Engedményeket tenne a Fidesz a különadóban

2010.10.28. 15:52 Módosítva: 2010.10.28. 16:05
Több jel utal arra, hogy a különadó kérdésében a Fidesz és a KDNP bizonyos finomításokat végez. Amellett kitartanak, hogy a társadalom igazságérzetét sértő magas végkielégítéseket erősen megadóztatnák, a kormánypárt azonban kivenné az adó hatálya alól azokat a pedagógusokat, egészségügyi dolgozókat, hivatalnokokat, rendészeti alkalmazottakat, akik hosszú szolgálati idejük miatt jogosultak 2 millió forint feletti végkielégítésre.

A Fidesz frakció kész tárgyalni arról, hogy hosszú szolgálati idővel rendelkező közalkalmazottakat, többek között a pedagógusokat ne érintse a különadó, mondta Lázár János frakcióvezető. 

Harrach Péter a KDNP frakcióvezetője is azt mondta: készek arra, hogy egy módosító indítvánnyal a hosszú szolgálati idővel rendelkező közalkalmazottakat kivegyék a különadó hatálya alól. Harrach Péter elmondta: egy gyors törvényhozási folyamatban egy általános érvényű törvény született, de úgy tűnt számára, hogy ennek finomítására van szándék a kormányzaton belül. "Elképzelhetőnek tartom, hogy ez a szándék továbbra is fennáll" - fogalmazott.

Arra a problémára, hogy a különadó olyanokat is büntetne, akik erre nem szolgáltak rá, már egy korábbi módosító javaslat is rávilágított. A Pedagógusok Demokratikus  Szakszervezetének kezdeményezésére már a különadóról szóló törvény nyári elfogadása előtt benyújtott a Rogán Antal által vezetett gazdasági bizottság egy olyan módosító indítványt (pdf), amely 20 év szolgálati idő felett  a végkielégítés 3,4 milló forint feletti részére vetette volna ki a 98 százalékos elvonást. Az indoklás egyértelműen arra utalt, hogy ezzel elkerülhető lenne a több évtizede dolgozó pedagógusok vagy más közalkalmazottak büntetése. A javaslatot a kormánypárti többség akkor nem támogatta.

A Fidesz-KDNP-frakciószövetség legközelebb várhatóan jövő kedden ülésezik. A kereszténydemokrata politikus utalt arra, hogy minden előterjesztés esetén - így a Lázár János által benyújtott, az alkotmány, valamint az Alkotmánybíróságról (Ab) szóló törvény módosítását kezdeményező, valamint a különadó bevezetéséről szóló javaslatnál is - az a szokásos menetrend, hogy a frakcióelnökség napirendre veszi, majd kialakítja közös álláspontját.

Az Alkotmánybíróság kedden megsemmisítette a 2 millió forint feletti végkielégítésekre kiszabott 98 százalékos különadót. A testület egyik érve a törvény ellen az volt, hogy az nemcsak a jó erkölcsbe ütköző módon juttatott végkielégíteseket szankcionálná, hanem a jogosan kiutalt járandóságokat is. Az AB szerint jelenleg nincs megfelelően meghatározva az, mi tekinthető jó erkölcsbe ütköző juttatásnak. A különadó ezért minden olyan közalkamazottat, orvost, pedagógust, rendészeti alkalmazottat is érint, akik hosszú szolgálati idejük alapján törvény szerint jogosultak lennének 2 millió forint feletti végkielégítésre.

A Fidesz válaszul bejelentette: a törvényt újra beterjesztik, valamint módosítják az alkotmányt és az Alkotmánybíróságról szóló törvényt. Ezzel akarják elérni, hogy a következő fordulóban ez a törvény már ne is kerülhessen az Alkotmánybíróság elé.

Lázár János szerint jelenleg nincs más lehetőség a jó erkölcsbe ütköző végkielégítések visszaszerzésére, mint az alkotmány, valamint az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosítása, és a különadóról szóló törvényjavaslat újbóli beterjesztése. Jelenleg csaknem egymilliárd forintnyi végkielégítésről van szó a Magyar Fejlesztési Banknál, a MÁV-nál, a BKV-nél. Ha nem oldjuk meg ezt a problémát "a szocialisták emberei az arcunkba fognak nevetni" – érvelt a frakcióvezető.

Az ennek érdekében tett első lépés nem állta ki az Alkotmánybíróság kontrollját, de ez nem a testület hibája, a jelenlegi alkotmányos berendezkedés mellett, nem születhetett más döntés. A Fidesznek azonban meg kell tartania az emberek felé tett ígéretét – indokolta a honatya, hogy egyéni képviselői indítványként miért nyújtotta be javaslatait.

Lázár János hangsúlyozta, a törvénymódosításokat ideiglenes jellegű megoldásnak tekinti, a kérdést az alkotmányozás során tavaszig megnyugtató módon lehet rendezni. Hozzátette: szeretné, ha ezt mérlegelve az LMP újra részt venne az alkotmányozás folyamatában.