Kontrát Károly lánya felel Schmitt kínos alkotmányjavaslatáért?

2010.11.21. 17:41 Módosítva: 2010.11.21. 18:54
A Vasárnapi Hírek úgy tudja, a köztársasági elnök hibáktól hemzsegő alkotmány-javaslatát a felterjesztési osztály 25 esztendős, friss diplomás vezetője írta. A felterjesztési osztály vezetőjéről van szó a lap szerint, aki nem más, mint Kontrát Károly belügyi államtitkár lánya.

Az államfő kommunikációért felelős hivatalvezetője a hét közepén azt mondta: sem Schmitt Pál, sem ő nem látta korábban azt a hibákkal teli javaslatcsomagot, amelyben arról volt szó, hogy az államfő szerint mit lenne fontos beleírni az alkotmányba. Az elnöki hivatal honlapján ma is fenn van az a tájékoztatás, miszerint a tudtuk nélkül került nyilvánosságra egy "jószándékkal is dolgozatnak nevezhető anyag".

A dokumentumban arról volt szó, hogy Schmitt szerint jövő tavasszal mit lenne fontos beleírni az alkotmányba. Helyesírási hibák és félreértések voltak a magyar nyelv védelmét hangsúlyozó írásban, a tartalmi hibák közül is kirívó volt például, hogy az evangélikus egyházalapító Luther Mártont reformátusnak nevezték. A dokumentum az alkotmány-előkészítő eseti bizottság honlapjára került fel, de miután sorban jelentek meg az annak hibáival foglalkozó írások, eltávolították onnan.

Az elnöki hivatal nem nevezte meg a botrány okozóját. A Vasárnapi Hírek információi szerint "a köztársasági elnök hibáktól hemzsegő alkotmány-javaslatát a felterjesztési osztály 25 esztendős, friss diplomás vezetője írta, aki egy fideszes államtitkár lánya.” A hivatal honlapjáról kiderül: a felterjesztési osztály vezetője az a 25 éves Kontrát Nóra, aki Kontrát Károly fideszes országgyűlési képviselőnek, a belügyminisztérium parlamenti államtitkárának a lánya. Kontrát Nóra az egyik közösségi oldalon közzétett adatai szerint az ELTE ÁJK-n, illetve a vilniusi Mykolas Romeris Universityn végezte felsőoktatási tanulmányait.