Orbán Viktor nem egyéb, mint Orbán Viktor

A Demokratikus Charta alkotmányvédelmező tüntetésével eleinte csak a baj volt. Először is kiderült, hogy hiába volt november 2-ához képest finoman meleg nappal, ahogy besötétedett, hűvös lett máris, kénytelen voltam kezdésként bedobni egy deciliter Ruppert-chardonnay-t a Balassi utcai szuperborozóban. Tényleg nem többet. Mindezt tetézte, hogy totálisan elkúrták a hangosítást, az elsőként felszólaló Bauer Tamás szabad demokrata közgazdász mondanivalójának felét sem lehetett érteni, csakhamar azért sem, mert a közönség hol jobbról, hol balról követelt hangot, hangot, hangot, hangot, hangot. Néha szólóban, néha kórusban, kisvártatva a fél tucatnyi ellentüntető is beszállt.

A kettes villamos közbelép

Bauerről bebizonyosodott, hogy amilyen jól érvelt előző életében a parlamentben, illetve fogalmaz ügyesen újságcikkeiben – emlékszem, egyszer majdnem meggyőzött valamiről –, olyan gyámoltalan szónok, ha tömeg figyelmét kellene lekötnie. Mondjuk tény, hogy a 2-es villamos is ellene volt – amikor jött vagy ment, végképp semmit sem lehetett hallani, ez a viszonylat ráadásul gyakran közlekedik –, bár ezen az egyik jelenlévő szerint helyes hangsúlyozással úrrá lehetett volna.

Minden viszontagság ellenére annyit ki tudtam hámozni a Bauer-szövegből, hogy a magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosítása lopás, továbbá, hogy a demokratikus politikus szerint az emberek nem kényszerből csatlakoztak a második pillérhez, hanem azért, mert úgy látták jónak. Úgy rémlik, ez kötelező volt eddig a pályakezdőknek, de mindegy, kicsire nem adunk. A lényeg úgyis az, hogy Orbán Viktor nemcsak ellenünk, hanem az unokáink, sőt az unokáink unokái ellen követi el bűneit. Egy kisebb vastaps így is kijárt Bauernek, akkor kapta, amikor az elnöki tanács elnökének nevezte a miniszterelnököt.

A kurva anyját

Ungváry Rudolf írónak ehhez képest pillanatok alatt sikerült felráznia az állva szunyókáló népet – a demokraták ötezren lehettek, philipista becslések nem kerültek szóba, realista közeg ez –, olyan klasszul ordított, hogy zengett a környék. Így kell ezt. Ungváry jeleskedett a párhuzamok vonogatásában, ám az egyenlőségjeleket okosan kerülte. Egy mondatba került 1933 és 2010 is, hiába nem nyilas Orbán Viktor, csak nyilas frazeológiát használ, hiszen a minap is nemzettestvéreinek nevezte hallgatóságát. Megtudtuk ezenfelül, hogy a fideszes miniszterelnök nem Gömbös Gyula, "Orbán Viktor nem egyéb, mint Orbán Viktor, de politikai szörnyszülöttnek pont elég".

A jobboldal egykor hatszázezer magyart küldött a halálba, most nem kell ilyesmitől félni – evezett megfontoltabb vizekre az író –, más időket élünk, a szervezett szembenállás a demokraták feladata. Orbán az elmúlt években rendre kirekesztette, akik nem értettek egyet vele, azért Ungváry halkan és lassan – hogy mindenki értse – azt üzente: a kurva anyját annak, aki megkérdőjelezi a magyarságát. Támadt ekkor ováció és hejehuja, akkora, amekkorát Ferenc, az est fő szónoka sem bírhatott előidézni később.

Nagy Imre és Orbán Viktor teve

Ezért-e vagy másért, de az egykori miniszterelnök sokkal gyengébb teljesítményt nyújtott, mint a Demokratikus Koalíció zászlóbontásakor. Voltak ígéretes pillanatai, ám a tökéletes ívek, az ütős dramaturgiai fordulatok jobbára hiányoztak abból a fél órából, ami jutott neki.

Addig minden stimmelt, amíg elmesélte, hogy Magyarországnak tolvaj kormánya van, a Nagy Imre-gondolatmenet pláne frappáns lett, annyira, hogy meg is próbálom kissé leegyszerűsítve visszaidézni. Nagy Imre 1956-ban megpróbált átbújni a tű fokán, mert rájött, hogy szabadság és demokrácia nélkül nem megy. Orbán Viktor is át akar bújni, de a másik irányba, 89-es demokrataként tekintélyuralmi rendszert óhajt felépíteni. Elárulta 1956-ot, elárulta 1989-et, ez nagyon csúnya dolog.

Pörölycsapásszerű Sólyom

A hárompontos gyurcsányi vádirat már nem működött ennyire. Az első, hogy Orbán ellopja az emberek pénzét, a másik, hogy ki akarja rúgni a közalkalmazottakat, a harmadik, hogy felszámolja az alkotmányosságot. Erről jut eszembe: felbukkant a sorok közt egy molinó, azzal a szöveggel, hogy "Az alapjogunk örök, a Fidesz nem".

Ferenc egy perc alatt kiosztott két darab köztársasági elnököt is, előbb a Fidesz-báb Schmitt Pált, utóbb Sólyom Lászlót, aki az előző ciklusban pörölycsapás-szereűen támadta a Gyurcsány-kormányt, amely pedig csak jót akart, mindig, de mindig. Most meg hallgat ez a Sólyom, valamint elment a Sándor-palotába, ahol Schmitt Pál fülébe súgott valamit, holott sugdosni csak udvaroncok szoktak.

Demokratákból táplálkozik

Az igazi ellenség természetesen a despota Orbán Viktor, aki hazudik, csal, lop, a javunkat akarja – nem adjuk –, és nem legitim. A következő évek kérdése az, hogy a köztársaság – amely a demokratákból táplálkozik –, meg tudja-e védeni önmagát. A demokratáknak csakis demokratikusan szabad közreműködniük ebben, ezért indított népi kezdeményezést a Demokratikus Koalíció. A kezdeményezés lényege, hogy az alkotmányról népszavazáson dönthessen a nép. És összefogásra is van szükség a demokratikus ellenzékben.

Míg Bauert inkább csak a villamos zavarta, Ungváryt meg semmi, addig Ferenc beszéde alatt a fentebb már említett néhány ellentüntető is aktivizálta magát. A szórványos és erőtlen hazaárulózás, a "Táncolj, Feri!" és az "Elkúrtad!" egy idő után felidegesítette a kedves embereket, de konfliktusok nem alakultak ki, maradt a berzenkedés. "Hol van ilyenkor a demokraktikus rendőrségünk?" – kérdezte az egyik kedves ember a másikat. A demokratikus rendőrök tizenöten körbe is vették a kiabálókat, akik átmenetileg elcsendesedtek, de miután rájöttek, hogy nem fogják bántani őket, folytatták. "Biztos, hogy Erdélyből importálták ezeket" – mondta lemondóan egy jól értesült, de szomorú férfiember.

"Sokan voltunk – mesélte bele a telefonba már lent, a Kossuth téri metróban egy elégedett demokrata. – Annyian, mint legutóbb az élet menetén. Más antifasiszta tüntetéseken kevesebben szoktak lenni."