Újra akcióba lépett a kaszinótojásos ember

2010.11.10. 12:07
Nem sokkal azután, hogy a bíróság felmentette a garázdaság vádja alól, Dániel Péter ügyvéd megint összekent egy hivatalban kifüggesztett Nemzeti együttműködési nyilatkozatot. A fegyver ezúttal csokis minyon volt, a lelkes véleménynyilvánítóra rendőrt hívtak.

A Haller utcai APEH-épületbe hivatali ügyben érkező ügyvédet a falra kiakasztott Nenyi fogadta kedden. Bár korábban azt ígérte, ezentúl mostantól filctollal nyilvánít véleményt az Orbán-kormány sokakat irritáló dokumentumáról, Dániel elfelejtett filcet vinni, így első felháborodásában a büféig szaladt, ahol vásárolt egy csokis minyont, amit utána egy bécsi akcióművész lendületével kent szét a bekeretezett felületen.

Itt látható az eredmény, a Facebookra kiposztolt fotót az érintett beleegyezésével közöljük:

daniel

A kenegetés után Dániel Péter felment az emeletre, ahol – eredeti tervének megfelelően – nekiállt elintézni az ügyet, amiért az APEH-székházba érkezett. Alig kezdték meg a kérdéses jegyzőkönyv felvételét, amikor megjelent – Dániel szavaival "rájuk rontott" – egy járőrpár. Kiderült, az APEH-esek rendőrt hívtak a Nenyi-utáló ügyvédre.

A rendőrök felvették Dániel személyes adatait és feltettek pár kérdést, amire ő válaszolt is. A jogász figyelmeztette őket, hogy nincs sok értelme a följelentésnek, hiszen a bíróság alig 24 órával korábban mentette fel őt jogerősen a garázdaság vádja alól egy pontosan ilyen ügyben.

A férfit még a nyáron jelentette fel a VPOP, miután július 28-án Vám és Pénzügyőrség Közép-magyarországi regionális nyomozó hivatalában a reggelire fogyasztott kaszinótojást hirtelen felindulásból rákente a bekeretezett nyilatkozatra. A bíróság jogerős ítélete szerint ez belefért a véleménynyilvánítás szabadságába. Dániel a július vége óta eltelt időben – saját elmondása szerint – négy újabb Nenyit dekorált ki, de már filctollal, ezek közül hármat különféle rendőrségi épületekben.

A férfi, aki a Nenyit következetesen Orbán-bullának nevezi, az ügyvédkedés mellett a Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök által 2008-ban alapított Demokratikus Charta klubvezetője.