná az uniós jog elsőbbrendűségét, de ez akár a normaszöveg része is lehet.

Invokáció, seregszemle
Kukorelli „alkotmányilag is szükséges” résznek tartaná a felhatalmazási klauzulát, vagyis hogy ki legyen mondva, kik és kiknek a nevében alkotnak alkotmányt. Vörös szerint például jó kezdés lenne, hogy „Mi, Magyarország népe, az együtt élő nemzetek közössége”. Már csak azért is, mert így áthidalható lenne az a történelmi tény, hogy a magyar nemzet határai nem esnek egybe Magyarország határaival, ahol ráadásul nem csak magyarok élnek. Az alkotmány végül is az országé, nem a nemzeté.
Kukorelli ezenfelül – Máthéhoz hasonlóan – történelmi narratívát is szívesen látna a bevezetőben, itt hivatkozna a Szent Koronára, „ami elválaszthatatlan az államalapítástól”. „A preambulum az ősi államiság legjobb hagyományait idézi, kérdés, hogy melyek ezek.” Kukorelly szerint a nemzeti ünnepekben konszenzus van, így az államalapítás mellett az 1848-as áprilisi törvényekre is hivatkozna.
Amennyiben a preambulumot jogforrásnak tekintjük, ez egyben azt is jelentené, hogy az új alkotmánynak a történelmi törvények is részévé vállnak. Hogy ez nem problémamentes, arra a konferencia egyik külföldi előadója, a francia Marie-Pierre Granger hozott példát.
A francia alkotmány hárommondatos preambuluma forrásként hivatkozik az 1789-es emberi jogi kiáltványra, amely pozitívan meghatározza az emberek egyenlőségét. Ez viszont a gyakorlatban kizárta a pozitív diszkrimináció lehetőségét, így a nők esélyegyenlőségét javító törvényeket külön bele kellett foglalni az alkotmányba. (A külföldi preambulákról pénteken jelentetünk meg cikket.)
Nincs szükség szólamokra
Ezzel el is jutottunk oda, hogy minek nem kéne lennie a preambulumban. Vörös szerint semmi olyannak, ami nem transzformálható alkotmányjogi kategóriává – hiszen a preambulum előbb utóbb úgyis jogforrássá válik. „Nincs szükség szólamokra” – mondta Vörös, aki szerint a preambulum nem egy mindennapos olvasmány, mint a Biblia „bizonyos tisztségeket betöltő embereknek”. A preambulum nem tacepao, hogy bárki bármit beleírjon. „A régi szocialista alkotmány preambulumában is benne volt, hogy minden hatalom a dolgozó népé, mégis, mire mentünk vele.”
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
- Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
- Belföld
Három településen is új polgármestert választottak
Osliban, Miháldon és Gibárton is időközi választást tartottak.
34 perce
- Mindeközben
Gáspár Zsolti a testvéréről: Nagyon szélsőséges a hangulata, és amikor negatív, akkor borúsan látja a világot és a kapcsolatunkat
1 órája
- Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem
Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
- Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez
A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.
március 3., 05:54
- Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
- Címlapon
Kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok az új Alaptörvény-módosítás alapján
Kocsis Máté osztotta meg a részleteket.
5 órája
- Címlapon
Fájóan keresztbe tett Donald Trump az ukránoknak, ez mindent megváltoztathat a csatatéren
16 órája
- Belföld
Szolidaritási menetet tartott a Civil Bázis, az ukrán nagykövet megköszönte a magyar támogatást
A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.
március 2., 21:29
- Belföld
Baleset történt az M7-esen Érdnél, csaknem öt kilométeres a torlódás
Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.
március 3., 09:51
- Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet
Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.
március 2., 17:22
- Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
- Címlapon
Kovács Gergely gyanús dokumentumokra bukkant az önkormányzat cégének szerverén
Ez történik szerinte „6000 évnyi Fidesz után”.
3 órája
- Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével
Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.
5 órája
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Címlapon
Figyelmeztettek a szakértők, támadhatnak az agresszív madarak
Elkezdődött a költési időszak, amely márciustól júniusig tart.
2 órája
- Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték
Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.
március 3., 10:01
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán
Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.
március 2., 14:42
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából
A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.
március 2., 11:59
- Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana
Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.
március 2., 13:43
- Címlapon
Elon Musk kíméletlenül beszólt a lengyel külügyminiszternek: Hallgass el, kisember
Sajátos stílusban reagált az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségesének.
1 órája
- Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek
A civil szervezeteknek is nekiment László András.
március 2., 14:38
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
10 órája
- Belföld
Hiába a zokogó szülők, egy nap alatt 9 óvoda bezárásáról döntöttek
Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.
március 2., 13:22
- Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?
Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.
március 2., 11:20
- Belföld
Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe
A két férfi korábban nem ismerte egymást.
március 3., 09:41
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
- Belföld
Családi tragédia Berekfürdőn: meghalt egy tízéves német kisfiú, édesanyja öngyilkos akart lenni
Egyelőre nem lehet tudni, ki követte el a gyilkosságot.
március 2., 15:51