Orbán kiállt az Alkotmánybíróság korlátozása mellett

2010.10.29. 16:36

Orbán Viktor kiállt az Alkotmánybíróság jogkörének megváltoztatását célzó javaslat mellett. "Nem az emberek igazságérzetét kell megváltoztatni, hanem azokat a régi szabályokat, amelyekbe beleütközünk" - mondta a kormányfő pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján, az MTI ezzel kapcsolatos kérdésére.

Szerinte a konfliktus lényege a jövendőbeli Magyarország összeütközése a régi szabályokkal. "Az egyik oldalon van az emberek igazságérzete, amely szerint a jövőben már nem lehet azt csinálni, ami eddig ment, vagyis hogy indokolatlanul magas és elfogadhatatlan mértékű végkielégítéseket fizetnek ki, ráadásul olyanoknak is, akik felelősek az ország tönkretételéért. Ugyanakkor itt áll a régi alkotmány, és az Alkotmánybíróság nem tehet mást, mint hogy a régi, ideiglenes alkotmány alapján minősíti a kormány indítványait" - mondta.

A Fidesz alkotmánymódosítással el akarja venni az Alkotmánybíróságtól a jogkört azokon a területeken, ahol népszavazásnak sincs helye. Előzőleg az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a kézmillió forintnál nagyobb végkielégítésekre az állami szektorban kirótt 98 százalékos adót. Az említett tartalmú alkotmánymódosítás esetén az Alkotmánybíróság már nem gátolhatná a végkielégítési törvény érvényesítését.

Orbán Viktor azt mondta, hogy teljes mellszélességgel támogatja a kezdeményezést, mert az igazságérzetnek ad elsőbbséget. "Tulajdonképpen köszönettel tartozunk az Alkotmánybíróságnak, hogy ezt a konfliktust nyilvánvalóvá tette" - jelentette ki, és leszögezte: a konfliktust nem tudják másként feloldani, mint a szóban forgó parlamenti kezdeményezéssel.

Szerinte az új Alkotmány elfogadásáig még számítani kell ilyen konfliktusokra. Utalt arra, hogy megtámadtak az Alkotmánybíróság előtt több más, "az új Magyarországhoz tartozó" intézkedést, így a bankadót, a krízisadót.

"Meg fogunk változtatni jó néhány dolgot" - tette hozzá, és úgy vélekedett: amikor jövő tavasszal, valószínűleg áprilisban új alkotmánya lesz az országnak, akkor megszűnnek majd az ilyen összeütközések.

A miniszterelnök utalt saját október 23-i beszédére, és kifejtette: amikor abban arról szólt, hogy egy évük van, azt úgy értette, hogy ez alatt a nagyjából egy év alatt - a jövő esztendő végére - az új alkotmány mellett meg kell születniük az abból következő sarkalatos törvényeknek is, és az a mostaninál harmonikusabb helyzetet teremt majd.