Pokorni Zoltán elhatárolta magát Hoffmann Rózsáéktól

2010. november 5., péntek 14:02 |

Pokorni Zoltán csak reménykedni tud, hogy puszta revansvágyból a következő időszakban nem fogják tönkretenni azt, amit az elmúlt években eredményként könyvelhetett el a hazai oktatásügy. A Fidesz alelnöke egy nevelésügyi konferencián többször is érzékeltette, hogy nem tud azonosulni a Hoffmann Rózsa oktatásügyi államtitkár által képviselt irányzattal, de nincs ráhatása a KDNP-s irányvonalra.

A konzervativizmus azt jelenti, hogy ami jó, azt nem kell feltétlenül megjavítani – egy idézetbe sűrítve foglalta össze a jelenlegi helyzettel kapcsolatos álláspontját a Fidesz korábbi oktatási minisztere a X. Országos Neveléstudományi Konferencián.

A háromnapos szakmai találkozón az oktatási államtitkárság nem képviseltette magát, Pokorni Zoltán, aki jelenleg a parlament oktatási bizottságának elnöki tisztét tölti be, volt az egyetlen politikus, aki ellátogatott az eseményre.

Pokorni a csütörtöki megnyitón mondott beszédében érzékeltette a megjelentetekkel, hogy hiába tagja az egyik kormánypártnak, és hiába vezeti az országgyűlés szakbizottságát, nem tudja befolyásolni az oktatásügy szakmai lépéseit. A beszédben többször is érzékeltette, hogy nem tud azonosulni a Hoffmann Rózsa, KDNP-s oktatásügyi államtitkár által képviselt irányzattal.

A fideszes oktatáspolitikus többször, több formában kifejtette, csak remélni tudja, hogy a jelenlegi szakvezetés nem növeli majd az oktatás bajait, és puszta revansvágyból nem teszik tönkre az előző ciklusokban elért eredményeket. Sokak illúziója, hogy a '70-es évek oktatásügye jól működött, amihez érdemes visszatérni, de Pokorni leszögezte, ő az ellenkezőjét gondolja: a korszak szakmai teljesítménye szerinte rossz volt.

Pokorni kiemelte, hogy véleménye szerint a felsőoktatás bolognai rendszerét mindenképp meg kell tartani, mert nincs alternatívája. Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár szeptemberben jelentette be, hogy a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkársága megkezdi a Magyarországon 2006-ban bevezetett bolognai rendszer felülvizsgálatát.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Hamarosan itt a nyár!
    Hamarosan itt a nyár! Gondoljon már most a nyárra és válasszon ajánlataink közül a vakációra! 2.500 Ft / fő / éjtől
  • Utasbiztosítás online Utazása előtt ne feledkezzen meg biztosításáról - online ügyintézés, sorban állás nélkül!
  • Repülőjegy Párizsba Városnézés, programok sokasága. Töltsön el egy kellemes hétvégét Párizsban! Budapest - Párizs repülőjegy 43.080 Ft / főtől

Hirdetés