További Belföld cikkek
- Pályahiba miatt nem jár a 3-as metró egy szakaszon
- Mikulásruhát és párásítót lopott a betört kirakatból egy kenderesi férfi
- Egy dologban egyetértenek a történészek: valami nem stimmel a karácsonnyal
- Újabb közös előterjesztéssel rukkolt elő Karácsony Gergely és Vitézy Dávid
- Lázár János beköltözik Hajdú Péterhez, kényes kérdésekre ad választ
Míg az Európai Unióban az amfetamin kipróbálásának gyakorisága megelőzi az ecstasyét, addig Magyarországon a lakosság körében az ecstasy típusú tabletták népszerűbbek, mint a por alakú amfetamin. Míg amfetamint 120 000 felnőtt próbált már, az ecstasy esetében meghaladja a 150 000-et (a lakosság 1,8-2,4 százaléka) azok száma, akik életük folyamán legalább egyszer használták ezt a stimulánst.
Magyar kábítószerhelyzet
A Nemzeti Drog Fókuszpont által évente kiadott összefoglaló az EMCDDA, Európai Unió kábítószer-monitorozási központja által megfogalmazott sztenderdek mentén vizsgálja a magyarországi kábítószerhelyzet alakulását. A témával foglalkozó intézmények és más független felmérések adatait összesítő dokumentum minden év novemberének első hetében kerül nyilvánosságra. Az eddig megjelent Éves jelentések elérhetőek a Drogfokuszpont.hu oldalon.
A saját bevallásuk szerint az elmúlt egy évben is fogyasztók száma mindkét szer esetében 30 000 körül mozog.
A lefoglalási adatok alapján megállapítható, hogy 2009-ben a kábítószer-tartalmú tabletták forgalma jelentősen visszaesett. Az ecstasy típusú tabletták összetétele az elmúlt években folyamatosan változott: a klasszikus MDMA hatóanyagot tartalmazó ecstasy tabletták háttérbe szorultak, helyettük az mCPP-t, amfetamint és a két anyagot együttesen tartalmazó tabletták tették ki a forgalom legnagyobb részét.
Magyarországon az egyes kábítószerek kipróbálásának, használatának elterjedtsége stagnál vagy csökkenő tendenciát mutat. Ez alól egyedüli kivételt a kannabisz-fogyasztás jelent, melynek népszerűsége korábban jelentősebb, mára csekély mértékű növekedést mutatott az elmúlt tíz év tekintetében mind a teljes felnőtt lakosság, mind a fiatal felnőttek (18-34 éves korosztály) körében.
Aki szív, abba se hagyja
A Nemzeti Drog Fókuszpont szerint hazánkban félmillió felnőtt próbálta már a kannabiszt (8,5 százalék), a vizsgálatot megelőző évben is fogyasztók száma eléri a 140 000-ret, a felmérést megelőző hónapban is fogyasztóké pedig meghaladja a 75 000-et. Ugyan nemcsak a kannabiszra igaz, de Magyarországon az európai átlagnál alacsonyabb a kilépők (fogyasztással felhagyók) aránya. Általánosságban az alacsony drogérintettségű országok közé tartozunk (utolsó egyharmad), de a folyamatos fogyasztók aránya viszonylag (első egyharmad) magas.
A középiskolások körében is a kannabisz a legnépszerűbb tiltott szer, ezt - a felnőttek körében tapasztaltakhoz hasonlóan - az ecstasy, majd az amfetaminok követik. Ugyanakkor hozzátartozik a teljes képhez, hogy a kannabiszt a népszerűségi listán a legális szerek - alkohol gyógyszerrel, az orvosi javaslat nélkül bevett nyugtatók, majd az inhalánsok (szipu, patron, lufi stb) - követik, és csak ezután következnek a korábbiakban említett tiltott szerek.
Érdekes tény, hogy hazánkban a valamilyen kábítószer-problémával kezelésre jelentkezők körében a legnagyobb arányt azok adták 2009-ben, akik kannabiszhasználat miatt kértek segítséget (az esetek 70 százalékában). Fontos azonban megjegyezni, hogy a kannabisz miatt kezelést keresők 88 százaléka a büntetőeljárás alternatívájaként – azaz elterelés révén – jut kezelésbe (míg a többi kábítószer esetében 46 százalék azoknak az aránya, akik elterelés folytán kezdenek kezelést). A kannabiszfogyasztás miatt kezelésbe lépők többsége (54 százaléka) továbbra is alkalmi fogyasztó, és csak 24 százaléka tekinthető intenzív szerhasználónak (heti kettő vagy több, illetve napi rendszerességgel fogyasztók).
A nyomozóhatóságok a megelőző évhez képest 2009-ben több mint kétszer több alkalommal foglaltak le kannabisznövényt, korábban nem látott számban és méretben mesterséges körülmények között nevelt ültetvényeket. A marihuána átlagos ára ennek ellenére stabil maradt.
A kokainhasználat kevéssé jellemző, de terjed
Magyarországon igen alacsony a kokainfogyasztás elterjedtsége azok körében, akiket az általános népességet célzó kutatások megtalálnak. A legutóbbi, 2007. évi populációs felmérés adatai szerint a lakosság 0,9 százaléka, vagyis megközelítőleg 50-60 ezer magyar felnőtt próbálta már ezt a szert életében legalább egyszer, az arány az elmúlt tíz évben nem változott.
A nyomozati és lefoglalási adatok ugyanakkor azt mutatják, hogy a kokain elterjedtsége hazánkban növekszik, egyre több korábban más kábítószerekkel foglalkozó terjesztő vált át a kokain terjesztésére. Ezzel párhuzamosan a szer utcai ára a fogyasztók körében végzett felmérés szerint tovább csökkent. A kokain esetében a kis tételekben kiszerelt porok általában jelentősen felhígított készítmények, tiszta kokaint a bűnüldöző szervek csak néhány esetben találtak. A lefoglalások száma és mennyisége az elmúlt években stabilitást mutat.
A kokain birtoklásáért indult büntetőeljárások száma – ide értve a kereskedői típusú magatartást is –, valamint a kokainfogyasztás miatt kezdeményezett kezelések száma egyaránt alacsony. Ez azt mutatja, hogy a hazánkban nem igazán jellemző probléma gyakran rejtve marad, sokkal inkább, mint más szerek – például a heroin vagy amfetamin – fogyasztása esetében. Egy 2009-ben végzett becslés adatai szerint legalább 6000 fő fogyasztott kokaint az azt megelőző két évben, azaz 2007-ben és 2008-ben együttesen. Bár a nagyfokú látencia miatt a becslés nehéz feladat, mégis elgondolkodtató, hogy a kapott eredmények a vizsgált két évben kétszer annyi kokainfogyasztót mint heroinhasználót detektáltak. Ez érzékelteti a kokainfogyasztás terjedésének sebességét, és azt, hogy a probléma a jövőben feltehetően hazánkban is egyre markánsabban fog megjelenni.